A végeláthatatlan hegyláncolaton hosszan tekergőzik a magas betonkerítés, amely Shaidae birtokát elválasztja a külvilágtól. A zölddel borított sziklák tövében , a völgyekben itt-ott apró tavak gyűlnek össze, hegyi patakok csíkozzák be a lakatlan tájat.

*Még ha akarná sem tagadhatná le, hogy mennyire felszabadult érzés, hogy végre itthon lehet. A másik világban tett látogatása még a tervezetnél is rövidebbre sikeredett, de már nem tudta tovább erőltetni magát, hogy ott maradjon. Persze, nem a démon társasága volt a zavaró, hanem az a sötét és kellemetlen környezet, ami fogadta őt.
Idehaza minden az ellenkezőjeként hat Nyx-re. A szikla, amelyen éppen áll magasan emelkedik a táj fölé. A zöld mezők és a veszélyes kőzetmaradványok által tarkított hely a legszebb, amit a szíve elfogadhat. A szél erősen fúj, táncolva a domborzati különlegesség hátán, alászállva a völgyekbe, felkapaszkodva a sziklák magaslatára.
A birodalom uralkodója magasztosan, lehunyt szemmel élvezi a szelek játékát, majd magához szólítja a rakoncátlan, játékos szélfarkasokat, amik testet öltve mellette jelennek meg. Nyx mosolyogva pillant le rájuk, kedves barátaira, akik ugyan különleges erővel megáldott farkaslelkek, de mégsem ellenségei a Shin birodalomnak. A természet és a benne lakozó szellemek mind egyensúlyban élnek a tisztavérűekkel... és ez a harmónia adja meg az érinthetetlenségét a helynek*

*A lakosztálya ablakából figyeli a tájat. Mindössze egy napja hagyta el a kastélyt az uralkodónő, máris érezhető volt a hiánya. A lakók és a cselédség valamiféle szabadságérzet késztetésére mind találtak valamit, hogy ne kelljen a dolgukat végezniük. Természetesen Wadenek, mint rendfenntartónak, sikerült rávennie őket, hogy térjenek vissza a mókuskerekeikbe, különben nem csak az évezredek óta tartó béke, hanem az életük is megszakad. Általában már a fenyegetés is elég volt.
Szemei előtt súlyos, vastag esőfelhők úsztak az égen. Megkönnyebbülve gondolt a záporra, amit a természet már szinte hallhatóan áhított. Az utóbbi napok különösen napfényesek voltak.
Vonítást hallott. De nem a portyázó farkasokét, hanem a túlvilági ordasok diadalittas hangját, ami csak egyet jelenthet..
- Úrnőm! - *Suhan le a lépcsőn, egyenesen Nyx felé. Nem akart teleportálni, még ez is emberibb volt, mint az ide-oda villogás. Meghajolt a vezére előtt és mosolyogva kérdezte:*
- Sikeres volt az utad? - *a szellemfarkasok egyike-másika felé lépdelt, hogy őt is üdvözöljék, de az Úrnő kedvence, még rá is csak vicsorgott.*

*Kifejezetten kedves mosollyal néz az érkező nemesre. Nem csak a táj szépsége hiányzott neki, hanem a népe is... többek között a kiváltságos nemesek, akik közvetlen kapcsolatban állnak vele.*
- Nem mondhatnám, hogy sikeres volt... De nem tudtam tovább abban a világban lenni, ezért úgy döntöttem, hogy minél előbb haza térek. Örömmel látom, hogy távozásom nem adott okot arra, hogy felboruljon a rend. Van egy olyan érzésem, hogy ezt neked köszönhetem, Wade.
*bár tervei szerint az ősökkel kellett volna találkoznia, ami nem jött össze, ezért bizonyára még vissza kell majd térnie arra a síkra, de egyelőre minden efféle gondolatot háttérbe szorít. Most csak élvezni szeretné az birodalma szeretetét.*
- Tán hiányoztam?
*kérdezi szélesebb mosollyal kihívó szemcsillanás kíséretében, miközben tekintetével elkapja Wade-ét*

*A táj mintha összhangba került volna a kastéllyal. Igen, ez hiányzott már minden létezőnek itt. A hazatérés.*
- Csupán a hiányod szegte néhány szolga kedvét, de semmi komoly nem történt. Jó, hogy újra itthon vagy, úrnőm - *mosolyog rá. A szél kicsit meglobogtatja a vállára kanyarított köpenyt. Esőszag kúszik az orrába, örömmel nyugtázza a közeledő vihart.*
- Holt virágként satnyultunk mindannyian távollétedben - *hajtja meg a fejét, viszonozva a szélesedő mosolyt. Az első pár esőcsepp megcsókolja a smaragd szőnyeget a talpuk alatt, majd karjukra is csöppen néhány.
Átfut az agyán a gondolat, hogy bemenjenek, mielőtt eláznak, de nyilván jól esik mesterének újra látni a hazáját a szörnyű démonvilág után. Intésére megmozdul a saját és Nyx árnyéka, s összekapcsolódva szürkés-áttetsző ernyőként az úrnő feje fölé suhannak.

- Kedvesek a szavaid, mint mindig...
*lép közelebb a férfihoz, hogy megsimíthassa az arcát és egy csókot adhasson neki. Na igen... ez a kedvesség is hiányzott. Azok a démonok nem ismerik a shinek világát és fogalmuk sincs arról, hogy miként kell viselkedni, ami nem csoda, hiszen hullák*
- Az eső változást hoz magával, gondolom te is érzed. Hamarosan virágozni fognak a keleti fák. Lenne kedved elkísérni engem a völgybe, ahol megcsodálhatom országom legszebb fáinak sorait?
*kérdés ugyan, de tudja jól, hogy Wade akkor is vele menne, ha kifejezetten megtiltaná neki. Elvégre nemes és az uralkodó mellett van a helye, ahogyan a többieknek is*
- Merre van a többi nemes? Furcsának találom, hogy csak te jöttél engem köszönteni hazatérésem alkalmából.
*beszéd közben elindul lassan lefelé a csúszós sziklán és talajon.*

*Teljes odaadással viszonozza a gyors csókot.*
- Természetesen! Mióta elmentél, ki sem tettem a lábam a kastélyból - *meséli, miközben karját ajánlja Nyxnek. A következő kérdést hallva kicsit elhallgat, nem tudja hogyan fogalmazhatná meg a legkevésbé aggasztóan a dolgot.*
- Kicsit..legyengültek. Hiányod sokukat ágynak döntött.. - *..meg a cellaajtónak, de az már nem fontos. Az engedetlenséget sosem tűrte, és a rangban alatta állók legalább rájöttek, hogy nincs az a különleges alkalom, ami a szabályok megbontását engedélyezné. természetesen szerette őket, a családjához tartoztak, de a fiatalok sajnos nagyon lassan tanulták meg a dolgukat. Próbálgatják erejüket, feszegetik a korlátaikat. A korlátot mindenképpen megmutatja nekik, belülről kicsi, véres szögekkel.*

- Akkor azt hiszem, hamarosan meg kell látogatnom őket. Bizonyára magányosak lehetnek nélkülem... Most így bele gondolva, hogy a nemesek tulajdon képpen szegről végről mindannyian rokonok és "versengenetek" kell a kegyeimért... ez egy cseppet irracionális, nem? És ez már így megy nagyon rég óta... kíváncsi vagyok, hogy ha választanék közületek akkor mi lenne? Tulajdon képpen jobban szeretem a birodalmamat annál, semhogy megkockáztassak egy belső vérengzést köztetek amiatt, mert választok. Tudod Wade, sokan azt mondják... hogy végül úgy is beadom a derekamat és családot akarok majd... és ha ez megtörténik, tiéd lesz a megtiszteltetés, hogy a gyermekem apja lehetsz. Érdekesek ezek a feltevések, nem gondolod? Csak mert te vagy a legidősebb a nemesek között... nem értem miért gondolják azt az emberek, hogy számomra az a legfontosabb, hogy ki a legerősebb. Nekem sosem ez számított...

- Mindenképpen, úrnőm. Valószínűleg máris rekedtre kiáltozták már magukat érted - *mosoly. Ez így van. Mikor a legzűrösebb párost bezárta, tényleg Nyxért kiáltoztak. El ne felejtse kiengedni őket még sötétedés előtt, nehogy lemaradjanak az esőről.*
- A vérengzést csupán az alsó réteg szítja. Ezek a tudatlan frissek még túl fiatalok ahhoz, hogy megértsék, sokkal több ez a család, mint presztizs és hatalom a fajok szemében. Némelyek néha elábrándoznak a távoli rokoni szálakon, de idővel mindegyiknek benő majd a feje lágya és észreveszik, hogy a létezésnek ez a tökéletes módja. Harmóniában.
- Akik nem ismernek igazán, úrnőm, azt gondolhatják, hogy mint uralkodó, a sarjadat nem a szerelem és a megállapodás hívja majd életre, hanem a hatalom, amely akár meg is duplázódhat a gyermekben, ha elég erős az apa. Természetesen az ostoba illúzióiktól tartózkodnak, akik a belső kört alkotják. - *válaszában újra megvédte a családját, amelyben a háborúskodások ezen téma körül szinte mindennaposak. Apró összeszólalkozásoktól egészen a véres vitákig elmennek, hogy ezzel bizonyítsák igazukat. Sajnos kevés az erős Shin, aki segédkezne a szabályozásban. De eddig hivalkodó probléma még nem volt, hát nem aggódik.*

- Nem értek veled egyet Wade. Az alsóbb osztásba tartozók szeretik a hazájukat, hogy ha valamilyen kár éri a birodalmat, az csak is tőletek nemesektől származhat és teljesen mindegy, hogy idős vagy fiatal. Nem véletlenül vagytok a közelemben, így legalább szemmel tudlak benneteket tartani. És örülnék, ha többet nem büntetnél meg senkit sem azért, ha hibázik. Nem akarlak számon kérni semmilyen cselekedeted folytán, de ne hidd, hogy vak és süket vagyok. Azok, akiket bezártál már szabadok... nem kell velük többet foglalkoznod. Még érkezésem pillanatában értük küldettem... gondoltam, hogy valaki ilyen eszközökhöz fog nyúlni, de nem hittem volna, hogy pont te leszel az. Ha nem tetszik az országom törvénye, ami a békét szolgálja, akkor mondd a szemembe és ne a hátam mögött büntesd az embereimet, rendben? Mielőtt még félre értenél, nem haragszom rád, csak elmondtam, hogy nem érdemes titkolóznod előttem, mert már akkor tudom, hogy mit fogsz tenni, amikor még ki sem találtad. Elvégre, születésed óta figyellek... ahogyan a többi nemest is.
*lassan elérnek a völgybe, ahol a keleti fák állnak... Nyx megsimítja a törzsüket... érezni lehet, ahogyan a fák fellélegeznek és kedvesen fogadják az érintést*
- Milyen gyönyörűek...

*Szóáradata abban a másodpercben elapad. Szinte kétezer éve volt rá, hogy megszokja, az úrnő előtt nincs titok, mégis mindig megkísérti a sorsát. De sosem bírta tétlenül nézni az ellenségeskedést, még ha igazán ő is volt az oka. Jelenlétét sokan vitatták, főleg a felsőbb réteg tagjai, de mindig barátságosan bántak egymással. Tisztában van vele, hogy a pozíciójára sokan pályáznak, és a már említett pletyka sem tett jót a hírnevének. Talán ez is abból fakadt, hogy használhassa az erejét? Igen, ez léte szörnyű hibája volt, egyetlen, hatalmas lázadása a közösség ellen. Nem bírta sokáig a hatalma gyakorlása nélkül. Kihasználatlannak érezte az ajándékot, melyet az istenektől kaptak. Nyx tudta, milyen becsvágyó, de sosem büntette ezért. Ideje lenni hidegvérrel és nem öncélú fenyítésekkel megköszönni.*
- Úrnőm, bocsáss meg. Néha magam is elvesztem a sorsom gyeplőjét, és nem tudok hogyan viszonyulni már a saját népemhez sem. Többször nem fordul elő. - *szavai elapadtával mélyet szippant a friss levegőből, s gyönyörködve bámulja a virágzásnak indult, nedves fákat. Mosoly ül ki az ajkaira, mintha csak meg sem történt volna a malőrje. A természet és úrnője békéje egyszerűen jégként hatott félelmeire.*

- Nem tőlem kell bocsánatot kérned...
*suttogja lehunyt szemmel az egyik fát ölelve*
- Mindenkinek vannak hibái, Wade. Nem könnyű úgy élni, hogy hatalommal születsz, de nem használhatod. Ezzel tisztában vagyok, ahogyan azzal is, hogy ha én nem lennék, akkor nem lenne oka a viszálykodásnak sem, de a birodalomnak szüksége van egy királynőre... Talán megoldódna a probléma, ha nem a nemesek közül választanék párt magamnak? Ha megszüntetném a rendszert, miszerint csak ti lehettek közvetlen kapcsolatban velem? Mi a véleményed erről?
*mikor kinyitja a szemét, pont a férfira néz*
- Egyáltalán van-e olyan férfi, aki szeret engem tiszta szívből és nem csak a hatalomra áhítozik?

*Torka elszorul Nyx szavai hallatán. A fránya becsvágy már dobta volna a testét oda, rögtön a lábai elé. De mégsem teszie. Megmakacsolja magát és megszólal.*
- Úrnőm, semmiképpen sem te vagy a birodalom problémainak okozója. S hogy van-e olyan férfi? Ó úrnőm, a szavak nem tudják leírni. Testvéreim lelkét nem ismerem, de az enyém, mint azt te is tudod, érted lobog. - *elnémul. Képtelen összerakni a következő mondatot. Csak kavarog a fejében a sok töredék, amit el akar mondani, amit annyiszor tervezett, hogy majd elmondd, mégsem tette soha..
Elhagyatott gyerekként néz Nyxre.*

- Kedves vagy Wade...
*mosolyodik el haloványan. Az igaz, hogy minden nemest ismer születésétől, hiszen mindannyian fiatalabbak Nyx-nél... de valahogy nem tudja azt elhinni, hogy egyikük is szeresse őt. Annyi éven át szolgálni valakit, ráun a legelhivatottabb ember is. Éppen ezért Wade szavai ugyan jól esnek neki, de nem hisz bennük. Ezt nem teszi szóvá, helyette inkább kinyújtja a kezét, hogy magához intse a férfit, majd hozzá bújhasson*
- Talán vannak szívek, amik értem dobognak...
~ de az enyém tud-e mást szeretni? képes embert szeretni a birodalom helyett? ~
- Hoztam ajándékot a nemeseknek, a tiédet akár oda is adhatom most, vagy szeretnél a lakosztályomba kísérni, hogy ott adjam át?

*'Kedves'. Ez a szó visszhangzik a fejében. Nem szabad gyerekeskednie, ez igazán nem jó időpont arra, hogy valami sebzett szívű halandót játsszon. Nyx egy uralkodónő, az egyetlen, aki fenntartja fajukat. Az ő szerelmét várni olyan, mint csókot a tükörképtől, vagy segítséget az istentől..*
~Van, amelyik már le is állt...~ *gondolta magában, visszagondolva a még ötszáz évvel ezelőtt történt gyilkosságra. Egyik nemesük szenvedélyes szerelme Nyx iránt arra sarkallta, hogy az egyik fiatal, tanuló shint el tegye láb alól, amiért élete céljaként azt az illúziót tűzte ki, hogy megszerezze a kezét.*
- Óh, végtelenül sajnálnám, ha elázna - *mosolyog kicsit tompább fénnyel. Megfordul és újra nyújtja jobbját úrnőjének.*

- Azt sem tudod, hogy mit adok! Honnan veszed, hogy olyas valamit hoztam nektek, aminek anyagi teste van?
*neveti el magát... tudja, hogy ha megkérdezné, hogy mit szeretnének, akkor mindegyikük ugyan azt felelné... "téged", éppen ezért az ajándék sok minden lehet. A legegyszerűbbtől a legvadabbig minden!*
- De rendben van, amúgy is szeretnék lepihenni egy kicsit... menjünk akkor vissza a kastélyba. Ha szerencséd van, és a többiek nem hiúsítják meg a tervet, hogy eljussunk a lakosztályomig, akkor megkapod az ajándékot. Szóval imádkozzál, hogy a többi nemes köszöntése ne fajuljon el, mert akkor nem tölthetek több időt veled.
*karol a férfiba, s miközben beszél szépen elindulnak a kastély felé*

*Természetesen Leto-ba karol, nem feledkezve meg arról sem, hogy a lehető legközelebb kerüljön a nemeshez, szinte hozzá simul egész testével... majd kivezeti őt a kastélyból. Nem mennek messzire, csupán az épület mögött lévő hatalmas kert az uticél, ahol az öreg fák terebélyes lombjukkal megfelelő árnyékot biztosítanak számukra.
Nyx egyenesen a kert közepén kialakított pihenő helyhez megy, ahol egy nagyobbacska díszes asztal és a hozzá tartozó padok várják őket. Az asztalon egy tálnyi friss gyümölcs várakozik. Az egyik kényelmes padra húzza Leto-t, majd egy fürt szőlőért nyúl. Lecsíp róla egy szemet és a nemesnek kínálja*
- Gondolom, nincs ellene kifogásod, hogy kézből etesselek?!

*Messze a kastély robosztus tornyaitól, a hegyek között megbúvó kis mezőkön apró falvacskák állnak, ahol a nem nemes parasztok élnek. Persze nekik is jó létük van, csupán születésüknél fogva ők nem birtokolják a nemesi címet, ezért a kastély környékén sem lenne semmi dolguk. De az itt lakók így is tökéletesen meg vannak elégedve a maguk kicsi és szerény életével - többnyire.
Az egyik háztól nem messze egy fiatal fiú ül a szántóföld közepén. Apja és bátyja nagyban dolgoznak, azonban ő sosem rajongott így a két kezű munkáért. Kíváncsisága határtalan volt, és szeretett volna utazni, még többet és többet látni világból, azonban neki nem ez volt a rendeltetése. Így nyár végén, közeledett az ősz, sok volt a munka, tehát neki is segíteni kellett kint. De Tristan csak ült a gabonában, mely jóval magasabban fölé tornyosult.*
- Tristan! Ebéd! *csak a távolból lehetett hallani egy halk kiáltást, mely az ő nevét szólította, s hívta vissza a házhoz. Ez a hang a bátyjáé volt, aki az út túloldalán dolgozott, tehát közelebb volt a házhoz. Tristan felállt, majd nagy nehezen kikecmergett a gabonából, de azok elég sűrűn nőttek, főleg hogy az úthoz közel szép nagy kupacban fel volt halmozva a gyom is. ennek köszönhetően sikerült kigurulni a poros útra. Még jó, hogy ezt senki sem látta, mert eléggé kellemetlen lenne..*

*A kastélyból távozva egyenesen a természetbe sietett, hiszen minden shin démon ereje az ősöreg természetből fakad, ahogyan Nyx-é is... és ezen a helyen, az ő birodalmában senki nem gyalázza a földet, hogy hatalmuk örökké fent maradjon.
A királynő lassú sétába kezd, mint minden napon dél körül, hogy bejárja birodalmának határait és ellenőrizze, hogy minden rendben van-e... hiszen ide nem teheti be akárki a lábát és ehhez erős védelemre van szükség, amit ő egyedül tart fenn... Mert ez a védőpajzs belőle származik így csak is ő figyelhet rá, hogy megvédje népét. Ám a természetben megbúvó rejtelmek és szépségek mindig elragadják őt, így képes órák hosszat bolyongani az erdőkben, amik oly kedvesen elhatárolják a shineket más síkok betolakodóitól.
Most éppen egy fiatal őzet követett, nem is figyelte merre megy, csak hagyta, hogy a lábai vezessék. A szerény állat nem félt tőle, csupán játszadozva ugrándozott előtte Nyx legnagyobb örömére, mert tudja, hogy az állatok és a népe is boldog... és ennél nem lehetne nagyobb örömöt okozni a királynőnek.
Így esett meg, hogy figyelmetlensége lévén messzire elvándorolt a kastélytól s olyan vidékre érkezett, amit bár úgy ismert mint a tenyerét, ijesztővé vált számára. Az ok egyszerű... itt már nem csak nemesekkel találkozhat, pedig a törvény kimondja, hogy rá nem nézhet más férfi... és Nyx szíve összeszorul, miközben körbetekint, hogy észre vette-e őt valaki, hiszen nem akarja egyetlen shin büntetését sem azért, mert figyelmetlenül elkóborolt a kastély környékéről...
... ám tekintete egy ismerős ismeretlen szempárral találkozik...*

*Túlságosan közelről nézi a földet, és még csak nem is finom. Inkább feltornázza magát ülő helyzetbe, és körülnéz. Senki, huh, nem is égett be annyira. Majd lépteket hall maga mögül, így felállás közben leporolja magát és megfordul, hogy megnézhesse a hang gazdáját. Viszont a látvány túlságosan is hihetetlen, és meglepő. Népük uralkodója áll előtte, Nyx, a shinek Ősanyja, legalább is tartják számot, mert ő a jelenlegi vezető s egyik legidősebb ma is élő shin. Azonban Tristan még túl fiatal, és nincs teljesen tisztában a törvények pontos jelentésével. Szülei csak annyit mondtak neki, hogy tartsa távol magát az uralkodótól és nemeseitől.
De jelen pillanatban köpni-nyelvi nem tud, hiszen mégis csak egy uralkodó személyiség áll előtte, és le nem bírja venni szemeit a nő arcáról. Van benne valami, ami olyan.. különös. Persze, most nem a birodalom-szerte ismert szépségéről van szó, hanem.. olyan más. Mintha már látta volna, de mégsem. Persze, képeken, festményeken láthatta az uralkodót, hiszen minden shin ismeri Nyxöt, de..*