*Amint felismeri a fiút... vegyes érzések hada rohanja meg... Elszaladna, ha nem vertek volna gyökeret a lábai... és közben gondoskodna arról, hogy Tristan ne emlékezzen arra, hogy találkoztak... nehogy bajba keveredjen... Másrészt azonban oly régen nem látta már őt, hogy belefájdul a szíve a tudatba, hogy most megölelhetné őt és kedves szavakat suttoghatna a fölébe... hogy elmondja neki, mennyire szereti és hogy bocsánatot kérjen... De ugyan mit is mondhatna? Hiszen eldobta őt magától... mintha nem kellett volna neki. Persze erről szó sincs, csupán Tristant védte azzal, hogy elhagyta őt, hiszen a királynőnek csak lány utódja születhet a nemesektől és így kitudódott volna szerelmi viszonya... Tristan apjával, ami mindkettőjük halálát okozta volna.
Tehát okosabb lenne most megfordulni és elmenni, mintha soha nem is történt volna meg ez a találkozás, de Nyx képtelen elfordulni*
- Tristan... ?
*lép közelebb a meglepődött fiúhoz, de nem lép ki az útra, ott meglátnák őt... Szomorú szemekkel nézi a shint, miközben int neki, hogy menjen oda... ahol a fák eltakarják őket*

*Tudatlanul és reflex-szerűen engedelmeskedik az intésnek, így belép a fák takarásába, bár nem mintha bárki is lenne a közelben. De biztos számít, ha a királynő így akarja. Ismét Nyx arcára pillant, de nem tud kiigazodni rajta. De ezt betudja annyinak, hogy ő csak egy paraszt, míg a királynő nemes.*
- Honnan tudod a nevem? *egyből kibukik belőle egy ártatlan kérdés, a kíváncsiság ugyebár jócskán részt vesz Tristan életében. Az egy dolog, hogy ő ismeri Nyxöt, és a nevét is, de ez fordítva is működne? Hűű, nem is gondolta volna, hogy ennyire fantasztikus és törődő uralkodójuk van a shineknek!*
- Miért kérted, hogy jöjjek ide? Úgy tudtam, a nemesek nem állnak szóba velünk.. *eszébe sem jutna, hogy esetleg maximális tisztelettel beszéljen, netán meghajoljon vagy ne nézzen a királynő szemébe. Persze így sem bántóan mondja, amit mond, csak tudatlan. Ő csak próbál kedves lenni, de még nem beszélt nemessel, ezért nem tudja, miként kellene.*

- Már hogy ne tudnám a nevedet, kedves... hiszen én adtam neked...
*fut ki a száján a válasz, amit megfontolatlanul azonnal rávágott az első kérdésre, de nem tehet róla. Nyx imádja a teremtést így nincs számára fontosabb dolog a gyermekeinél. És ahogyan Azarus életét nyomon követi tisztes távolból, úgy Tristanról is tud mindent, csupán nem találkozhatott vele, de úgy látszik a véletlenek ellenük dolgoznak...
A másik kérdésre nem is válaszol, inkább hirtelen magához öleli a fiút*
- Nem lett volna szabad találkoznunk... de mikor megláttalak, képtelen voltam csak úgy elmenni... Már olyan rég óta szerettem volna beszélni veled, hogy elmondjam neked az igazat... hogy tudd, hova tartozol, de nem tehettem, mert félek, hogy bűntanának... de most, hogy véletlenül találkoztunk... ohh... kérlek bocsásd meg egy anyai szívnek, hogy ilyen veszélybe sodortalak... de... tristan, te a fiam vagy.

*Az első megszólalás utáni reakciója az lenne, hogy lehuppan maga mögé a földre. kicsit megszédült ugyan, de nem fog leülni. Oké, biztos félreértette. De aztán Nyx szorításában találja magát. Nem tud megmozdulni, teljesen le van dermedve. Akkor azok az emberek akikkel eddig élt, kicsodái? Tizenöt évig hazudtak neki? Vajon hányan tudtak róla? És? Nem.. ez.
Csak áll, megcsuklik a lába, de akkor is, bár jóformán inkább Nyx tartja, mint ő magát. Erre most így hirtelen nem mit mondani. Még ha végiggondolná, se tudna értelmes szavakat kinyögni egymás után. Jó pár percig csak az uralkodó v az anyja kezei között van. nem tudja, melyik is a valósabb, melyik az igazabb. Erőtlenül visszaölel, vagy valami hasonló, de az a fura, hogy nem fura. pedig nincsenek közös emlékei Nyx-szel, valami a tudatalattijában mégis sokkal intelligensebb ennél, és felismer valamit, amit a józan esze nem bír. Valahogy mégis olyan kellemes az anyai szorításban, de lábai kicsit még mindig kivannak a hirtelen sokktól. Nem az az igazi sokk, de eléggé közeli élmény. Leül egy mögötte lévő kőre, és próbálja összerakosgatni a dolgokat, de eddig nehezen megy. Most jönne az első szokásos kérdés: De miért? Tristan ennél azért értelmesebb, főleg hogy már választ is kapott rá.*
- Olyan különös, hogy most látlak először. És hiszek neked, mert tudom, hogy nem hazudsz. *maga elé néz, de hangja határozott, ahogy az egy nemeshez illik. Nem akar gyámoltalan lenni, de beképzelt se.. Felnéz anyjára, hogy lássa, ő miként érzi magát.*
- És most.. mi lesz? Titkolsz a világ elől.. nem vonhatom felelősségre döntésedet. *kissé keserű szájízzel mondja, de valóban így van. Egyfelől, mert tényleg ő az anyja, másfelől, mert az uralkodó is. Ennél a gondolatnál ismét megszédül egy kicsit, mert felfogni és megszokni két külön dolog.*
- Éljek tovább a családommal.. egy családdal, akik talán még szeretnek is, de hosszú éveken keresztül hazugságban neveltek. *hangján hallani, hogy kissé levert, de nem engedheti, hogy arcán is eluralkodjon ez az érzés.*

*Legördül egy hatalmas szikla a szívéről, amikor meghallja fia szavait, miszerint hisz neki. Már-már a nagy csöndben arra készült, hogy győzködése közepette miket fog mondani a srácnak, de úgy látszik megértette, hogy miről is van szó és elfogadja... habár felfogni nem olyan egyszerű.
Leguggol Tristan elé és rá mosolyog*
- Hát tudnál tovább élni ezekkel az emberekkel, miközben tudod, hogy a helyed mellettem van a kastélyban? Hiszen herceg vagy, Tristan... és bár... nem tudom, mi vár rád, hiszen a törvény kimondja, hogy a királynőnek csak nemestől lehet gyermeke... de én szerettem az apádat... és téged is szeretlek... Ezek után, hogy végre megölelhettelek nem foglak csak úgy elengedni, mintha misem történt volna... Már... ha te is szeretnél velem jönni, akkor haza viszlek... reménykedve, hogy a nemeseim elfogadnak téged... ugyan nem félek attól, hogy el kelljen veszítenem az én kisfiamat, hiszen hatalmam mindenkiénél nagyobb, meg tudlak védeni...
*felpillant Tristan szemeibe, sajátjaiból őszinteség sugárzik*
- Hogy döntesz?

- Persze, hogy megyek! *hirtelen tör ki belőle a válasz, úgy, hogy még ő maga sem gondolta végig. Úgyhogy most inkább elcsöndesedik, és gondolkozik; ez viszont csak még több kérdést szült a fejében, ami nem biztos, hogy a legkellemesebb.*
- Ki a valódi apám? Él még? És a nemeseid.. miként fognak viszonyulni.. hozzám? *már előre fél, ugyanis a nemesekről nem hallott eddig túl sok jót. Mindegyik csak egymást próbálja megfúrni, hogy még közelebb kerülhessen Nyxhöz, ezzel együtt a trónhoz is. Valamennyire nemes férfi álma, hogy ő, csak is ő tarthassa a kezében Nyx-öt. Viszont van egy olyan érzése, hogy neki ezzel problémái lesznek. Így is fiatal, és a nemesek valószínűleg csak úgy fognak rá tekinteni, mint egy szemétkupacra, amit félre kell söpörtetni a szolgákkal. De most csak emiatt nem kell félnie, hiszen ha vele igen, de Nyx-szel nem mernek packázni.*
- Messze van a kastély? *kérdezi ártatlanul és mintha valami mosoly-féle terülne el az arcán.*

- Az apád már nem él... máskülönben ő nevelt volna fel téged, nem pedig idegenek. Jó ember volt... és nagyon hasonlítasz rá.
*mosolyodik el, de többet nem mond... minek feltépni a régi sebeket és ami még fontosabb, hogy ha eddig nem tudta Tristan, ki az apja, akkor nem is kell megtudnia, mert az csak mégtöbb bajt okozna*
- Nem tudom, hogyan viszonyulnak majd hozzád... te nem leszel teljesen közéjük való, hiszen te nem a kegyeimért küzdesz, elvégre a fiam vagy... tehát vetélytársként nem fognak kezelni, azonban féltékenységük lehet nagyobb veszély, mint a versengés, hiszen kinek adhatnék több szeretetet, ha nem a saját véremnek? De ne aggódj, Tristan... mindent elintézek, nem lesz gond.
*megsimítja fia arcát, majd tekintete a kastély felé fordul, aminek egy részletét innen is látni lehet*
- Nincs messze, ha velem jössz... és ismeretlen utakon megyünk haza... Viszont a mostani családodról gondoskodni kell... nem tűnhetsz csak úgy el, és az igazat sem mondhatod el nekik... Szeretnéd, hogy kitöröljelek téged az emlékezetükből? Vagy van valamilyen ötleted?

*Derült égből villámcsapás.. teljesen kedvetlen lesz, mintha el is tűnt volna minden öröm amit a meglepődés hozott neki.*
- Szóval ők sem tudták, hogy nem az.. igazi gyerekük vagyok. *kissé szomorú hangnemet ütött meg, de inkább odafigyel, hogy ez ne történjen meg legközelebb. Nem álló jól egy nemesnek. Te jós isten.. ő nemes! Néha egy hirtelen felismerés teljesen megszédíti.*
- Nem tudom, mit akarok. Azt, ami nekik a legjobb és a legfájdalommentesebb. *most már nincs semmi ellenérzés vagy szomorúság a hangjában, csupán közönnyel beszél. Így a legkönnyebb. Majd egy mosolyra vált.*
- Úgy sem jártam még sok helyen.. és kíváncsi vagyok az egész birodalomra. Biztosan olyan csodálatos és gyönyörű hely, mint az a kevéske, amit eddig láttam belőle! *hirtelen ötlettől vezérelve felpattan a kőről és elindul az erdő belseje felé, holott fogalma sincs arról, hogy merre megy.. Tristan csak megy.*

*Szomorúság ül ki az arcára, ahogy Tristant hallgatja és nézi... megcsóválja a fejét*
- Úgy tudják, hogy a sajátjuk vagy... muszáj volt belenyúlnom a dolgokba, mikor itt hagytalak téged mert azt akartam, hogy szerető szülők vegyenek körül és annyi szeretetet kapj, amennyit csak tudsz, ha már én nem lehetek veled. Ne haragudj, kérlek...
*mondja csendesen, majd a ház felé pillant, ahonnan ismét Tristant szólítják. Feláll és egy pillanatig mereven figyel, majd elfordul*
- Most már nem ismernek téged, így nem fog nekik fájni, hogy nem leszel velük többé...
*és lám a szólongatás is abba maradt. Teljesen meglepi őt Tristan újult hangulata, ami olyan hirtelen lesz rajta úttá a szomorúság után.*
- Várj már, fiam! Nem arra kell menni...
*kuncogva siet Tristan után, s megfogva annak vállát a jó irányba terelgeti*
- A kastélyban majd tanítani fognak, hogy az elmúlt 15 év olyannak tűnjön, mintha mindig is nemes lennél... és a képességeidet is előhozzuk majd, szeretném, ha sokat lennél velem, hogy vigyázni tudjak rád, amíg ez szükséges... rendben? Meg kell ígérned, hogy nem csatangolsz el, míg fel nem ébredt teljesen az erőd és meg nem tanultad országunk törvényeit!
*szól kissé szigorúbban, de még mindig elhalmozva szeretetével a fiút, miközben a kastély felé igyekeznek*
- És... ha majd mindez megvolt, elviszlek téged magammal más síkokra is... olyan helyekre, amikről eddig még csak hallhattál, rendben? Áll az alku?

*A jó irányból visszafordulva bólint, hogy rendben. De már annyira izgatott és kíváncsi. Persze, ő sosem fogja elfelejteni azokat az embereket, akik felnevelték, de ennek most nincs itt az ideje. Kíváncsi a kastélyra, a nemesekre, a földekre, az egész birtokra, az erejére.. és persze legjobban az idegen tájakra. Persze hamar lassít a tempón, mert annyira azért még sincs közel a kastély, mint ahogy azt látni lehetett. És Nyx-öt sem akarja lehagyni.*
- Milyen erővel rendelkezünk mi, shinek? *ez a téma valahogy mindig is érdekelte, de úgy tudta, hogy igazán hatalmas erejük főleg a nemeseknek és az uralkodóhoz közeli személyeknek van. Az egyszerű parasztoknak is egész nagy erejük van, de nem fajtájukon belül.*
- Mennyivel kell másképp viselkednem nemesként..? *ezt a kérdést félve teszi fel, mert róla valami sejtése, de koránt sem annyi, mint amennyit a válasz takar. Szép lesz átszokni falusi életről a nemesire, de elvileg a vérében van, szóval ez se lehetetlenség.*

- Majd mindent megtanulsz, ne aggódj. Jó tanáraid lesznek, többek között én magam... hamarosan olyan nemes válik belőled, hogy magadra sem fogsz ismerni... már ha ehhez van kedved. Ha nem akarsz nemes lenni, legalább is viselkedésügyileg, nekem az is megfelel... Most csak az a fontos, hogy mellettem vagy... más nem számít nekem. Bár van egy olyan sejtésem, hogy amint a kastélyba lép, és megérzed a nemesek erejét az enyémmel összekeveredni, akkor tudni fogod a választ mindenre... elvégre, a fiam vagy... a véred sosem árul el.
*mosolyog Tristanra, majd előre mutat... *
- Látod? Már itt is vagyunk a kastélynál. Észre sem vetted, hogy használtam a hatalmamat, mi? Ne haragudj, tudom, hogy érdekel a táj meg minden egyéb, de most az a legfontosabb, hogy tisztázzuk az ügyedet a nemesek előtt... A kirándulást majd bepótoljuk utána. Hidd el, tetszeni fog minden...

*Teljesen belemerült a gondolataiba; azokba, amiket most anyjától kérdezett, és így a válaszokon gondolkozott. Fel se tűnt neki, hogy ilyen hamar megérkeztek, valóban nem szentelt túl sok időt és energiát a tájnak. De most.. minden olyan új. Valamint ez a kastély.. hatalmas! Anyja könnyed természetességgel lépdel be kapuin, Tristan azonban teljesen nyugtalanul és bizonytalanul közeledik a kolosszális építmény felé.
~Hiszen még a napot is eltakarja, olyannyira hatalmas! És ennek a gyomrában kell szembenéznem a* nemesekkel? Szép menet lesz, az biztos.. Na mindegy. Biztos a nemesek is majd olyan kedvesen fognak bánni vele, mint az emberek az előző életéből.. csak nem olyan borzalmasak!~
*ilyen és ehhez hasonló, bátortalan léptekkel indul a kastély gyomra felé, követve anyját a hosszú folyosókon és hatalmas lépcsőkön keresztül.*