A szalonban gyűlik össze a leggyakrabban a kastély lakóközössége egy-egy beszélgetésre. Hangszerek, könyvespolcok, bordó és fekete tapéta látszólagos összevisszasága teszi otthonossá a helységet.

*A szalon egyik díszes kanapéján üldögél, egy pohár vörösborral a kezében, meredve maga elé. Gondolataiban most is, mint mindig Nyx jár. Az Úrnője, a nő, kiért minden férfi shin szíve dobog. Hogyan is lehetne az övé? Csak az övé? Hiszen a vetélytárs oly' sok, az esély pedig oly' kevés.*

*Nyújtózkodva lépdel le a lépcsőn, közvetlenül a lakosztályából jött... és láthatólag eléggé álmos még, szerencséjére azonban reflexei félálomban is működnek, máskülönben lezúgott volna a lépcsőn. Így azonban sikeresen leér a csarnokba és legnagyobb meglepetésére ott találja az egyik nemest.*
- Leto! Hát te itt vagy?
*arca teljes megdöbbenést sugároz*
- Azt hittem, hogy minden nemes elment ma a toronysziklákhoz, ezért kérlek bocsásd meg nekem az alul öltözöttségemet, csak nem számítottam arra, hogy rajtam és a szolgálókon kívül tartózkodnak még a kastélyban.
*hirtelen már nem is érzi magát fáradtnak, szemeiben élénken csillognak a csillagok, arcába vér szökik egy kis pírral ajándékozva meg őt. Mozdulatai is felveszik a tőle megszokott kecsességet, ahogyan odasétál a férfihoz és leül mellé a kanapéra*
- Én meg már azt hittem, hogy unatkozni fogok ma...
*jegyzi meg halkan egy elbűvölő mosoly kíséretében, miközben lábait keresztbe téve Leto-ra pillant*

*Nem gondolta volna, hogy így lesz, de Nyx lépdelt be a szalonba. Szokásos kecses lépteivel, és ringó csípőjével. Ezzel mindig magára hívja a figyelmet. No persze, ezen kívül is ő van mindig a figyelem középpontjában a nemesek közt.*
-Úrnőm!
*pattan fel azonnal, mikor a nő úgy dönt, hogy leül. Persze nem azért, mert undorodik tőle vagy ilyesmi. Nem, arról szó sincs. Csupán csak ezzel is szeretné tiszteletét és csodálatát kifejezni.
Féltérdre ereszkedik Nyx előtt és egy gyengéd csókot lehet a nő kézfejére. Úgy vigyázva arra, mint valami hímes tojásra. De hát az ő szemében egy törékeny porcelán, akire vigyázni kell.*
- Nem volt kedvem a többiekkel menni...
*jegyzi meg, miközben újból helyet foglal a kanapén.*
- Egy kis bort esetleg?

*Töretlen mosollyal követi nyomon a nemes figyelmességét, majd kedvesen megfogja a férfi kezét, mielőtt elhúzhatná, és az ölébe téve játszik vele... ahogyan ujjaival végigrajzolja a tenyerének mintázatát*
- Nem köszönöm, most nem vágyom borra. Hogy őszinte legyek, mint azt már említettem nem számítottam társaságra, de kifejezetten örülök annak, hogy te nem mentél el... Így nekem sem kell elhagynom a kastélyt. Pedig már arra készültem, hogy egy kis reggeli után a birodalom határain túlra megyek, persze nem sok kedvvel. Sosem szeretem elhagyni a szívemnek oly kedves helyet. Te viszont, Leto, megmentettél a szívfájdalomtól... és így, hogy itt maradok veled, talán neked is szebben fog eltelni a napod.
*amíg beszélt, a férfi kezével foglalatoskodott, viszont az utolsó szavakat már a szemébe nézve mondta ki, majd halkan nevetve visszaszolgáltatta a nemes tulajdon kezét neki*

*Hagyja, hadd játszadozzon Nyx a kezével. Tulajdonképpen még élvezi is a helyzetet. Ki ne élvezni? Most, ha lennének itt még nemesek, akkor nyilván oltári nagy féltékenységi jelenetet rendeznének. De úgy tűnik, hogy a nap nekik kedvezett, és rajtuk kívül nincs itt senki.*
- Egyértelműen szebben fog telni a napom, ha velem leszel, Úrnőm!
*mosolyodik el. Ez az igazság, hát minek tagadja?*

- Ó... ezt örömmel hallom, Leto... de megtennéd nekem azt a csekély szívességet, hogy legalább a mai napra hanyagolod az úrnőm kifejezést? Nem szólítanál egyszerűen csak a nevemen? Úgy sem hall minket senki más, és ha jól tudom a többiek csak hajnaltájt érnek vissza... addig miénk az egész kastély!
*szórakozottan hátradobja az arcába hulló tincseit, majd ismét nyújtózkodik egyet*
- Lenne kedved velem tartani a reggeli sétámon?
*áll fel, persze biztosan tudja a választ, de azért megkérdezte, hiszen így illik... Kinyújtja a kezét Leto felé és várakozva tekint rá, arcán szelíd mosollyal*

- Ahogyan óhajtod, Nyx, kedves...
*újabb mosolyra húzza ajkait, majd a séta ötletére valósággal felpezsdül benne az élet.*
- Nagyon szívesen tartanék veled.
*elfogadja a kezet, majd fel áll. Persze a saját erejéből. Nem helyezi bele súlyát a nyújtott kézbe. A világ semmi kincséért nem tenne ilyesmit. Majd, ha a Nyx elengedi a kezét, akkor Leti a karját nyújtja, hogy a másik nyugodtan karoljon csak bele.*

*Magabiztos léptekkel halad a folyosón, ami a bejárattól a szalonba vezet. Tudja, hogy ilyenkor ott találja a legtöbb nemest, még ha nem is mindannyiójukat. Mielőtt belépne a hatalmas, faragásokkal díszített ajtón, magához vonja a fiát, hogy közelebb legyen hozzá... hiszen a nemesek már valószínűleg megérezték, hogy nem egyedül tért haza a királynő*
- Ne csinálj semmi ostobaságot, hagyd, hogy én beszéljek!
*suttogja a fülébe, majd arcára varázsolt mosollyal belép az óriási terembe. Minden szempár rájuk szegeződik, hol a királynőn hol Tristanon nyugodva. Nyx a nemesekhez lép és megjelenése máris hat rájuk annyira, hogy elfeledjék előzőleges haragjukat. Figyelő tekintetők az uralkodóról nem képes másfelé csatangolni*
- Ha nem haragszotok, szeretnék nektek bemutatni valakit...
*maga elé húzza Tristant, vállain nyugtatva a kezét*
- Ő itt Tristan... és nemes vér folyik az ereiben, ahogyan azt ti is érezhetitek... ám ő különleges, mert ő a fiam.
*és kitört a néma csend. Még levegőt sem vesz senki.... *

*Már az eddigi folyosók sem voltak túlontúl barátságosak és bizalomgerjesztőek, azon a legnagyobb megmérettetés most érkezett el Tristan számára: a nemesek. Mostanra már komolyan nem tudja, miként vélekedjen felőlük. De inkább úgy tesz, ahogy anyja tanácsolta és csöndben marad. Próbál ártatlan és aranyos fejet vágni, de nem biztos, hogy ez meggyőzi a nemeseket. Amint kimondta Nyx a "varázsszót", miszerint fiam, a teremben megállt az élet. A zongoraszó teljesen megnémult, a beszélgetések is abbamaradtak. Még csak sugdolózást se hallani. Senki sem mozdult, még a levegővételük is kérdéses volt.
Tristan egyedül saját szívverését és légzését hallotta, és ez egy csöppet sem volt bátorító. Úgyhogy csak engedelmesen várakozik, miközben próbál megnyerően kinézni a fejéből.*

*Megvárja, míg mindenki feldolgozza a hallottakat, de közben arcáról nem tűnik el a mosoly... s mikor már fájdalmassá válik a csend, ismét felszólal az ügy érdekében*
- Tudom, hogy mit gondoltok... de nem fogom megengedni, hogy bármi féle büntetést kiszabjatok a fiamra. Ismerem a törvényt, de ő akkor is az én vérem... és mivel én vagyok az uralkodó a végsó szó az enyém. Tristan herceg, eszerint kezeljétek, mert mostantól itt fog élni a kastélyban... és nem leszek kegyelmes azzal, aki ártani mer neki. Értsétek meg, 15 évig éltem nélküle, most nem veszíthetem el.
*miután befejezte a mondókáját ismét csend szakad a teremre, ám most azért nem olyan feszültség ingadozásos a légtér, mint az előbb. A nemesek össze-össze súgnak, hogy eldöntsék mi is legyen... aztán egyikük feláll és elmondja hogyan döntöttek*
- A fiú maradhat itt, mert a te véred, Királynő... és ha valami számodra kedves, azt mi tiszteletben tartjuk. Azonban bizonyítania kell rátermettségét. Egy hónap felkészülési időt adunk neki, utána próbáknak lesz kitéve és ha elbukik, száműzzük a birodalomból... és nem térhet többé vissza.

*Már szinte egészen megnyugodott, amíg Nyx beszél. Azonban amikor a nemes válaszolt, ismét összeszorult a gyomra. Most ha akarna, se tudna megszólalni. Próbatételek? Bizonyítás? Hát persze, számított valami ilyesmire, de.. miért van olyan érzése, hogy ez mind kegyetlen lesz és a nemesek ki akarják majd ő fúrni? Nem, ez egy csöppet sem lesz ínyére, de valószínűleg nincs választása, így meg kell tennie. Anyjára néz, de az ő arca semmit sem árul el a számára, hiszen az egész egy sérthetetlen maszk, mely a nemesektől védi őt valamilyen szinten. Úgyhogy nem marad más választása, mint hogy visszaforduljon a nemesek felé és bájolgó arcot vegyen fel. Nem lenne túl előnyös, hogy máris gyengének mutatkozna.. elvégre királyi vér folydogál az ereiben, vagy mi.*

- Természetesen...
*bólint az ajánlatra*
- A felkészülési idő alatt azonban egyikőtök sem árthat neki sem fizikailag sem szellemileg, még csak szavakkal sem és bánjatok vele úgy, ahogyan azt a hercegi származása megköveteli. A próbákat természetesen ti írjátok elő viszont azoknak egyik bírája én leszek, többek között.
*ezzel lezártnak tekinti a dolgot, de nem látni rajta, hogy mennyire megkönnyebbült, hogy nem kérték Tristan azonnali kivégzését*
- A vacsoránál találkozunk. És köszönöm, mindenkinek...
*szól még oda a nemeseknek bájosan mosolyogva, amit egyikőjük sem tud viszonzás nélkül hagyni, majd Tristart maga előtt terelgetve egy üres lakosztályba vezeti*

*Hagyja, hogy anyja maga előtt vezesse keresztül a tömegen. Rengeteg szempár őt fürkészi, és egy kezén meg tudná számolni, melyiket látná viszont szívesen. Azonban ez nem kérdés, ennek született, ehhez kell tartania magát. Nyilván csak az eleje lesz nehéz, amíg megszokja a helyet, és az itteniek is őt.*
- Milyen próbákra és felkészülésre kell számítanom? *csak akkor szólal meg, amikor már biztosan hallótávolságon kívül hagyták a nemeseket. Na igen, a próbák.. egyfelől csábítóak, másfelől viszont elég ijesztőek. Mi van, ha elbukik? Mi van, ha neki nincs olyan ereje, mint ahogyan azt a vére és a származása megkívánja? Mi van, ha a nemesek így is elérik, hogy eltüntessék őt az útból? Egyre inkább kezd pánikolni, de nem akarja kimutatni anyjának, hiszen nyilván neki is megvannak a maga nemű problémái.*

*Csak akkor válaszol, amikor már bezárta maga mögött egy üres lakosztály ajtaját, ami mostantól Tristan tulajdona... *
- A próbák sok félék lehetnek és a nemesek kreatívak. Lehet fizikai vagy a tudásodat tesztelő, esetleg etikai illembeli... nem tudom. Több feladat lesz, amit majd el kell végezned, de én nem félnék a helyedben. Biztos vagyok abban, hogy sikerülni fogsz, elvégre az én fiam vagy... és a tehetséged eddig aludt, de itthon... ott ahova tartozol majd szépen felébred és olyan természetesnek fogsz venni mindent, hogy időd sem lesz meglepődni.
*mondja miközben az erkély felé sétál, kitárva annak ajtaját, hogy levegő jöjjön be a szobába*
- Ez a lakosztály a tiéd... Szeretnél esetleg valami változtatást rajta?

*Mondhatni, hogy valamennyire megnyugtatta Nyx válasza, de azért nem teljes mértékben. Azonban már nagyon kíváncsi, milyenek lesznek az előkészületek. De most inkább csak körbenéz a szobán. Egyszerűen hatalmas, és jóval több helységből állt, mint amennyit egy helyen látni szokás. Gyönyörű az egész lakosztály, majd anyja mellett elhaladva kipillant az erkélyen. A kilátástól majdnem dobott egy hátast.. még sohasem láttam ezelőtt a Birodalmat ilyen nézetből! Egyszerűen mesés a hely!*
- Nem, köszönöm. Szerintem majd változtatok magam, ha eszembe jut valami. *válaszának minden egyes szavát próbálja megtömni hálával és köszönettel, majd odamegy anyjához, hogy megölelje. Holott alig ismeri még, a vér és a család szentsége valahogy mégis elszakíthatatlanul erős, hogy olyan, mintha eddigi életét és Nyx-szel élte volna le. Leszámítva persze a nemeseket..*

*Mosolyogva öleli magához Tristant*
- Remélem, hogy jól fogod magad itt érezni... megérdemled, hogy szeretve legyél úgy, ahogyan csak én tudlak szeretni téged. Az én lakosztályom egy emelettel feljebb van, de ne aggódj... senki nem fog bejönni ide az engedélyed nélkül, még én sem. Ohh... majd el felejtettem! Szeretnéd, ha küldenék hozzád nőket? Olyan szolgálókat, akik kielégítik minden vágyadat? Bár még csak 15 éves vagy... de gondolom, hogy vannak ilyen fajta... vágyaid, elképzeléseid... Most nem jössz le vacsorázni, ezért gondoltam, hogy egy szolgálóval felküldöm az ételt, hogy aztán elszórakozzatok, ha kedved van hozzá... mert ne feledd itt minden ugyan úgy a tiéd, mint a nemeseké... így a nők is, akik itt tartózkodnak.