*Már lelkiekben előre felkészül a sokkoló hírre, erre puff. Szó szerint a adlón köt ki.*
-Ezt most ugye nem mondod komolyan?
*És még nincs vége. Amikor meghallja, hogy Lio szerelmes, plusz még gyereket is vár, ráadásul egy kortalantól, akkor készen van. Először csak ürességet érez, majd szép fokozatosan haragot és gyűlöletet, megvetést. Minden rosszat, amit csak egy démon érezhet. Tekintete tüzessé válik, aurája teljesen fekete lesz, szinte már lángol a közelsége, szóval ha Scarlett nem vigyáz, akkor megégetheti magát. Körülötte az ablakok, ajtók, minden ami csak, felrobban, széttörik, elszakad, és így tovább. Scralettnak vigyáznia kell.
Hatalmas energiahullám csap végig az egész helyen, ami meg nem áll egészen Lioig. Reméli, hogy elér hozzá az üzenet, amit a férfi fájdalma irányt felé.
Mikor az energiahullám kicsap a testéből, elsötétül körülötte minden, nincs ás a szeme előtt, csak Lio, s a fájdalom, hogy elveszítette az egyetlen nőt, akit életében valaha szerette. A gyűlölet izzik fel szívében, a harag és a megvetés a Kortalan iránt, de Liora még mindig nem tud haragudni. Nem megy. Körülötte felperzselődik minden, füst és korom lengi be az egész helyiséget, ahol eddig tartózkodtak.*

- Nyugika van...
*szólal meg unott hangon, miközben Jason pusztít egy sort, fölöslegesen, mert amint egy cseppet lenyugodott minden visszaáll az eredeti állapotába... nem véletlenül, elvégre nem lehet csak úgy poénból rombolni Lilith fészkében.*
- Ezzel semmire sem mész... amúgy sem értem, hogy mit vagy úgy oda. Démon vagy az isten szerelmére! Mit neked egy nő? Végtére is te hagytad őt el... te léptél le egy szó nélkül, és mindketten tudjuk, hogy Gabriellel már nagyon rég óta voltak közös pillanataik... úgy látszik, komolyabbá vált a dolog. És a lányuk, aki tegnap világra jött, ő is kortalan... Liona haját örökölte, kis vörös...

- Te csak fog be! Világos?!
*Dühöng még egy sort, majd abba hagyja, s minden visszaáll a régire, csak ő nem. Tekintetében látszik a mérhetetlen fájdalom és gyűlölet.*
- Mit nekem egy nő? Te csak ne beszélj, világos? Attól még hogy démon vagyok, nagyon jól tudod, hogy ember voltam. És emlékszem ugyan úgy a múltamra is.
*Förmed rá Scarlettra, majd inkább elfordítja a fejét, két kezét a fallnak támasztja, s homlokát a hideg kőnek dönti. Nem akar gondolkodi, de a gondolatok csak úgy száguldoznak az agyában.*
- Most már úgy is mindegy. Éljenek boldogan, ha nekik ez kell.
*Arra a hozzászólásra nem mond semmit, hogy ő hagyta el Liot. Nem is akar semmi másra gondolni, csak arra, hogy végre találjon egy nyugodt kis zugot. Ezért is nem lett teljesen démon. Hiába csordogál az ereiben a legerősebb démonvér, a múltja miatt nem igazán az. Emberi érzelmekkel rendelkezik, ellenben a társaihoz képest. De mégsem igazán ember. Mondjuk úgy, féllény ilyen értelemben, és ez aggasztó.*

- Szánalmas vagy, Jason... komolyan mondom...
* vet egy lapos pillantást a démonra*
- Kezdem megérteni Lilith-et, hogy miért akart megszabadulni tőletek... úgy hisztizel, mint egy gyerek... meg ilyen hülyeséggel jönni, hogy még emlékszel arra, hogy ember voltál blabla... kit érdekel? Törődj bele, hogy nem vagy az... ideje lenne már. Én bezzeg soha nem voltam gyenge ember, de nem is akartam az lenni... sokkal viccesebb velük szórakozni, mint sírni az után, hogy nekik milyen jó... ami persze nem is igaz. Na de tök mindegy, nem érdekelnek a kisstílű cselekedeteitek, meg az önsajnálatotok... Ha ennyire szar neked, akkor miért nem döglesz meg? Könnyen megtehetnéd... csak kérned kell valakit, aki erősebb nálad, mondjuk egy kortalant? Ahelyett, hogy sértegetsz egyet... mindenképpen bölcsebb döntés lenne, nem gondolod?

- Te meg csak jártatni tudod a szádat, másra nem is vagy jó. Nem mindegy az neked, hogy én mit csinálok? Ha nem tetszik a társaságom, el lehet vonulni máshova. Megvagyok én nélükled is, ne aggódj.
*Mondja nyugodt hangon, és még csak rá sem pillant a kortalanra. Fejét még mindig a falnak dönti, két keze között, miközben csak áll ott egymagában.*
- Egyébként is, ha én emberi démon vagyok, ahhoz neked mi közöd? Nem tetszenek a 13-ák? Hát akkor ne is gyere közénk, élj csak az emberek között, ha az neked jobb. Nekem nem hiányzol, sőt a többiek sem hiányoztak.
*Ami azért nem teljesen igaz. Lio hiányzott neki, de nem jöhetett vissza. Volt egy-két lerendezendő dolga az emberek világában, amit nem hagyhatott ott, akármennyire is akarta.*

- Én nem mondtam, hogy bajom lenne veletek. Csak azt, hogy szánalmas vagy. És amúgy sem miattad vagyok itt, bár igen élvezetes volt számomra, hogy tönkre tehettem a napodat.
*mosolyodik el ismételten, úgy látszik az ő napja egyre jobb*
- És ne beszélj a testvéreid nevében. Ők igen is tudják értékelni, ha egy kortalan mellettük van... elvégre, olyan régi már a kapcsolat közöttünk...
*nosztalgikus tekintet, nevető hang*
- Amúgy meg éppen felajánlottam, hogy megöllek, ha nem akarsz tovább szenvedni, de úgy látszik erre neked semmi szükség, igazán jó dolog, ha mazochista vagy... Na de nem figyelem tovább, ahogyan egyre lejjebb süllyedsz... Megyek, meglátogatom anyukádat, biztosan ő is örülni fog pár kedvező hírnek... elvégre imádom felforgatni a látszólagos békéket...
*elneveti magát, s miután eltűnt csak a nevetése marad, amit a csarnok falai készségesen visszahangoznak továbbra is*

- Örülök, hogy ilyen jó kedved lett tőlem.
*Veti oda a szavakt, és még mindig nem néz a nőre. Nem is igazán érdekli.*
- Nem vagyok mazochista, hülye liba. Törődj a magad dolgával. Nekem nem hiányoztál, és soha nem is fogsz. Takarodj innen!
*Legyint egyet kezével, s mire elérné a nőt a tűz, addigra az már el is tűnik, de nem igazán érdekli. Sóhajt egy nagyot, majd inkább leül az egyik ülőalkalmatosságra, s bambán néz maga elé. És miután ezt megunja, inkább eltánűik erről a helyről. Elege van.*