*Nem tudja felhúzni, hogy egy kaszásidétlenül mosolyog neki, de azért kedves gesztus. Leaglább nem vicsorít. Ami meg a hűséget illeti..*
~ Bassza meg. Tudta nagyon jól, hogy.. ~ *oké, ez most teljesen felesleges. Végülis. Az tény, hogy nem rajong teremtőjéért, de a hűség szintén más. Eddig se árulta el Hannah-t, később se fogja, hiába a nézeteltérések, és a rengeteg lehetőség, hogy keresztbe tehessen az Ősnek. A hűség megvan Micah-ban, hiszen pontosan tudja, hogy Hannah kudarca vagy az övé is lenne egyúttal. Szóval a hűség kipipálva, a kis ajándék pedig nem fog kárba veszni.*
- Nem fordulok vissza. Megvan minden, ami szükséges a tárgy megtalálásához. *jelenti ki határozottan, de most komolyan, egy testet öltött árny alakkal társalog? Reméljük, ez nem a gumiszoba első jelenete.*
- Már csak maga a tárgy hiányzik. *körülnéz a sivár pokolban. Az már biztos, hogy nem állólámpa vagy falióra ami keres, hiszen itt olyan tárgyak nem fordulnak elő túl gyakran. Nyilván valami olyan, amire egész biztos nem gondolna az ember, illetve a lamia, de mégis teljesen magától értetődő. Szóval ugyanott tartunk, hogy jóformán bármi lehet. Bár..*

- Ahogy gondolod... Mert ha tényleg így van, akkor látnod kellene a lélekdarabot jelenlegi formájában... és mivel nem látod, ez azt jelenti, hogy magad sem hiszed el azt, hogy hű vagy Hannah-hoz... tehát először is fel kellene elevenítened az emlékeidet, hogy rájöjj miért is kellett megőrizned a lojalitásodat ennyi éven keresztül, eltekintve az önös érdekektől... akkor talán majd meglátod azt, ami a szemed előtt van csak még vak vagy rá.
*közli a tényeket, mert enélkül bizony tényleg nehéz lenne meglátni a lélekdarabot, hiszen erre csak az ősök képesek... és mivel Micah-nál ott van a teremtője vére illetve állítólagos hűsége... így ő is képes lenne erre.*
- Ha megpillantod, ahhoz fel kell használnod az ős vérét, hogy magaddal tudd vinni, mert a fiolába rejtve tudod csak kijuttatni innen anélkül, hogy bárkinek szemet szúrna... ezért kell a vér.

*Kénytelen emlékei között túrkálni. Azt a sok-sok évet ismét végigpörgetniaz agyán.. nem akart visszaemlékezni teremtéséig, mert abból egyből eszébe jut halandó élete.. amit egy csöppet sem szívlelt már a végén. Nem kellemes emlékek, de ami talán mégis megijesztheti, talán az, hogy nem kötik érzelmek az emlékekhez. Végülis.. kicsi csöpp lamiaként Hannah segítette őt, egész sokáig, csak aztán később, amikor még közel sem volt elég év és tapasztalat a háta mögött.. nem, a személyes vélemény nem összekeverendő a hűséggel, de az valamiért ténylegesen megmaradt. Hiszen az árulás ki van zárva. Ne teremtett lény, nem beszélt Hannah-ról, pedig már sokat tudna kotyogni róla. De a személyes próblémáa nagy részt, hogy nem igazán rajonganak egymásért.. de nem teljes mértékben csakis az ő felelőssége.
Visszamászik testébe, ismét elraktározva mélyre az emléleket, jó ideig látni sem akarja őket. De csak maga elé bumbul, tovább nem jutott. Elég ódivatú lakberendezője lehet Lilith-nek.. a fákláyk már rég kimentek a divatból.. úgy a vasvillás népfelkelés óta. Zsebében véletlenül meglöki fiolát, és ekkor vesziészre, hogy a fákylák szabályosak ugyan, egy azonban mintha kissé hibás lenne, ha lehet ilyen szépen fogalmazni. Közeleb sétál hozzá, s szemét most már csak arra az egyetlen egy tárgya öszpontosítja. Elindítja a kezét a fákylatartó felé, melyben a különös lánggal égő farúd lobog, de menet közben leáll. Nem biztos, hogy ha ő maga ér hozzá, nem száll tovább az Ős lélekdarabja. Most jön a vér, a fiola. lepattintja a tetejét, s a félig üres, félig teli fiolát a fáklya felé tartja. Majd erejét összpontosítva megpróbálja beutasítani a lelket a fiolába, a vér mellé.Bár nem valószínű, hogy túl jól meglennének, így a tartalmának egy részét rácsepegteti a fáklyára, ezzel is megerősítve, hogy nem ő, Micah, ikszedik lamia akarja egy ősre erőltetni az akaratát, hanem maga a teremtője, Hannah, kinek elég ereje van hozzá.
Így mársikerült a művelet, s a terem fényviszonya ismét szabályos. Fény a pokolban.. elég vicces. Mielőtt a drága Ős lélekdarab szökni próbálna, rázárja a vérrel átitatott fiola tetejét, tehát Hannah ereje ezt megakadályozza, hiszen az övé jóval hatalmasabb Micah-éhoz képest, az Ős szemszögéből. Őszintén reméli, hogy ezzel megúszta. De a közelében lévő kaszástól hamarosan megtudja. Reméli, jó Őst fog leszállítani a lamiák teremtőjének.*

*A fáklyák eltűnnek abban a pillanatban, amikor az Ős a fiolába kerül, hiszen minden egyes tárgyrészletet ő maga teremtette ide, mert démon létére jobban szereti a fényt a sötétségnél, ennek is meg van a maga oka, de ezt itt nem vitatjuk. Micah-t azon nyomban körbeöleli a feketeség és a halál érintését érezheti egész testét, de nem olyat, mint amilyennel már x száz éve együtt él... sokkal mélyebbet és ridegebbet. Megrázóbbat és félelmetesebbet, ugyanis Lilith ereje olyan erővel csapja meg a lamiát, mintha maga az ős jött volna ide, hogy felpofozza és összetörje testében minden csontját. Lévén, hogy eddig azon a helyen, ahol álltak Scarlet viszonylagos ereje volt az úr, ám most már csak as ivár szenvedés a pusztulás szele maradt, ami a másik Ős hatalmát képviseli.
Természetesen Diablot ezt egy cseppet sem érinti, csak néma szemlélője az eseményeknek, és vár sokat kommunikált igen szokatlan módon ezzel a lélekdarabkával, nem mondja, hogy hiányozni fog neki...Azonban vannak olyan teremtményei a sötétségnek, amik kedvelik a Holtak Birodalmának úrnőjét és anélkül, hogy parancsot adna könnyedén alakot öltenek bárhol a birodalmában vagy a föld felszínén, hogy annak nevében pusztítsanak...
Így jelenik meg egy leviathan Micah előtt*
- Lám, egyik testvérem azért eljött, hogy megnehezítse az utadat haza felé, lamia.
*szólal meg a kaszás a megszokott rejtelmes hangján és az árnyszörny felé mutat, ami hatalmas testével jóval kettejük fölé emelkedik, persze Diablot esze ágában sincs megtámadni, annyira nem ostoba... de a lamia könnyed játékszernek ígérkezik*
- Sok szerencsét, Micah.
*suttogja maga elé a szavakat, bár nem tudja, hogy a démonhoz eljutottak-e vagy sem, ám nem is érdekli*

*Mivel legalább annyit élt, mint valamennyi lamia összesen, így nem fog megfutamodni egy kis bestiától, ám nem is becsüli le az erejét. Nem saját Ősének teremtménye az előtte megjelenő szörny, így valamilyen szinten talán könnyebb, valamilyen szinten nehezebb. Azonban a fiolában lévő Ős nem sokáig fog nyugton maradni a seggén, nincs ideje tökölni. A kaszásra pillant, aki ugyanolyan mozdulatlan, amióta Micah itt tartózkodik. Még egyszer, utoljára végigszemléli, ugyanis elég különös számára, hogy egy árnylény egy hozzá képest ennyire szokatlan, majdhogynem emberi külsőben grasszáljon. Na igen, minden nap tanul valami újat a lamia. Azonban a leviathan nem vár. Inkább kihasználja, hogy a helység szép lassan kezd alkotóira esni, a levegő és a hangulat párhuzamosan forrósodnak; kisebb lávafolyamok indulnak meg a falból s a földből. Hát igen, ez Lilith kérójának a specialitása. Egy csöppet sem vendég barát. Micah hátat fordít a helynek, ezzel együtt a leviathannak is, akit telibe kap egy lepottyanó sziklatömb. Annyi ideig pont eltereli a figyelmét, hogy a lamia biztonságos.. ez a pokol, biztonság nuku; biztonságosabb helyre ér. A kezében szorongatott fiolára pillant. Semmi baja, bár mintha az utas kissé kezdene nyűgös lenni. Ismét Diablora pillant, azonban a sziklák repkedése közben eltűnik. Nem, nem alattuk, csupán közöttük. Közönséges vizuális csalás, mégis profin kivitelezve.
Már csak pár lépés, és végre eltűnhet innen. A leviathan újabb próbálkozása felgyorsítja az eseményeket, így már itt sincs. Nem épp zökkenőmentes a kijutás, de ha egyszer megkezdődött, onnan már sikeres. Ergo, Micah-nak, a lamiának sikerült egyben és még élettől dobogó lamiaszívvel (..) elhagynia Lilith, a démonok ősanyjának szentéjét és lakhelyét, a nagy betűs Poklot.*