*Vállat ránt csupán.*
- Minden gazdinak a sajátja a legjobb úgy vélem. Nem fogok… nagyon.
*Mosolyodik el majd feláll és elindul kifelé.*
- Enyém volt a megtiszteltetés. Remélem mihamarább találkozunk.
*Szól jelzés értékűen majd távozik… hamar megtalálja bátyját és csurom vizesen telepedik le mellé… hamar megszárad köszönhetően a tűznek, és mikor lefekszik hamar elnyomja az álom…*

*Ezen a földön... az otthonában mindig feltöltődik olyan energiákkal, amit sehol máshol nem kaphatna meg. Zei, a sárkánya tőle pár méterre fekszik összegömbölyödve, így tejesen beleolvad a sötét gránitsziklák sziluettjébe.
A legnagyobb hegy legmagasabban lévő barlangja előtt vannak, itt a rideg szél felsebezné a bőrt, ha nem egy sárkánymesterről lenne szó, és a fagy állandó, ahogyan a hó is. Itt lehetőség van arra, hogy a viharsárkányokkal kapcsolatot tudjon fenntartani, valamint a hófehér hósárkányok gyönyörű alakját is megfigyelheti, hiszen ők itt élnek ezen a zord helyen, ami Deimos számára mégis tökéletesnek mutatkozik.*
- Zei...
*lépdel oda szeretett sárkányához, hogy megsimogathassa a nyakát. Az állat vörös szemei értelmet és szeretetet sugároznak gazdája felé, játékosan megböki az őst a farkával*
- Igen... én is aggódom miattuk... hamarosan elmegyek, és megkeresem őket... rendben?
*természetesen a hósárkányokról beszélnek. Nem mutatkoztak még meg, pedig igazán vidám és játékos teremtések, szeretik Deimost, ahogyan a többi mestert is és igen szokatlan, hogy még nem jöttek ezen a napon elő, hogy bohóckodjanak*

*Hosszú utazáson van túl… már rég a messzi földeket járta, pihent, utazott, megismerte mestersége minden apró titkát… hiszen egykoron ezért is vált el az őstől ki magához emelte, félte óvta s szerette… becsületes utakon járt, tanult s egyre csak saját nyugodalma, békéje után kutatott mert az nem adatott meg neki még akkor sem mikor teljesen egybeolvadt, eggyé vált sárkányával. Jó darabig a sárkányok őrzője volt, kietlen tájakon élt hol csak szörnyűséges s ostoba vadászok foglalták a helyet kik e gyönyörű teremtmények ellen esküdtek fel... ő pedig megvédte őket mind. De most hogy az Ős végre felébredt fel kellett keresnie… ezért van most itt. Riona, fenséges sárkánya hófehér színben, gyöngyházfényű csillogásával szeli át az egeket hogy játékra csábítsa Zei-t a régi barátot… a gyönyörű hastól ívelő zöldellés egészen álláig ér, de más szín nincs rajta… nem olyan meglepő ez hiszen a fehér tűz, a lótusz fajára ez tökéletesen jellemző vonás. *
- Tőlük jöttem… ne aggódj, rendben vannak… csak pihennek még kicsit. Tudod, hogy nem szeretik a háborúkat… s a veszteség fájdalma is átjárja őket.
*Szólal meg egy finom még kemény s határozott hang a férfi háta mögül, majd előre lépdel egészen az ős mellé. Tekintete szeretet és örömöt sugároz.*

- Ange!
*fordul meg mosolyogva, hogy magához ölelhesse a nőt, majd egy csókot ad annak nyakára*
- Megkönnyebbülés ezt hallani. Igazán aggódom miattuk... viszont az ébredésem lehetővé teszi, hogy pótolják a soraikat, az elvesztett barátokat újakkal... Ahogyan Zei szeretné.
*mondja elhúzódva a nőtől és sárkányára pillantva.*
- Hiányzott már neki Riona... örülök, hogy visszajöttetek.
*amint kimondja ezeket a szavakat, a két sárkány már el is tűntek a szikrázó kék égben úszva*
- Igazán kedvelik egymást úgy látom.
*mosolyog továbbra is, ahogyan barátai után pillant, majd visszafordul a sárkánymester felé*
- Élőben sokkal szebb vagy, kedves, mint a gondolataiban... bár én már akkor beléd szerettem... amikor még nem is ismertem az érzéseidet a gondolataidat, csak a kapcsot kettőnk között.
*megfogja Ange kezét, és ezzel a mozdulattal egyetemben ismét magához vonja őt*

*Megreszketve az érzelmek súlya alatt viszonozza az ölelést még a kellemes csók alatt lehunyja szemeit, hogy kiélvezze a pillanatot… mily gyötrelem is volt sosem látni ezt a csodálatra méltó Őst… Deimos-t. Erre csak most döbbent rá mikor a férfit végre valójában érinthette.*
- Neki is hiányzott Zei… rossz volt látni azt a vágyakozást mely szívében szakadt fel… de mily nagy öröm volt mikor újra hallhatta őt… és még nagyobb volt az én örömöm mikor éreztelek…
*A bókra elpirul és kissé elfordítja fejét… nem akarja hogy zavarában pillantsa őt a férfi. Oh pedig ezen már régen túl kéne lennie, annyi gondolatot váltottak már annyira jól s mélyen ismerik egymást s mégis zavarban van… furcsa.
Homlokát a férfi homlokának dönti miközben megkönnyebbült sóhaj szakad fel finoman ívelt, bíbor ajkai közül… eközben ujjai finoman fonódnak a férfi ujjaira.*
- El is felejtettem, hogy milyen lehet…
*Eközben a két sárkány egymásba fonódba kezdenek furcsa szinte már táncszerű játékba…*

- Most már minden rendben lesz, amalan (becéző kifejezés rég elfeledett nyelven). Nővérem segítségével képes voltam felébredni, és erősebb vagyok, mint teremtésemkor. Nem hagyom, hogy bárkinek, aki hozzám tartozik baja essen, legyen szó a sárkányokról vagy a mestereikről*
*szabad kezével megemeli és maga felé fordítja teljesen Ange fejét. Egy darabig elgyönyörködik különleges szemeinek szépségében, mielőtt gyengéden megcsókolná őt*
- Olyan sok időt vártam rád, Ange...
*suttogja a szavakat, s közben addig hátráltatja őt, míg a sziklához nem érnek*
- Szeretlek...
*újra megcsókolja a nőt, miközben összefonódott kezeiket saját mellkasára vonja*

- Olyan jó, hogy végre itt vagy… velem…
*Szól kicsit reszkető hangon hiszen szíve eszeveszetten zakatol, egyre hangosabban dübörögve a bordák fogságában… mintha csak ki akarna törni, szüntelen egyre erősebben hogy Deimos-nak áldozhassa magát.*
- Már nem kell többé várnunk kedvesem…
*Szól majd elakad szava egy pillanatra.*
- Én is szeretlek Deimos…
*Szinte már fájó az, az őszinteség mellyel kiejti a szavakat és az a szépség mely formálja őket. Kezei sebesen futnak végig forrón a mellkason miközben szenvedéllyel átitatott, mézédes csókot lehel a férfi ajkaira…*

*forrón viszonozza a csókot, majd eltűnik a lábuk alól a talaj egyetlen pillant erejéig, hogy a következő momentumban már a barlang belsejében lehessenek a Deimos által kreált hatalmas ágyon.
Gyengéden fekteti le a nőt a puha szövetre... megsimítva annak arcát és beletúrva a hajába. Most is elidőzik szemeinek csillogását csodálva, mielőtt felkeresné ismét azokat az édes ajkakat, hogy bitorolja őket.
Egyetlen érintése elég lenne ahhoz, hogy eltűnjenek Angélique ruhái, de nem sieti el a dolgot, így lassan kezdi el vetkőztetni a sárkánymestert, elhúzva minden egyes másodpercet és apró csókokkal fedve azon testrészeit, amiket már nem takar el előle semmi. Kedveskedő játéka eredményeként Ange meztelenül fekszik előtte... ujjai végigsimítanak a hibátlan testen, élvezve bőrének selymességét és magába szívva annak jázmin illatát.*
- Gyönyörű vagy...
*állapítja meg a tényt, amit már eddig is tudott, de minden egyes kimondott szónak súlya van, ezt tudja jól önmaga is... és tisztában van azzal, hogy kedveskedésével örömet okoz szerelmének*

*Ő sem tétlenkedik… finoman vetkőzteti a férfit hogy mikor ő maga mezítelenül terül el alatta már szerelmén se legyen más mint az alsónemű melyből még nem sikerült kihámoznia a másikat. Érintései finomak akárcsak a selyem mely végigsimít a puszta bőrön melyre már oly régóta vágyik… ujjai gyöngéden szántanak végig az ismeretlen ismerős testén, szerelmének mellkasán végig minden porcikáján, érintéseivel falva fel azt, zárva magába minden pontját.*
- S előtted védtelen gyermek ki ölelő karjaidra vágyik…
*Buknak ki belőle a szavak melyet követnek az egyre növekvő piros foltok arcán… hiába az több száz év… most mégis gyermekdednek érzi magát szavaiért, esendőnek, gyöngének… olyan valakinek akit csak szerelme, örökhű szeretője képes megnyugtatni, hiszen Deimos által válhat csak igazán szabaddá.
Zavarát leküzdve emeli meg fejét éppen annyira, hogy ajkai a másik ajkait érhessék, őrült, mohó szinte már megrészegült csókot kínálva olyan vehemes szenvedéllyel és idő korbácsolta szerelemmel melyet eddig sosem érzett igazán.*

*Kiegyenesedik ültében és a csók közben magával vonja a nőt is, ujjai elvesznek a szőke tincsek között, ahogyan elszakíthatatlanul ízleli azokat az ajkakat. Másik kezével Ange hátát cirógatja, majd a csípőjét átkarolva az ölébe emeli őt. Ekkor már képtelen betelni a csókkal, többet akar, sokkal többet... Belemarkol Ange fenekébe, ajkai elszakadnak az övéitől és apró, de annál szenvedélyesebb csókokkal hintve végig kedvese nyakát, kulcscsontját, vállát, eljutva telt kebléhez... azt kezdi el kényeztetni.
Szabad kezével végigsimítva a testén meg sem áll, míg legérzékenyebb pontját meg nem találja, hogy kedveskedő mozdulatokkal örömöt okozzon neki... de mikor Ange megrándul a kezei között, nem tudja magát tovább türtőztetni, eltünteti alsóját, ami rajta maradt, majd megemelve szerelmét lassan, de tökéletesen eltalálva a nedves hüvelyét, a testébe hatol.
Egy pillanatra abbahagyva a mellének harapdálását és nyalogatását felnyög, amint megérzi fallosza körül a feszülő és meleg bensőt, hiszen kénytelen felnyögni... Egyszerűen tökéletes minden, és már annyi ideje vár erre a pillanatra, hogy szerethesse ezt a nőt...*

*Reszkető sóhajai egyre gyakrabban törnek fel tüdejéből pillanatnyi időkre megszakítva a csókcsatát, melyet a váratlanul feltörekvő érzelmek váltottak ki… váratlanul? Hogy is lehetne egy évszázados, ha nem ezredes szerelem váratlan?
Finoman remeg meg a test az ölben pihenve, fejét hátravetve nyögdécsel a játék alatt egyik kezével újra meg újra végigsimítva az izmokon, a hát s gerinc vonalán még a másikkal a férfi arcát s haját becézi szüntelen.
Amint játszani kezd vele szerelme, elpusztíthatatlan csillogás költözik a nő szemeibe, vonásai meglágyulnak, teste meg s megrándul s átadja magát a sóhajok völgyének…
Aztán végre megtörténik…
Tehetetlenül borul a férfira… végre az övé lehet csak az övé… már maga a tudat hogy együtt vannak megannyi szenvedő hiány után meghozza a nőben az orgazmus előjelét… hangos sóhajai vehemes vággyal vegyülve szakadnak fel a bordák közül miközben a test lassan megemelkedik majd alább hull egyenes huzamban a csókok gardedámjával melyeket a férfi ajkaira, nyakára hint utánozva Deimos nem is oly régi mozdulatait.*
- Oh, szerelmem…
*Kezd bele hiszen oly törékeny a pillanat tudatni akarja mennyire is szereti a férfit de a halk sikolyok nem engednek több erőt a szavaknak.*

*halovány mosoly jelenik meg az arcán, amikor hallja Ange szenvedélytől elhaló hangját. Mindig is erre vágyott, örömet okozni annak, akit annyira szeret, mert érzi, hogy a testiség csak mégnagyobb szerelmet vált ki belőle, ár nem hitte volna, hogy képes még ennél is jobban rajongani valakiért. De úgy látszik, tényleg minden lehetséges az ő világukban...
Hirtelen mozdulattal dönti hanyatt a nőt, miután megemelte egy kicsit őt, hogy kényelmesebb legyen a cselekménysor... S mikor föléje magasodik, megcirógatja a bájos arcát, amit ellep a pír...Vak lenne, ha nem látná a szemeiben a vágy csillogását. Lehajol, hogy megcsókolja kedvesét és ezzel egy időben hatoljon bele újra, egész hosszában kihasználva a helyzet nyújtotta lehetőségeket.
Nem mozog durván, sokkal inkább vontatottan, hogy minden egyes alkalommal, amikor megmozdítja a csípőjét érezhesse a pillanat varázsát.*

*Vehemes vágyaktól terhes a levegő s ő csak adózni akar, adózni a szerelem oltárán, adózni a férfinek olyan szerelemmel mely elsöpör mindent ami valaha is gyengítette volna… elmerül a férfi karjai közötti elgyengülésben, az őrült sóhajok dalában, szívének féktelen dübörgésében a kéjvágy okozta gyönyörű gyötrelemben mely egyszersmind kínozza s jutalmazza a testet mely szent maradt és érintetlen mióta megismerte a férfit… mert feladott volna ő mindent ezért a pillanatáért, bármit… és most mikor a szenvedély csókjai forrnak össze, most mikor a szinte már kínzóan lassú mégis gyönyörteli mozdulatok alatt egyesülnek ráébred – minden perc szenvedés megérte. Meg mert ilyen pokoli szerelmet nem ismerhet se ember se démon se angyal.. semmi és senki ezen a világon… S mintha a sárkányok is éreznék e násztáncot szelíden szárnyalnak a hely elé őrizve a kettőst akik elvesznek a szerelemben, a régen várt egyesülésben ezen éjszakán s örökre…*

*Egy dolgot biztosan megtanult az itt léte alatt... méghizzá azt, hogy a sárkányok között is vannak ellentétek. Amíg Hetah-re várt, hogy visszatérjen és elmenjenek egy kis felfedező túrára, Freyont szabadon engedte, hogy szárnyalgasson a fellegek között... De amilyen konok és hirtelen haragú, mondhatni agresszív Lucian, ugyan olyan a sárkánya is, tehát szeret bajba keveredni...
Ezt mind abból vonta le a mestere, hogy mikor felé közeledett, mögötte megpillantott egy csapat sárkányt és a vérből ítélve Freyont üldözték... Nem éppen fair küzdelem lehetett, de a sárkánya még életben van.. azonban a sebek, amiket szerzett, bizonyos mértékben kihatottak Lucianra is... és mindenképpen segítenie kell a társán, tehát visszahívja magába és egyedül néz szembe a támadókkal*

*Éppen idejében érkezik. Rosszallóan csóválja meg fejét. Miért kell mindig a bajt keresni? Dühös léptei már messziről jelzik jelenlétét, és sárkánya is erőteljes ordítással utasítja rendre a kis csapatot akik Lucian segítségére sietnek.*
- Alig vagyok el és mi történik! Lucian!
*Ordít rá bátyára hogy térjen észhez, eressze ki a sárkányt és hagyja a sárkányokat. Ők képesek elintézni egymás között a dolgokat nem olyan ostobák mint holmi emberek.*

- Csak szórakozok!
*felel testvérének, miközben eléri őt az egyik sárkány és pengeéles karmaival az arcába kap. Lucian a földre kerül, de semmi pénzért nem eresztené ki a sárkányát. Jelenleg őt védelmezi és gyógyulnia kell... Ugyan azzal, hogy visszatért a testébe, szinte már fel is épület, de ez nem érdekli most Luciant.*
- Maradj ki ebből, Heath!
*hiszen kell valaki aki ép marad és felkanalazza majd őt... Nagy nehezen talpra áll, hogy szembe nézzen a következő sárkánnyal, ám nem hagyja, hogy az is megsebesítse őt, inkább belekapaszkodik a nyakába és a hátára veti magát. Elviekben képesek bármilyen sárkányt irányítani.. szóval olyan ez, mint a rodeó. Ha sikerül lenyugtatnia a lényt, akkor minden rendben lesz.*

*Most van az a pont hogy nem tűr, nem nyel tovább. Amúgy is zaklatott szívének egyátalán nem hoz enyhülést testvérének makacs viselkedésre.*
- Most nem!
*Hangja dühtől torzul el miközben ereje lassan felülkerekedik testvérére támadó sárkányon még végül, a legutolsó pillanatban mielőtt a sárkány lesújthatna meg nem töri annak akaratát – és a gyönyörű ám veszélyes fenevad behódolva ereszkedik le ahogy társai is követik vezetőjük példáját. De nem foglalkozik velük, oh nem, egyenesen testvérének ront és meglöki.*
- Idióta! Nem kell mindig fenenagy hősnek lenned! Egyszer az életben tégy úgy ahogy én mondom!

*Letörli a szájáról a vért, majd a testvérére néz*
- Nyugodj már meg... csak a sárkányomnak adtam időt, hogy felépüljön, azt hiszem ő kereste a bajt. És amúgy sem lett volna semmi bajom, úgy is hiányzik már a harc az izgalom. Mióta itt vagyunk nem csinálunk semmit! És ez nekem egy csöppet sem tetszik! Én harcolni akarok, vérezni és győzni! Nem pedig egész nap ülni a seggemen, mint egy gyerek és várni, hogy anyuci hozzon fagyit!
*ordítja le szerencsétlen Heath fejét, de valószínűleg már hozzászokott az ilyesfajta kitörésekhez*
- Unatkozom, testvér... az a nagy helyzet. Amíg te csámborogsz meg beszélgetsz mindenfélével... nekem nincs semmi dolgom.

- Kíváncsi lennék te hogy reagálnál ha egy szerfán figyelmeztetne, hogy vigyázz rám mert valami rossz fog történni! Menj, keress barátokat, nem kell mindig küzdeni még akkor sem ha a véredben van Lucian! Nem azt mondom, hogy ülj egész nap itt és merengj az amúgy sem a te szokásod csak arra hogy kevésbé legyél forrófejű… az istenért nem csak rám kell vigyáznod hanem magadra is! Tudod nagyon jól hogy nem bírnám ha te…
*Oh igen, mint akármelyik másik vita amikor Heath bátyja életéért könyörög szinte… hiszen nélküle ő sem élhetne… azt már nem, érte őket bőven veszteség minden téren, már csak ők vannak egymásnak, és nem fogja megengedni testvérének, hogy saját hőzöngése miatt szakadjanak el az élettől.*
- Csak vigyázz magadra… jó?

- Szoktam... elvégre, még életben vagyok vagy mi a szösz...
*von vállat*
- Áhá, szóval egy angyalkával ütöd el az idődet, miközben engem megesz az unalom! Meg... olyat mondani, hogy barátkozzak... én? Mintha nem ismernél eléggé Heath...
*csóválja meg a fejét. Hát igen, nem az az ismerkedős típus, mert nem szereti senki társaságát. Egyedül a fivérét szereti annyira, hogy vele legyen... más egyén, legyen szó angyalról, démonról vagy bármiről egyszerűen nem jöhet számításba... kizárt... és pont.*
- Én csak az ellenféllel ismerkedem, hogy meg tudjam ölni... és örülj ennek, legalább nem hanyagollak el... mert ilyen lenne már, ha mondjuk pont azért nem vagyok ott, hogy vigyázzak rád, mert valahol teát szürcsölgetek egy haverommal? Ugyan! Még te sem gondolhatod komolyan, amit mondasz...