- Köszönöm… magam is így vélem…
*Szól hosszú hallgatás után… mindkét dologra… egyrészt hogy testvérek, másrészt arra hogy milyen is az ő drága Niveus-a.*
- Vad, dühös és erős. Akárcsak te. Ha nem haragszol érte. Persze nem rossz értelemben gondolom én csak…
*Magyarázkodik zavartan majd egy kusza félmosoly kíséretében ismét a nőre pillant.*
- Nos ha mást nem is egy hallgató társat akár a némaságban is de azt tudok biztosítani.
*Kacsint a másikra miközben magára mutat.*
- Jobb is ha nem jön vissza. Tudod, elég forrófejű. Ő nem ülne le veled beszélgetni mert elsősorban a régi démoni éned foglalkoztatná… ő nem fogadja el olyan könnyen a kimondott szavakat. Általában jól is teszi… a gyanakvása sokszor mentett már meg.
*Egyátalán nem fél attól, hogy Sonja fel fogja-e használni a hallottakat. Tudja, hogy nem. A testvére. Mindegy mik voltak régen, most mindketten sárkánymesterek ahogyan bátyja is. *

- Egyszer szeretném majd őt is megismerni... mindig is szerettem a kihívásokat és elmondásod szerint, nekem ő nagy harc lenne... ha szabad így fogalmaznom... Tulajdon képpen nem tudnánk egymást bántani. A sárkányok nem engednék. Náluk nagyon fontos az összetartás, de gondolom a testvéred megpróbálkozna egyel s mással, és valljuk be, hogy ha nem lennénk mindannyian ugyan ahhoz a fajhoz elhivatottak, akkor könnyű szerrel legyőzne engem. Ahogyan te is.
*fordul összehúzott szemekkel Heath felé, egy darabig nézi őt... aztán annyiban hagyja a dolgot.*
- Vad... dühös... erős... igen, ez valóban én vagyok. Nem volt valami szép életem, de nem szoktam panaszkodni. Inkább úgy gondolom, hogy azt kaptam, ami járt nekem, ami ahhoz kellett, hogy erős legyek. Katona voltam és egy kurva... bár nem abban az értelemben, ahogyan mások gondolják. A kinézetem miatt már a gimnáziumban rám szálltak a tanárok... a tiszti főiskolán meg a kirúgásommal játszottam, ha nemet mondtam bármelyik tanárnak... Nem mondom, hogy szégyellem... csak azt tettem, ami akkor ahhoz kellett, hogy az apám becsületén ne essen csorba. Amikor bérgyilkosként dolgoztam, mert annyira meggyűlöltem az embereket, hogy potom összegekért végeztem velük... már nem jelentettek azok a régi sérelmek semmit. Úgy tekintettem a testemre, mint egy eszközre, ezért nem sajnáltam soha magam. Aztán megismerkedtem pár fiatal démonnal... jófejek voltak... így velük lógtam, míg démon nem lettem magam is. Nem mondhatnám, hogy büszke vagyok arra, amit eddig tettem életem során, viszont nem is érdekelnek az ilyesmik.
*az ujjaival játszó sárkányt figyeli*
- Megesküdtem rá, hogy angyalokat fogok ölni... és lám, mégsem tudom betartani az ígéretemet, mert egyet sem öltem meg és nem is fogok. Bár kétségtelen, hogy jelenlegi erőmmel és a sárkányommal könnyedén véghez tudnám vinni a dolgokat... nem látom értelmét.
*a sárkányocskát Heath egyik hajtincsére küldi, hogy most azon hintázzon, megereszt mellé egy mosolyt*
- Ne haragudj, nem kellett volna ennyi mindent mondanom. Igazán nem tartozik rád az ilyen, meg gondolom nem is nagyon érdekel. Sajnálom, még nem volt ilyenre példa, hogy ennyit fecsegtem volna magamról.
*végigsimít a felkarján lévő ezüstdíszen, miközben beszél... abban Heath arca tükröződik*

*Komoly, szinte már aggódó arccal hallgatja a másikat. Habár már nem angyal mégis a nő sebei hangosan sikoltanak fejében s szívében egyaránt… hogy lehet ily fájó életet élni? Oh ezek az emberek… mindig oly nagy fájdalmat okoznak… Sonjának is. Elszomorodik a hallottakon… oh emberiség… miért jó e gyász e kínzás?*
- Ugyan… mondtam, hogy szívesen hallgatlak. És amit mondok azt általában komolyan is gondolom. Egy valamit nem értek. Ha emberek bántottak miért esküdtél az angyalok ellen?
*Szól nagy komolyan, bölcsen de aztán ismét játékos mosolyra húzódnak az ajkak.*
- Van neve a kis drágának?
*Kérdi utalva ezzel a kis sárkányra kit barátságosan simít meg és hagyja, hogy az kiélje magát.*
- Mik azok a karodon? Ha megkérdezhetem persze…

- A kislány neve Lalyla...
*mutat a sárkányra*
- Úgy látom, nagyon tetszik neki a hajad... szereti a világos színeket, úgyhogy vigyázz a szemeddel, mert ha beleszeret, könnyen magának akarhatja...
*utal Heath kék szemeire, mert bár nem néztek sokszor egymásra, Sonja azonnal megjegyezte, hogy milyenek.*
- Volt két mostohatestvérem. Az egyikük egy undok dög volt, de a másikat nagyon szerettem. Egy nap, amikor olyan 7 éves lehettem, elrabolták őket. Matt soha nem került haza, legalább is hivatalosan nem. Visszatért úgy két héttel az eltűnése után. Nem volt már ember. Nem tudtam elképzelni, hogy ki tehette vele azt... hogy olyanná vált... démonná, de megőrizte önmagát. Szerette a szüleit, és szeretett engem, ezért visszajött.. Nem akart semmi rosszat. Aztán érte jött a mestere, vele együtt pár angyal, akik követték. Minden terv szerint zajlott, meghalt a mester is és Matt is. Senki nem látta őket, csak én...
*A karjára pillant*
- Hogy ezek? Hogy is mondjam... büntetések... azért, amiért öltem... Nem csak a karomon vannak, hanem a hátamon, a derekamon, a lábamon... Eléggé fájdalmas volt, amikor beszereztem őket, minden kioltott élet után egy-egy darabkájuk... A csontba vannak építve, átszúrva a húson, hogy biztosítva legyen az, hogy nem hagyom el őket. Tetszenek?

- Lalyla… milyen szép név. Bájos.
*Aztán felkacag… nem bírja ki hogy ne tegye.*
- Rendben vigyázok rájuk… különben nem láthatnám azt a gesztenyebarna pillantást mely egyszerre gyilkos és odaadó.
*Apró bók de teljesen őszinte.*
- Így marad meg a rend… a harcos angyalok teszik amit tenniük kell. Ha fellázadnának, ők is démonokká válnának. Meg kellett tenniük…
*Szól egykori társai védelmében hiszen nem élvezetből gyilkolnak… egyszerűen mert ők harcos angyalok, ez a dolguk. Bár számára érthetetlen hogy a nő miért nem a démonokra haragszik amiért elindították a kört a rablással. Na de mindegy. A kérdésre felvonja a szemöldökeit… nem, egyátalán nem nyerte el a tetszését egyik sem.*
- Nem. Ne érts félre… egyszerűen nem díjazom a kínzást, sosem voltam a híve. Ha csak festvény vásznon lennének bizonyára káprázatosak, lennének. De egy testvéremen látni őket gyalázat.
*Gondolatai bátya körül forognak… neki bizonyára tetszene ez a büntetés és ha angyal volna még talán be is vetné… megrázza magát hogy elűzze a képet.*

- Igen... ez egyértelmű... az angyaloknak az a dolguk, hogy a démonokat megöljék. Így marad fenn az egyensúly... De miért kell megkínozni egy gyereket, még akkor is ha démon...? Ha megölték volna csak úgy simán... akkor is gyűlöltem volna őket... de így... nincs rá szó, hogy mit éreztem akkor, Heath... Lehet, hogy neked ez megszokott, de egy hétéves kislánynak nem volt az. Vagy talán te meg bátyád is így jártatok el? Mindig megkínoztátok az ellenségeiteket, mielőtt megadtátok volna a ,kegyes halált?
*nem gúnyosan mondja, inkább meglepetten... hogy talán ez lehetséges lenn?... Aztán legyint... *
- Talán igazad van... de amíg nem tudtad, hogy miért és hogyan lettek rám téve... addig még vonzották a szemedet. Tudod... Heath... ha nem tettem volna ezeket, akkor nem maradt volna bennem semmi emberi. Szükségszerűnek éreztem, hogy valamilyen módon emlékeztessem magamat arra, hogy bűnös vagyok és amit teszek az nem jó... kellett ahhoz, hogy ne süllyedjek még mélyebbre.

- Éppen most említettem hogy nem vagyok híve a kínzásnak Sonja... kérlek a saját haragod mellett halld meg azt amit mondok.
*Olyan türelemmel beszél mint ahogyan az apuka beszél a kisgyermekhez ki épp most rakott rossz fát a tűzre. Nem lekezelően mégis tudatva a másikkal, hogy örülne ha egy kicsit odafigyelne a szavakra amiket mond.*
- Ha kínoztak nem voltak igazi angyalok... bizonyára elvesztek már... az angyalok csak kivételes esetekben kínoznak, akkor sem sokáig. és valóban... egy gyermek szent lelke nem ismerheti meg ily korán a halált... de van más fajta halál is Sonja... olyan halál amit szeretnek a halandók, amivel megbékélnek. Kár hogy ezt mi sosem ismerhetjük meg... mármint. Nem óhajtok meghalni. De a lélek teljes nyugodalma az mely abban a pillanatban megadatik amikor elfogadja egy ember a sorsát. Ezt érzem most... ez a békét, ezt a csendet, ezt érzem mióta az Ős felébredt. Lehet számodra e hegek, e sebek enyhítették tetteid számodra. De mindegy mennyi sebet ejtesz magadon... és őszintén semmit nem érsz velük. Már akkor megkaptad a megtisztulást, a bocsánatot ha nevezhetem így mikor eldöntötted hogy emberibb akarsz lenni. Nem kell tovább gyötörni magad... soha nem láttam még olyan szeretet amilyet irántuk táplálsz. Igazán becsületre méltó és csodálatos minden hajbókolás nélkül mondom. És ha nem épp vad vagy s kemény igazán kellemes társaság, főleg eszmecserék terén.

- Nyugodt lehetsz, Heath... tudom, hogy hülyeséget csináltam. De akkor ez kellett és azokban az időkben nem tudtam rendesen gondolkozni. Ami megtörtént az megtörtént. Nincs rajta mit változtatni, vagy tán azt kívánod tőlem, hogy szabaduljak meg ezektől? Már egészen megszerettem őket... és nem okoznak fájdalmat. Csak díszek...
*von vállat, aztán hátradől és megtámaszkodik a kezein maga mögött. Tekintetét az égre szegezi*
- Én figyelek arra, amit mondasz... éppen ezért szerettem volna rávilágítani arra, hogy mit tartok helytelennek... Viszont ennek már nincs semmi jelentősége. Az se vigasztal, hogy bukott angyalok voltak... vagy sem... csak szeretném elfelejteni... ezt az egészet. Nem azért mondtam el neked, mert sajnálatot vagy megértést várok. Sosem utaztam ilyesmiben és nincsenek olyan sebeim, amiket ne lehetne begyógyítani. Csupán beszélgetünk... de csak én mesélek magamról, ráadásul teljesen érdektelen dolgokat. Mesélj te is valamit...
*kéri a férfit anélkül, hogy rá pillantana, valahogy nem érzi most ezt helyesnek... inkább a felhőket figyeli, hamarosan esni fog...*

- Nem kívánok semmit tőled Sonja.
*Ez így magában igencsak ridegen hangozhatna… de mégsem… hangja könnyed, barátságos, és mint eddig is, melegség árad belőle. Aztán csak bólint, nem feszegeti tovább.*
- Magamról… huh, elég hosszú történeteim vannak, félő csak untatnálak velük.
*Kacsint majd elgondolkozva a kérésen sajnos jogosnak, véli azt… de mit mondhatna röviden s tömören? Hiszen megannyi kaland, fájdalom s öröm van már háta, hátuk mögött…*
- Jól tippeltél… lassan 500 éve már hogy a világot járjuk testvéremmel… eleddig sosem váltunk el egymástól… angyalként nekem nehéz volt mert ő harcos volt de én nem… jobban díjazom a tudást, a művészeteket, az érzelmeket, mint a démonok pusztítását. Ennek ellenére mindig együtt megyünk mindenhova de nem bánom… bár a bátyámnak örök hite hogy meg kell védenie engem… *egy apró kis szemforgatás egy kellemes kacaj kíséretében.* - de azt hiszem elég nagyfiú vagyok már ahhoz hogy menjen egyedül is. Van valami amire még kiváncsi vagy? Nem akarok hosszú, unalmas és száraz lenni…

*Csendesen hallgatja a rövid történetet... vagyis az összefoglalót*
- Nem hiszem... hogy okom lenne arra, hogy a kettőtök dolgáról kérdezősködjek. Ennyit időt amúgy is nehéz lenne összefoglalni egy ilyen beszélgetés közepette. Amire meg kíváncsi voltam, már úgy is tudom... a válaszaidból és a kérdéseidből összeszedve az információkat. Csupán azért kértem, hogy mesélj mert kicsit egyoldalú volt a kommunikáció, lévén, hogy többnyire csak én beszéltem.
*idő közben visszatért a vállára a kis sárkány, úgyhogy megsimogatja a buksiját, mielőtt Heath-re nézne*
- Hamarosan esni fog. A hegyekben már valószínűleg szakad... úgyhogy ha nem szeretnél megázni, vagy elviseled még a társaságomat míg eláll az eső, akkor meginvitálnálak egy szép helyre...
*feláll és tesz pár lépést az ellenkező irányba, mint amerre Lucian ment, majd kisebb mosoly kíséretében elengedi a testében lakozó sárkányt, hogy szabadon szárnyalhasson.*
- Szeretik a viharokat, amikor villámlik az ég... mert ilyenkor mindig találkozhatnak azokkal a társaikkal, akik mindig a felhők fölött vannak... a viharsárkányokról biztosan hallottál már, hiszen a legerősebb angyalok képesek őket megidézni egy-egy harc során. Lenyűgöző és elpusztíthatatlan lények...

- Hát vissza lehet utasítani egy ilyen ajánlatot?
*Kérdi komisz mosollyal az arcán mikor végre feltápászkodik. Egyelőre azonban hátat fordít a nőnek és mellette pihenő sárkányhoz lép. Végigsimít a gyönyörű és hatalmas lény busa fején majd homlokát lelkitársáénak döntve kezd suttogni.*
- Menj... menj légy a társaiddal, érezd a szelet velem, az esőt magadon a hangokat a halk suttogást... menj...
*Sárkánya hálás tekintete egy pár prnyi ideig egybeforr saját lélektükreivel majd elhúdóik a szeretett lény pedig a magasba emelkedik. Gyöngéd atyai pillantással kíséri útját.*
- Nem lesz nehéz beleszoknom ebbe a sárkánymester dologba... na szóval, hova is megyünk?

- Majd meglátod... szerintem tetszeni fog... de gyalog nem érünk el oda, mielőtt ránk szakadna az ég... a sárkányok meg elmentek...
*duruzsolja, mintha valami csínytalanságot tervezett volna... hát... hát... Sonjától minden kitelik... és az a mosoly, ami az ajkaira húzódik, sok mindent elárul, amit lehet félre érteni nyugodtan.
Hirtelen mozdul, ahogyan a másodperc tört része alatt ott terem Heath mellett... *
- Hunyd le a szemedet...
*suttogja egészen közel hajolva hozzá, és már-már vidám a hangja a szemei meg éhesen csillognak ( mire éhesen? )*
- Bízz bennem....
*mondja amolyan "ne bízz bennem" hangon. Igazán érdekes viselkedést produkál ismételten, de úgy látszik, hogy valami miatt nagyon jó kedve lett... *
- Ne aggódj, nem fog fájni... kíméletes leszek...
*suttogja továbbra is a szavakat, de ahelyett, hogy megérintené a férfit egyszerűen csak megoszt vele egy gondolatot, aminek következtében képes lesz eljutni oda, ahova mennek... hiszen a sárkánymesterek nem teleportálnak, hanem gondolat útján közlekednek... S lám, Sonja már sehol sincs... Ahol megjelenik az egy barlang bejárata*

*Nem mondhatni, hogy különösebben megijedne a nőtől... bár fiurcsállja ezt a hirtelen változást csak szemlélődik benne pusztán, nem merítkezik bele. Mosolyogva hagyja hát hogy Sonja cselekedjen, és miután megtörtént elégedetten fordul körbe. Mímelt csalódottsággal a hangjában szólal meg.*
- És mindenem ép!
*Egy kis kacagás után azonban újra megszólal.*
- Én nem bántam volna ha kicsit megázunk.. de köszönöm, meg kell hagyni, érdekes élmény volt. Hol vagyunk?

- Ha meg szeretnél ázni, Heath... akkor maradj nyugodtan idekint.
*vigyorodik el*
- Majd adok valami takarót, hogy hajnalban ne fagyj meg teljesen, erre felé elég hűvösek a reggelek. Amúgy meg otthon vagyunk... az én különbejáratú otthonom, mint sárkánymester... Mint említettem, nyugati sárkányom van, a föld szelleme... ezért én tökéletesen jól érzem magam ilyen helyen, főleg ha ő is velem van és sárkány alakban alszom. Most erre nincs lehetőség, mert a boldogsága fontosabb a kényelmemnél...
Na... ha meggondoltad magad az elázási felvetésedről, akkor kerülj beljebb... meg fogsz találni...
*mosolyodik el, aztán már nincs is ott... A barlang természetesen alakult ki, cseppkövek gyönyörű formációjából és különleges nemesfémek találhatóak meg egyes rétegekben, ami olyanná teszi, mintha a csillagok alatt lenne az, aki bemegy a belsejébe, a gigantikus méreteket viselő barlangba, ami jó mélyen van a hegy gyomrában.
A karsztrendszer lévén egy kis patak csörgedezik a cseppkövek lábainál, majd egy kisebb tavacskává gyűlik össze a vize a helyiség közepén, illetve annak valamikori túlfolyójaként kivájt járatban vezetődik el a kristálytiszta víz.*

*Megvárja az esőt… arcát a felhőknek mutatva fogadja magába az esőcseppek finom zamatát… a friss víz gyöngéd érintését mikor az végigfolyik arcán. Aztán egy bő negyed óra múlva végül Sonja után indul. Nem ázott el… csak kicsit volt az esőn aztán a barlang szájából figyelte azt tovább élvezve a vízcseppek csobbanását… mindig is élvezte az efféle egyszerű dolgokat. Miután leért a kis tónál foglal helyet.*
- Szép otthonod van. Bár én bizonyára társ nélkül magányos lennék… illetve emberi társ nélkül… bár nem is tudom… most már valahogy elképzelhetetlennek tűnik hogy Niveus nélkül éljek… bizonyára ő lenne a legjobb társ a világon ha nem lenne a bátyám. Talán már most fej s fej mellett haladnak.
*Fejti ki véleményét s szövi bele más gondolatait is a mondatba... ki tudja miért, szeret erről beszélni.*

*végignézi Heath bevonulását és közben mosolyog... az elhangzottakon is*
- Soha nem voltam az a barát típus. Amióta csak az eszemet tudom, mindig egyedül voltam. Ezért nekem nem gond úgymond emberi társaság nélkül élni... Az már olyan lenne, mint egy család... ha valakivel megosztanám az otthonomat. És... ugyan van családom, a sárkánymesterek és valószínűleg Deimost bármikor szívesen fogadnám itt, ahogyan téged vagy bárki mást... hosszú távon mégis csak jobb egyedül lenni. Nem nagyon kedvelem az érzelmi kötődést. Abból mindig csak a baj van... és ha valakivel együtt élsz, az bár bizonyos kötődés vagy elkötelezettség.
*mondja csacsogó hangnemben, miközben leül a vastag takaróra, ami nem engedi olyan könnyen át a barlang hidegét. Megütögeti maga mellett helyet... hogy üljön oda Heath*
- Mondd mennyire szereted te a bátyádat? Mindig úgy beszélsz róla, mintha igazán sokat éreznél iránta... Ugyan nem az én dolgom, de nem vagytok szeretők véletlenül?

- Köszönöm, megtisztelsz.
*Szól újabb sor hallgatás után… nem fog a nő ügyeibe avatkozni egyszerűen csak joga megtenni. Ha az magányosan szereti a létet akkor miért állja útját lépteiben? Ha ő így boldog, sárkányával az teljesen rendben van nincs benne semmi kivetnivaló. És hát valahol igaza is van… az érzelmek megbolondítnak ha jók, ha rosszak… helyet foglal de szinte egyből meg is bánja – nevetni ülve nem túl kényelmes főleg hogy majdnem a tóba zúg.*
- Hogy szeretők? Nem… olyan hihetetlen hogy a testvérek szeresség egymást? Tudod anyánk remek asszony volt, imádtuk, csodáltuk az erejét a bátorságát… de meghalt.. nem sokkal rá apánk is. Egymásnak maradtunk, angyalok lettünk… a tudat hogy bármi baj van a másik mindig vigyáz s elkísér pótolhatatlan. Ez csak… szeretet Sonja.

*Megértően bólogat... miközben elgondolkodó arcot vág*
- Akkor félreértettem...
*ismét csak bólogat a saját szavaira, még az állát is megsimogatja, mintha szakállas vénember lenne*
- De... ha nem vagytok szeretők... akkor hol van kedvesed?
*érdeklődik angyali arccal*
- Mert ne mondd azt nekem, hogy nincs... öhm.. hogyan is szokták ezt mondani? Barátnőd! Igen... ezaz... Már csak azért kérdezem, mert nagyon család centrikusnak nézel ki... És az előbb feljött ez a család téma... Azt tudod, hogy a sárkánymesterek, bár démonok, de lehet gyerekük?
*ugyan ő semmit nem tud a szerelemről vagy a szeretetről... csak a sárkányokat imádja, de az nem olyan, mint egy testvéri vagy szerelmi kapcsolat, szóval lövése sincs semmiről.*
- Már... ne vedd tolakodónak a szavaimat, csak megemlítettem...
*mosolyodik el, aztán hogy elvonja a figyelmét Heath-ről a közvetlen közelükben tüzet gerjeszt, nehogy megfagyjanak. Szórakozás képpen a lángokból kis sárkány formák bontakoznak ki*

- A legjobbakkal is megesik.
*Bólint ő is egyet majd folytatja.*
- Pedig nincs kedvesem. Hihetetlen de igaz.
*Tárja szét a karjait amolyan pedig én jó fiú vagyok pózban majd mosolyogva hozzáteszi.*
- Családcentrikus… igen. Ahogyan a szerelmet sem vetem meg vagy a reményt a hitet. Attól mert ez lettem a személyiségem mit sem változik. Erős vagyok ha erősnek kell lennem, bátor ha bátornak. De jámbornak is ha úgy hozza az élet. Már pedig az mindig kitalál valamit.
*Oh igen… Nem azért nem mondaná hogy minden okkal történik de a legtöbb dologról így vélekedik.*
- Démonok… ahogy vesszük. Én eddig is éreztem eddig is lehetett volna gyermekem ha úgy hozza az élet de nem hozta úgy. Majd ha eljön az én időm akkor bizonyára meglelem azt kit szerethetek és ki szeret.
*Érdekes… ma még nem is használta erejét… legalábbis angyal múltjából birtokolt erejét… de ha egyszer most nincs szükség rá.*
- Lassan ideje mennem kedves Sonja, nem szeretném Ha Lucian feleslegesen háborogna.

- Persze... persze...
*a lángok között most Lucian arca jelenik meg*
- Bár szerintem nem háborog...
*mosolyodik el a tüzet nézve*
- Úgy látom, hogy éppen a sárkányával ismerkedik... szerencsés, hogy tűzsárkánya van, ők nem szeretik az esőt ezért vele maradt... Amúgy északon van... nem is volt olyan messze tőlünk... de biztosan aggódik miattad, úgyhogy tényleg jobb lesz, ha mész. És rólam ne beszélj neki... ha megkérhetlek. Rossz érzésem van vele kapcsolatban, és úgy vélem jobb, ha nem tud a létezésemről... legalább is nem tényszerűen, mivel érezni érez engem.
*Heath-re pillant*
- Örültem a találkozásnak...
*mosolyodik el, azt nem teszi hozzá, hogy egy darabig nem fogják látni egymást, mert valószínűleg ez nem érdekli a férfit.*