- A mostani kavarodásban sok sík hálója felszakadt és lehetővé tette, hogy bármilyen faj a földjére léphessen, Fiducia... ez a hely, ahol most vagyunk azonban nem ilyen. Megőrizte az erejét és a ragyogását, azonban jogos a kérdés, hogy akkor te hogyan kerülhettél ide? Nos úgy, hogy én hívtalak... és Isten megadta rá a választ... Arra az egyességre, amit odalent az erőben kötöttünk, miszerint segítelek az utadon, amire ezzel a megjelenéssel rá is léptél...
*mosolyogva mondja el a magyarázatot arra a csodára, ami most itt megtörtént... hogy démon léphetett Fiducia ártatlan mezejére*
- Látom tetszik az unikornis... de vigyázz, ha megsérted vagy ellenségként fogad, akkor az életedet is elveheti. Nem csak gyönyörű, de erős állatok is egyaránt... viszont ha kinyitod a szívedet felé, akkor megengedi valószínűleg, hogy megérintsd.

- Értem.
*Szól tűnődő hangon, hiszen elgondolkozik a hallottakon. Szemeiben a hála csillog veszettül, miközben újra csókot lehel az ő angyalának kacsójára.*
- Oh én angyalom, hát mond mit kell tennem? Csak mond ki kérlelő vagy parancsoló szavaid és én akként teszek!
*Szól komoly hangon hiszen tényleg így gondolja. Aztán lélektükrei az unikornisra vándorolnak. Nem, nem fogja megérteni, hiszen az állat bizonyosan ellenségesen kezelne egy démont.*
- Nem drága Ceresem, félő csak te látod meg bennem a szépet, a jót… a fényt. De félő Ő még csak az árnyaim látná…

- Talán elsőként ezt kellene megtanulnod, Merovin... hogy ne kezeld magadat egyszerű, gonosz és sötét démonként, ha már Isten képviselőjével beszélgetsz és tudomásodra jutott, hogy megváltásod ösvényét maga az Úr jelölte ki neked... Ha nem hiszel önmagadban, akkor nem is kell elkezdened semmit s nem kell szavaimra figyelned, mert minduntalan visszahullasz a sötétségbe. Fel kell nyílnia a szívednek önmagad felé... aztán mások felé. Meg kell ismerned ismét a szeretetet és a jóságot, mindazon tulajdonságokat, amikkel egy angyal bír, hogy képes legyél viselni a terheket a vállaidon, amik egyre csak sokasodnak utad feléig s csak onnantól érzed majd kevesebbnek súlyukat.
S visszatérve az unikornishoz... ha te magadat ellenségnek látod, ő is akként kezel...

- Egyszerű nem is vagyok annyi bizonyos.
*Mosolyog kedvesen a nőre, miközben bólint… szemeiből mintha egyre halványulna az a nagyon jellemző sötétség… és helyébe valami irdatlan démonok számára undorító fény költözik ahogy hallgatja Ceres gyönyörű csengésű, ellenállhatatlan hangját. Csak egykori családjának gondolata és ennek a gyönyörű angyalnak a jelenléte váltotta ki ezt belőle…*
- Nem látom ellennek magamat… pusztán mészárosnak. Mert a bűnök melyeket elkövettem még nem leltek bocsánatot… nem akarom ezekkel szennyezni e csodálatos teremtést.

- Nem is lennél rá képes. Mert az a jóság és tisztaság, ami az unikornisban lakozik nem képes megfertőződni semmilyen sötét árny vagy gonosz érintésétől. Ő születése pillanatától hűen viseli a legtisztább lény jelzőt a neve mellett, ezért nem kell féltened. De nem erőltetem, ha nem akarod megérinteni nekem az is megfelel. Csak egy leehetőség... viszont számodra nem akármilyen lehetőségről van szó. Ha látod, hogy nem tudsz kárt tenni benne, akkor talán el is hiszed azt, hogy nem vagy romlott démon, mint a legtöbben, mert te kivétel vagy, Merovin... Isten büntetett harcosa. S a bűneid csak úgy nyernek bocsánatot, ha először te magadnak megbocsátasz.

*A néma mozdulatlanság véget ér s ő félve bár, félve attól, hogy a lény dühösen neki támad, mert valahol ő csak egy pokoli lét megtestesítője… mégis közelebb lép. Először csak pillantását hordja végig az állaton, majd tekintetével felkeresi a lény lélektükreit… hogy az láthassa sajátjaiban nyoma sincs ártó szándéknak, csak tiszteletnek s olyan csodálatnak melyet a fény teremtései iránt érez. Aztán ha úgy érzi eleget várt, ha jelet lát a lénytől arra, hogy megérintheti, így is tesz… és amint ez megtörténik a démont átjárja egy olyan érzés melynek köszönhetően minden memoár felrobban hogy kivetüljenek s ő térdre borulva mint már oly sokszor az angyal előtt, sír… s rázkódik a könnyektől amint kislányát látja boldog mosollyal az arcán nevetgélve édesanyja ölében.. *

- Látod? Ők nem felejtenek el téged akkor sem, ha már nem lehtsz velük... mert lehetséges, hogy angyalként élnek tovább valamelyik síkon rejtezve, vagy ha a Végső Halál jutott nekik, akkor is megőriztek téged a szívükben... ahogyan te is őket az emlékeidben. ÉS egyszer majd találkozni fogtok, vagy így vagy úgy... Mert az Úr soha nem vesz el kétszer egymás után ekkora értékeket.
*szólal meg, miután kedves mosollyal nézte, ahogyan a démon az unikornissal barátkozik*
- Adjál neki nevet, Merovin... és akkor hívásodra bármikor megjelenik, ha ő is helyesnek látja annak meglépését.

- Nota… mint emlék… mert gyönyört adott, felejthetetlen szépséget gyermekem boldog arcával és szeretett hol feleségem csillogó szemeivel… köszönöm ezt neked Ceres… és köszönöm ezt neked te csodálatos teremtés!
*Szól ahogy fejét lágyan a teremtés fejének hajtja miközben végigsimít az állat testén. Majd elhúzódik és Ceres felé fordul.*
- Bármit is kíván tőlem az Úr drága angyalom én aszerint cselekszem!
*Szerelme sosem fog kihunyni családja felé… de új éledhet benne Ceres iránt.*

- Én ezzel tisztában vagyok és fogadalmad, mert szavaid akként hangzottak... eljuttatom az Úrhoz is, hogy megismerjen téged és megbocsássa bűneidet, hamar, hogy méltó helyet kapj a szívében és országában.
*ígéri csillogó szemekkel a férfinak, hiszen egy angyal számára ezek olyan pillanatok, amiket nem lehet csak úgy elfelejteni. Segédkezni egy eltévelyedett báránynak, hogy visszatérjen a nyájhoz... talán mindannyian ilyen feladatra várnak*
- Ne feledd azt, amit itt megismertél... és ha hatalmába kerít a szomorúság, csak gondolj vissza az unikornisra, mert ő a barátod és segítőt, míg el nem feledkezel róla... de ha ez megtörténik, nem láthatod szépségét és nemességét soha többé. Sem az övét, sem másik szent lényét, s úgy az enyémet sem, mert ez az unikornis jelképezi a szívedet, míg démon vagy.
*mondja el lágy hangon a tudnivalókat, majd arca a szokottnál is enyhébb és kedvesebb, mondhatni angyalibb lesz*
- Viszont most menned kell, Merovin. El kell kezdened az új életedet, ami nem Fiduciában kezdődik, hanem ott, ahová innen mész...

- Köszönöm Ceres…
*Szól halk, mélyen búgó hangon ahogy megbűvölve figyeli mind az angyalt mind a teremtést mely Ceres szavai szerint a szívét képviseli. Hát hogyan felejthetné el azt a szentséget mely miatt könnyek szöktek a archon szemeibe, melynek köszönhetően ismét láthatta szeretett családját, békében, boldogan… mosolyogva s nevetve… mi lehetne ennél szebb ajándék számára?*
- Mennem kell… de merre oh szentség, mely ösvényekre lépjek, hol kezdjek új életet az Úr kívánságaira nyitott fülekkel? Merre vezéreljenek lépteim hol nem a pusztulás ragadja el az embert, hanem a fényesség csodái?

- Nem feltétlenül a fényt kell keresned, Merovin! Inkább a sötétben kell megtalálnod azt, ami hiányzik onnan legjobb tudásod szerint. Én nem mondhatom meg neked, hogy hova menj, neked kell tudnod azt, hogy melyik hely lenne a legmegfelelőbb a számodra, hiszen minden a te döntéseiden múlik. Ha én vezetnélek, akár egy bábot, soha nem nyernél bűnbocsánatot, hiszen az én döntéseim ítéltetnek, s nem a tieid. Csak ennyiben segíthetek neked... mert nem mindig az új út a legjobb, lehet, hogy a már járt ösvény tovább vezet, mint a kitaposatlan.

- Ahogy szavaid szólnak szentséges angyalom!
*Szól behódolva Ceresnek... aztán végül talpra áll, és ismételten kezet csókol a nőnek, búcsúzás képen. Aztán eltűnik hogy a bölcs tanácsra hallgatva a járt utak egyik ösvényére lépjen magával hordozva minden fényt s jóságot melyet ébresztettek benne.*