*Érzi, hogy nincs egyedül. Sőt, azt is érzi, hogy a bizonyos illető ereje határtalan. Az ujját sem kéne mozdítania, és Erynt ketté tudná törni. Hamarosan meg is pillantja a kortalant.*
-Üdv, Azriel! Mi szél hozott erre? Gondolom, nem azért vagy most itt, hogy cseverésszél egy kicsit velem...
*a hangneme semleges. Csak egyszerű tényeken jelentett ki. Vagyis inkább a nézeteit, szemléleteit.
Neki azonban fogalma sem volt, hogy az előző táplálkozása alkalmával egy olyan angyal vérét fogyasztotta, akiét éppen nem kellett volna. Annyira azért ő sem olyan hülye, hogy egy kortalan védencét szipolyozza ki. Ha ezt tudja, akkor nyilván egy másik lakoma után néz. De ugye ő sem tudhat mindent. Holtan pedig senkinek nincs rá szüksége, tehát inkább jobbnak látja nem kikezdeni egy kortalannal.*

- Talán azért vagyok itt... Amúgy is régen találkoztunk már, bár reméltem, hogy nem kell ismét látnunk egymást... viszont te elkövettél egy nagy hibát, amit nem hagyhatok szó nélkül.
*kis szünetet tart, közben tekintetét Erynébe fúrja, hatalmának súlyával terhelve a nő akaratát és tudatát*
- Van egy fiatal angyal, aki kedves nekem... és te majdnem megölted. Sőt meg is halt volna, ha nem járok éppen arra és nem semlegesítem a mérgedet, ami olyan nálatok, mint egy jegy... mindannyiótoknál különböző. Így tudtam meg, hogy a te kezed vagyis fogad van a dolog hátterében.

*Nem kellett volna neki ez a kis tudatterhelés. Tudta ő jól így is, hogy Azrielnek nagy hatalma van. Sőt, mi több, hatalmas. De most már mindegy.*
-Nem hibáztathatsz miatta. Honnan is tudhattam volna, hogy ő kedves a szívednek? Hiszen a te szívednek tudtommal különösebben senki sem kedves. Eddig még egy angyalt sem vettél a szárnyaid alá.
*közli ismét a tényeket, miközben a fejét fogja és azért küszködik. Az előző kis hatalombemutató nem volt semmi.*

- Éppen ezért hibáztál... ő az egyetlen, akit a védencemnek neveznek mások. Szerinted, ha van valaki, aki egy kortalannak fontos, azt csak úgy minden büntetés nélkül meg lehet támadni, még akkor is, ha nincs rá írva, hogy hozzám tartozik?
*kérdezi még mindig ott állva, megtartva a távolságot. Csak nézi Erynt, kíváncsi arra, hogy mit fog tenni, vagy mondani, hogy mentse magát, bár bizonyára tisztában van azzal, hogy ha eddig életben maradt, akkor az a továbbiakban sincs veszélyben*

*Ő is csak bámul előre. Tágra nyílt, kerek szemekkel.*
-Nos... amint mondtam, fogalmam nem volt arról, hogy a te védenced. Nem volt ráírva. Ő még csak nem is említette a nevedet.
*mondja nyugodtan, szépen artikulálva.*
-Többet nem fog előfordulni, ígérem!
*egy démon ígérete azonban egyet ér a nullával. Viszont Eryn azon kevés démon közé tartozik, akik be is tartják az ígéretüket.*
-Egyébként meg, tényleg nem volna rossz, ha valahogy megbélyegeznéd... Mert így akkor mások sem támadnának rá. Ne hidd, hogy én vagyok az egyetlen, aki rátámadt. Fognak még rá támadni, ha olyan fiatal még. És, nem biztos, hogy mindig ott lehetsz, hogy megmentsd...
*ezt is csak megállapításként mondta, vagy inkább egy jó tanácsnak. Nem szemtelenkedni akart. Lehet, hogy kicsit nyersen fogalmazott, de a szándék a fontos.*

- Azonban, ha mindenki tudná, hogy hozzám tartozik, akkor ugyan úgy célpontja lenne azoknak, akik nekem ártani akarnak.. bármi áron. Nem mindenkit rettent az vissza, hogy kortalan vagyok, és megölhetem őket a legkisebb erőfeszítéssel, sőt, vannak, akik önként vállalkoznak erre, hiszen ők csak meghalnak haragom által, de én elvesztek valakit, tehát nekem nagyobb a fájdalmam, mint az öngyilkos szándékkal rendelkezőnek, nem gondolod?
*lassan kezdenek csillapodni a kedélyek, végülis Erynnek igaza van... és tulajdon képpen nem történt semmi baj, hiszen időben odaért. És ki tudná jobban, ha nem Azriel, hogy milyen körülmények élnek ezen a helyen? Ha meg akarja védeni Claire-t, akkor el kellene vinnie innen... de itt van a "családja", ide tartozik... *

*Sóhajt egyet.*
-Hát igen... ebben is van valami igazság. De tulajdonképpen akkor az egész egy zsákutca. Mindegyik megoldásban van kockázat. De a jelenlegi világfelállásban egyáltalán nem biztonságos egy fiatal démonnak vagy angyalnak közlekednie. Amint ezt már magad is megtapasztalhattad... Sorra hullnak el az angyalok és démonok. Még az erősebbek is. A fiatalakról nem is beszélve... Be kell látnod, hogy nagyon nem lesz neki ebben a világban biztonságos.
*ismét a rideg tényközlések. Milyen szerencse, hogy neki ennyire senki nem áll közel a szívéhez. Vagyis a családja, de azok meg épp elég erősek ahhoz, hogy megtudják magukat védeni.*
-Azonban, ha nagyon szereted azt a kislányt, akkor szerintem találj ki valamit. Gondolom, nem akarsz majd mindig mellette lenni, hogy a kezét fogd...

- Szeretnék mindig mellette lenni, de nem azért, hogy a kezét fogjam. Talán lehet, hogy az lenne a legjobb, ha egyszerűen csak eltűnnék... Elvégre, egy kortalan mellett az élet nem habos torta, sőt... talán még nehezebb is, mint egyszerű angyalok családtagjaként...
*gondolkozik hangosan, hát igen... lehet, hogy el kellene eresztenie Claire-t, és akkor nem lenne semmi baj, úgy is elfelejti majd őt egyszer a lány, és könnyebb felejteni, mint szenvedni... ezt a gondolatot egy sóhajjal fűszerezi*
- Remélem nem felejted el, hogy mit ígértél Eryn, és nem lesz rá több példa, hogy az ő vérét vedd...
*csak ennyit mond búcsúzásként, aztán minden további nélkül eltűnik*

*Azriel hangos gondolataira nem mondd semmit. Miért is mondana? Hiszen nem tud... Nem is akar beleszólni. Amúgy sem tudja, hogy kettejük közt milyen viszony van. Erynnek meg már rég nincs szíve. Talán még halandókorában sem volt szerelmes. De ki is emlékszik arra már. Azonban a családját nehezen engedné el. Egyedül, ha valamihez ragaszkodik, vagy valakihez húzza a nem létező szíve, akkor az Hannah és a testvérei.*
-Amit ígértem, azt megígértem.
*ennyit mondd, és biccent egyet Azriel felé, majd ő is eltűnik. Valamiért nagyon nem nyerte el tetszését ez a hely.*

*Elég sok időt töltött már a Kristály kastélyban Azriellel. Szóval, éppen ideje volt annak, hogy egy kicsit kimozduljon. Most, hogy már mindenre emlékezik, a világ is olyan más. Más szemből lát mindent, mint Claire. De ezért is kortalan egy kortalan. Nem lehet örökké a rózsaszín felhők közt élni.
Fiducia az egyedüli hely, ami még így is gyönyörű számára. Talán még ez volt közös benne és a fiatal lányban. Egyébként ide is sok emlék fűzi. Van, ami Claire emléke. Van, ami a sajáté. Vegyes emlékek.*

- Szóval jól éreztem!
*szólal meg Chandra mögül Gabriel, amint a nőt nézi. Pár nappal ez előtt olyan érzése volt, mintha egy újabb kortalan lépett volna színre, mégis ennek az erőnek a kisugárzása olyan ismerős volt számára eleinte persze fogalma sem volt arról, hogy ki lehet... de ahogy egyre többet gondolkozott a dolgon, és egyre inkább érezte erősödni a hatalmat, mondhatni, hogy felismerte*
- Már alig vártam, hogy találkozhassunk, kedves! Olyan rég volt már...
*mosolyodik el, karba font kezeit maga mellé engedi*
- Mindig is tudtam... hogy visszatért közénk egyszer.

*Már érezte a társa jelenlétét, csak várta, hogy megszólítsák. Mikor ez megtörtént ő a hang irányába fordul.*
-Szervusz, Gabriel!
*ereszt meg egy félmosolyt a kortalan felé.*
-Örülök, hogy a távollétem alatt nem sokat változtál...
*lépdel közelebb az angyalhoz. Tényleg nagyon régen volt már. Mondjuk poén, hogy a halált csak távollétnek nevezi, pedig eleinte ő sem tervezte, hogy visszatér az élők sorába. Csak így alakult.*

- Egy kortalan sosem változik... mindig ugyan olyanok maradunk, bármi történjen is. Amolyan határozó bélyeg ez, tudod... Az viszont igen csak érdekelne, hogy miként tértél vissza azok után, hogy rejtélyes módon meghaltál. A kortalanok nem szoktak sem meghalni, sem feléledni, tehát itt kettős értetlenség áll fenn a részünkről azt hiszem... Bár, mostanában minden olyan furcsa... még nem volt arra sem példa, hogy egy helyen legyen öt vén csotrogány, és mégis itt vagyunk... Összefutottál már Aesonnal és Shane-el?

-Nem, még nem volt hozzájuk szerencsém. De gondolom akkor ők is megérezték, hogy feltámadtam... Az egész történet pedig nagyon bonyolult. Mondjuk úgy, hogy a feltámadásom egy kedves véletlennek köszönhető. Egyébként honnan gondoltad, hogy visszafogok térni? Hiszen, pont ahogy mondtad, a kortalanok nem szoktak csak úgy feltámadni...
*bár itt van rá az élő példa, hogy mégis.*

*Vállat von miközben mosolya egyre szélesedik*
- Csak úgy... elvégre... még dolgod van az életben, és anélkül nem lehet senkinek sem nyugodt a halála, hogy ne érte volna el minden célját... ez még egy halott kortalan szellemét is idegesítené, nincs igazam? Meg aztán... nem volt teljes a csapat nélküled, ha lehet így fogalmaznom... nem mintha annyira keresnénk egymás társaságát, de azért mégis csak benned is ott él az égi hatalom. Ezen kívül Azriel nagyon várt rád, bár azt egyáltalán nem értem, hogy miként ölhetett meg téged, de ez a ti dolgotok, nekem nincs hozzá semmi közöm.

*A "nem volt teljes a csapat"-os megjegyzésre elmosolyodik. Azért jól esik neki ilyet hallani. Meg hiányoztak neki a csapattagok. Igaz, ami igaz, hogy tényleg nem szokták egymás társaságát annyit keresni,(kivétel őt és Azrielt) de azért akkor is.*
-Nem szándékosan tette...
*természetesen egyből védi a szerelmét, ahogyan azt szokás. De tény, hogy tényleg nem direkt ölte meg. Csak véletlen volt.*
-Én viszont most távozom. Biztos vagyok benne, hogy még összefutunk.
*ereszt meg ismét egy mosolyt, és megveregeti Gabriel vállát. Ezután egyszerűen csak eltűnik.*

*Úgy gondolta, hogy megpróbálkozik azzal, hogy ide hívja Merovint találkozóra... az angyalok paradicsomába, ahová démon nem tehetné be a lábát még ebben a helyzetben sem, viszont azzal, hogy a férfi ide tud jönni vagy sem, bizonyítható a tény, hogy Istennek tervei vannak vele kapcsolatban, ugyanis ha megemngedi Ceresnek, hogy ezt a gyönyörű, sugárzó és szeretettel terhes helyet megmutassa az archonnak, akkor egy úttal áldását is adja arra, hogy foglalkozzon a démonnal és a helyes útra terelgesse őt.
Nem kell nagy tudósnak lennie senkinek ahhoz, hogy láthassa Ceres elpiruló arcán - nyomban mikor Merovinra gondol - hogy nincsen más vágya ezzel a démonnal kapcsolatban, mint segíteni őt át a nehézségeket, hogy vissza kapja a lelkét és a szeretetet, amit érzett a családja iránt, hogy felemelkedhessen a porból a szentek közé és ne kelljen elvállniuk oly sokszor...*

*Már csak az hogy gondol rá a nő… boldogsággal tölti el… mintha csak fény ébredne a lelkében ami persze lehetetlen mégis melegség önti el, ahogy a kis madárkával a vállán eltűnik a démonok sötétlő árnyainak karmaiból… hogy megjelenjen a fényesség tengerében… szemeit először fájón hunyja le e rengeteg fény és melegség miatt… majd bánattal teli örömmel figyeli ahogy a madárka melyet Ceres teremtett a többi mellé repül, hogy ő is a fényben dalolhasson. Arcán félig bánatos mosollyal fordul a nő felé.*
- Oh hát hívtál angyalom… el sem tudod képzelni mily öröm ez számomra…
*Gyöngéden ragadja meg a nő kacsóját hogy csókot lehelhessen rá, miközben meghajol.*

*Zavart mosolyt csal az arcáta Merovin kézcsókja, de mélységes örömet nyújt neki, hogy a férfi itt van, hiszen ez azt jelenti, hogy meg kapták az engedélyt a megtisztulás útjára való lépéssel*
- Szervusz, Merovin...
*mondja ki ismét a démon nevét, de most fele annyira se sujt le rá ez a megszólítás, mint odalent a lidércek erdejében*
- Tudod-e, hogy hol állsz most éppen? Mi ennek a földnek a neve, ami így aranylik a Nap fényétől és a szeretettől, amely minden élőlényéből fakad?
*s míg beszél kinyújtja másik karját, aminek következtében az erdő közeli fái mögül nyerítés hallatszik, és egy unikornis lépdel elő onnét, fenséges megjelenésével tiszteletet parancsol minden kósza pillantásnak, ami rá esik. Ezüstös szarva hegyén megcsillan egy fénysugár és beragyogja a tisztás minden zugát*

*Ahogy a nő kimondja nevét mintha súly szakadna rá a semmiből.. közel sem olyan durva és erős ez ugyan mint ami az erdőben érte… mégis fájó kicsit. Körbenéz… falja a hely minden apró részletét… legszívesebben letelepedne itt ha tudná hogy démoni énje nem törne fel hogy elpusztítsa a hőn csodált teremtményeket s persze a fényességet…*
- Sosem hallottam erről a helyről.. csak regék szóltak róla, hogy itt is van oly hely melynek földjére démon nem teheti a lábát… de akkor.. én mégis hogy lehetek itt?
*Kérdi de kérdés közben szava kicsit elakad mikor meglátja az unikornist.. azonnal elfogja az érzés.. mert érzés az mit kivált belőle a látvány, hogy megérinthesse a lényt, végigsimíthassa azt.*