- Csak menj el innen... most... Claudia, mert érzem, hogy a démon felébredt... és ha itt talál megöl téged is. De ha titokban tudod tartani, hogy szeretsz, akkor lejöhetsz hozzám máskor is, mikor nincs itt senki vagy nem bukhatsz le...
*simítja meg kedvese arcát a csók után s bár az imént azt kérte, hogy maradjon, most mégis elküldi őt, mert tudja, hogy ha itt talál rá Constantine, szörnyű véget ér a láény élete*
- Menned kell, Claudia... én jól leszek, most csak pihengetek itt a sötétben, úgymond... szabadságon vagyok.
*nevet fel erőtlenül, tekintete a nyitott ajró felé téved, de tudja, hogy nem lenne képes átlépni annak küszöbén... *
- Menj...

- Nem hagyhatlak itt!
*Szólal fel rögtön de hamar ráébred hogy nincs idő ellenállni… na meg ha nem akar halálával is fájdalmat okozni a férfinek akkor tényleg mennie kell… de oly gyötrő ez hiszen épp mikor csak megtalálták egymást el is kell válniuk… belesajog a teste mikor elhúzódik végre a férfitól… ha fény is lenne a férfi láthatná a könnyes arcot, a kétségbeesett szemeket… és Claudia is láthatná a férfi pillantását.*
- Visszajövök.. ígérem.. Szeretlek!
*Szól majd újabb hezitálás után végre sikerül… és futva menekül az undorító gondolattól hogy ott hagyta kedvesét….*

*Sokáig nézi az ajtót, ami az imént még nyitva volt, ám most automatikusan bezárul, az eddiginél is mélyebb sötétet hozva az angyalra.... Elszomorodik, amiért nincs már ott vele Claudia, de tudja, hogy el kell felejtenie a lányt, mert ha véletlenül le jön a démon és beletekint a gondolataiba, akkor nem csak saját végét hozza el figyelmetlensége, hanem a lányét is.
Így lehunyja a szemét és próbálja kitisztítani az elméjét... és közben arra gondol, hogy milyen fájó volt számára a démoni nő közelében lennie, még akkor is ha szerelméről van szó és most, hogy elment, mintha fellélegezne a lelke... de tudja, hogy mindez nem befolyásolja szíve döntését*

*Dühösen érkezett S.-ból. Violette nem ért vissza időben de most még nem büntette meg a nőt. Viszont tökéletes dolgot talált ki számára. Nem fogja fizikailag bántani - annál sokkalta jobb ötlete támadt. De ezt majd később... majd ha Violette mellett lesz. Most dühe másra irányul de irányítja azt. Ehhez már bőven felnőtt. Most még a démonok is rettegik - nem is csoda és jól is teszik. Tervei között most épp az kap előkelő helyet, hogy felkeresse Lilithet.*

*Gyermeki kacaj visszhangzik az épületek falain. Színes, gyermeki kacaj... Bár mégis félelmetes, szinte hátborzongató.
Az utca kihalt... holttestek százai terülnek szét a földön. A hullák felett egy fiatal lány játszadozik. Kecsesen ugrálja át a halottakat, mintha csak egy játszótéri akadály lenne. Az ugrálás mellé társul a nevetése. Arcán élettel teli mosoly terül szél... Azt lehet leolvasni róla, hogy nagyon boldog. A nevetés alatt olykor-olykor hátradobja fejét és úgy szalad, ugrándozik, játszadozik tovább.
Törékeny, karcsú testén hófehér ruha lebeg. Vagyis valaha hófehér lehetett... Mostanra azonban már a vér bíboros színnel itatta át. Porcelánszerű arcán is itt-ott egy vékony vércsík található. Nyakában egy kereszt fityeg, amint szalad. Himbálózik jobbra-balra... Annyira védtelennek és ártatlannak tűnik... Akárcsak egy angyal. Csupán csak a véráztatta ruha nem illik a képbe.*

*Ideges már így is de amikor meghallja azt a negédes kacajt, haragra dühösen csap le megrázva ezzel az alatta elterülő utakat. Ki merészeli ilyen fülsértően boldog kacajjal megzavarni útja közben? Sötét árnyak kúsznak elő karjaiból és keresik meg a hullák fölött ugrándozó hang gazdáját... aztán körbefonják és oly erővel szorongatják meg melyből szabadulni nem lehet csak ha Rhage úgy akarja.*
- Ki vagy te?
*Kérdi még mindig kissé haragosan de a föld remegése abbamaradt már csak az árnyak szegezik a földhöz a nőt... aki fiatal kinézetével és véres ruhájával meglehetősen tetszetős látványt nyújt az első generációsnak.*

*Már érezte ám az első generációs démont egy ideje... Csak túlzottan nem zavartatta magát miatta. Még akkor sem, mikor Psychét az árnyak a földhöz szegezik. Nem, ő még akkor is nagy vidáman nevetgél. Búsba kötött kezei, lábai, egész teste moccanni nem tud... Így hát használja az egyedülit, amit még senki nem kötözött be: a száját.
Mikor az idősebb démon megkérdezi tőle, hogy kicsoda is ő, akkor úgy érzi, hogy ideje stratégiát váltani, és egy kicsikét játszadozni. Hiszen mit érne az élet játék nélkül? Mindig meg kell őrizni a gyermeki játékosságot.*
- Óóó Uram, kérem ne bántson! Egy őrült megölt mindenkit a városban, és engem üldöz, és el akar kapni!
*szemeibe félelem költözik, az arca elsápad, és a hangja is remeg. Mintha tényleg félne olyan. Nagy színésznő a kis Psyche... De olyannyira nagy, hogy még a legnagyobb démonok egyike is, a saját mestere is képes volt bedőlni neki. Ez a kis baklövése az életébe került.*

- Nincs időm játszadozni kislány... gondolom tisztában vagy vele ki vagyok. Ne húzd az időmet mert összeroppantalak.
*Szól mélyen búgó hangon, szinte már suttogva mi igencsak félelmeteshatást vált ki... bár el kell ismernie ügyes a kislány. Ha ő maga valami kis démon volna, vagy egyenrangú a lánnyal, valószínűleg ő is bedölne neki... parancsára újabb árnyak jelennek meg amik finoman kezdik simogatni a lány combjait becsúszva annak ruhája alá. Nem, Rhage nem zavartatja magát... élvezi a lassan feltárulkozó látványt.*
- Szóval?

*Mikor az árnyak a ruhája alá kúsznak, hevesen kapálózni és sikoltozni kezd. Úgy viselkedik, mint egy ember. Úgy viselkedik, mint aki fél, hol ott igazából bazira élvezi a helyzetet. De ezt sem a viselkedése, sem az arckifejezése nem árulja el. Szemeiből könnyek patakzanak, a kezei, lábai, sőt... az egész teste remeg, s maga a lány is hulla fehér az állítólagos félelemtől.*
- Neee kérem, neee!!! Ne bántson!!!
*sikoltozik torkaszakadtából kétségbeesetten.*- Segítség!!!*folytatja tovább rekedt hangon, remegő hangon. Igazándiból nagyon élvezi ezt a kis játékot. Ha nem lenne olyan jó színész és pókerarc, akkor most teljes szívből nevetne.*

*Unalmas.... egyetlen árny kúszik rá a nő szájára, befogva azt... és milyen szép is a csend mely most a kettősre zuhant. Na nem mintha nem szeretné ha sikoltoznak... de a színészetet mindig is utálta. És ezen nem változtat a tény sem, hogy a nő valójában démon. Maga elé emelteti a lányt majd a karcsú derékra helyezi kezét és közelebb vonja. Persze az árnyak továbbra is jelen vannak.*
- Igazán kár lenne egy ilyen csinos kis pofikát kockáztatni kislány... de be kell valljam a mű vonaglásod felizgatott... tetszel nekem. Ritka dolog... becsüld meg. Most pedig halljam milyen nevet nyögjek az éjbe miközben kielégíted vágyaim..?
*Kérdi szemtelenül... a nő démon. Úgyis élvezni fogja. Csak ne visítson vagy nevessen idiótán.. eközben az árnyak enyhülnek és a szájról egy pillantásra el is tűnik.*

*Hiába fogatja be árnyakkal a száját, még így is sikoltozik tovább. Csak éppen így nem hallható, de attól függetlenül kitartóan folytatja a színjátékot. A férfi mondatára megpróbál még jobban elszörnyedni. S talán még az előbbinél is ijedtebb képet vág. Nem csoda, hiszen most egy ártatlan kis szüzet játszik, aki még életében nem volt férfival. Kár, hogy ez nagyon messze áll az igazságtól, és ezt még az idősebb démon is tudja, de ettől függetlenül saját magát nagyon leköti a kis színjátéka, így esze ágában nincsen abbahagyni. Vagy mégis?
Amikor lekerül szájáról az árny, először még mindig azt az ijedt, kétségbeesett képet vágja. Aztán egyszeriben minden megváltozik. Mintha lenne két gomb. Egyik az ártatlan Psyche. A másik meg a démoni Psyche. Most kikapcsolták az ártatlant, és beüzemelték a démonit. A kettő közti átmenet nagyon is jól kivehető. Amint a könny áztatta, kétségbeesett szempár egy határozott, démoni pillantásba torkollik át. A rémült arckifejezés helyén egy diadalittas mosoly ül, és már eszében nincsen kapálózni. Az előbb még ijedt hang, most ismét színes, s élettel teli. Egy újabb gyermeki kacaj tör elő torkából.*
- Psyche vagyok.
*válaszol a kérdésre miután jó alaposan kinevette magát.*

*Elégedetten figyeli a változást... na végre... csak ezt a röhejes kacagást hagyná maga mögött a nő... és akko tökéletes lenne... így azonban ez a kis hiba egy kicsit letöri a hangulatát... na mindegy...*
- Psyche.. jó kislány.
*Az árnyak eltűnnik és falig hátrál cipelve a nőt is...*
- Most pedig Psyche... van a nadrágomban valami ami csak arra vár, hogy a szádba vedd és kényeztesd... gyerünk kicsim, látom rajtad hogy élvezni fogod... már a mű sikolyaid alatt éreztem... ne várass.
*Kissé durván ragadja meg a lány arcát és csókolja meg a bíboros ajkakat. Ha nem is Lilith, egy kis étvágygerjesztőnek jó lesz.*

*Nem ellenkezik, hanem jó kislány módjára teszi azt, amit mondanak neki. Szó nélkül térdel le a férfi elé, és máris a nadrágjának a sliccével kezd el bíbelődni. Mivel ilyesmiben már van alapos jártassága, hamar sikerül neki megszabadítania Rhage-t a nadrágjától. Úgyhogy bele is csap a lecsóba. Először végighúzza nyelvét a férfi szerszámán... lassan, kéjesen, miközben szemeivel a másik arckifejezését fürkészi. Ez egy amolyan üzenet volt, hogy tetszik neki.
Aztán szájába veszi a démon férfiasságát, és elkezdi kényeztetni. Olykor-olykor végigszánt fogaival rajta, de azért marad azokon a bizonyos határokon belül.*

*Fejét a falnak vetve élvezi a játékot... ujjai a tincseket tépik veszettül, majd amikor márúgy érzi ideje rátérni a témára, megemeli a nőt és a falnak veti... természetesen úgy hogy a nő hátsó fele legyen Rhage-el szemben... nem tétovázik, először ujjait mártja meg annak hüvelyében majd egy ujjával a nő ánuszába is behatol... pár perc csak a játék és már méretes fallosza siklik ki-be a nő kelyhében, szinte szétfeszítve a nem is olyan szűk de forrón lüktető barlangot.*

*Széles mosoly terül el az arcán, mikor a falnak paszírozzák elölről. De miért is ne mosolyogna, ha egyszer örül neki?
Elégedett mosolya csak szélesedik, mikor Rhage a lány nyílásaiban kezd játszadozni ujjaival. Természetesen a várt sóhaj sem marad el, s a kéjes nyögés, mi torkából tör elő, mikor a férfi belé hatol. Amennyire tud, még jobban bepucsít, és az arcát a falnak veti. De olyannyira, hogy abba még az arcizmai is belefájdulnak. Mindehhez társulnak az egyre csak hangosodó kéjes nyögések százai.*

*A pároska kéjes nyögéseit elrabolják a heves szellők melyek felülkerekednek a helyen... mert Rhagnek így tetszik... most nem fogja sokáig húzni a dolgot, és az sem érdekli hogy a nő elélvez e... most csak magára koncentrál főleg mikor magjait a nőbe ereszti... még pár kínzó percig a nőben marad majd kihúzza magát. Elégedetten hajol a nő füléhez.*
- Általában megölöm azt akivel ezt teszem... de te tetszesz nekem kislány. Még kereslek...
*Szól hirtelen komoly hangnemre váltva. Tényleg tetszik neki a nő, ahogy az idomult... de ha újra nevetni fog eltöri a nyakát... aztán persze ahogy jött úgy megy is...*

*A kastélyban téblábol, mert ugyan nem tegnap költöztek ide Valcannal, még mindig nem sikerült felderítenie minden egyes kis zugot. Kedvére való a hely, csupa titok de egyben nagyon otthonos is. Egy hosszú folyosón halad, a falakra agatott festményeket nézegeti, amelyeken ismeretlen emberek portréit ábrázolják. Azzal szórakoztatja magát hogy elképzeli milyen tulajdonságokkal is bírtak az emberek vagy démonok amik a portrékon vannak, milyen rokoni szálakkal kapcsolódtak egymáshoz, milyen volt az életük, volt-e szerelmük... Díszes, vérvörös faliszőnyeg fut végig a falon a képek alatt, ahogy halad azon húzza végig a kezét, érzi a szőnyeg puha tapintását. Mikor egy kisebb egyenetlenséget érez megáll. Újra és újra végighúzza az ujjait a részen.*
- Hát ez meg mi... - *suttogja elgondolkodva, és mindkét tenyerét ráteszi a falra, mire a rejtekajtó kinyílik és láttatni engedi a mögötte megbúvó, lefelé vezető lépcsősort* - Nagyszerű, még egy titok! *mosolyogja és leindul a lépcsőn*

*Ahogy Katrina a lépcsőn lefelé bandukol, Valcan mögé settenkedik és elkapja a derekánál fogva, hogy a nyakába csókolhasson*
- Ugyan hová tart az én kis démonikám? Mindig is olyan kíváncsi fajta voltál, de nem gondoltam volna, hogy még ezt a kis zugot is megtalálod...
*persze még nem lehet tudni, hogy miről is van szó, hiszen csak a lépcsőn járnak. Valcan megfordítja a nőt és a falnak szegezi*
- Ugye nem szeretnél tovább menni?!
*persze az ilyen kérdések mindig csak azt hozzák ki, hogy a kíváncsiság egyre erősebb lesz és úgy is tovább akar majd menni az illető, akitől kérdeztek. Valcan arcán hamiskás mosoly bujkál, miközben a vörös démon szemeit fürkészi. Jómaga természetesen tudja, hogy mi van odalent, hiszen ő kreálta ezt a kastélyt így iseri minden egyes zugát...*

*Felnevet ahogy Valcan elkapja*
- Véletlen volt... - *mosolyog szerelmére és hosszú csókot nyom az ajkaira. A kérdésre pár pillanatig gondolkodó arckifejezéssel reagál majd rávágja* - De, pontosan ezt akartam tenni. Persze ha nem szeretnéd... *ismét csókot lehel Valcan ajkaira* akkor is megyek... *nevet, majd kibújva a démon karjaiból elkezd lefele rohanni*

- Hát nincs mit tenni...
*sóhajt fel színpadiasan, miután Katrina egér utat nyert tőle... lassan és ráérősen követi őt lefelé. Odalent egy régi, antik ajtó várja őket, hogy kinyitva azt beléphessenek a mögötte rejtező titkos helyiségbe.*
- Nos, hölgyeké az elsőbbség...
*tárul ki az ajtó Katrina előtt, Valcan pedig megvárja, míg eltűnik a szemei elől a nő és csak ekkor követi őt.*
- Hogy tetszik?
*kérdezi meg, az ajtófélfának támaszkodva, karba tett kézzel. Idebent egy üres előszoba található, amelynek végén két gigantikus kapu áll. Az egyik feketére van festve és a pokolból előmászó démoni lelkekkel van díszítve dombormű képpen, a másik hófehéren csillog és a kiugró angyali alakik egészen a boltív tetejéig szárnyalnak*