Ez egy nagyon különleges hely... ami saját erővel és hatalommal rendelkezik, de csak azok előtt jelenik meg, akiknek szívében az önzetlen szeretet csírája megtalálható.
A hely Gabriel lényének egy darabjából és Liona démoni mivoltának részéből született, midőn ez a két rettegett erő összefonódott és kettejük összetartozását jelképezve megalkotta Amare flamma körvonalait.
Mint a legtöbb természetfeletti erővel létrehozott síknak, ennek is emg van az a tulajdonsága, hogy olyanra formálódik, amilyenre a földjére lépő kívánja, ám leszögezem, hogy senki nem teheti be a lábát, akinek szívében vagy lelkében ártó szándék szunnyad.
Amare flamma a tökéletes biztonság megtestesülése a szeretni tudóknak.

*A rövidnek mondható utazás után ezen a különös helyen találja magát Liona, ahol még soha nem járt. Bele telik egy kis időbe, mire rájön, hogy ezt ketten hozták létre... Gabriel és ő, felhasználva az erejüket, hogy védelmezzék a születendő kortalant.
Egy darabig meg sem tud szólalni, nem hiszi el, hogy egy démon képes ilyen helyet alkotni... pedig tisztán érződnek benne saját erejének darabjai, viszont ezt csak az ismerheti fel, akit már "beengedett" a furcsa sík... külső szemmel nézve nem is létezik... senki nem látja, csak akinek meg van hozzá a kellő érzéke*
- Én nem is tudom mit mondjak Gabriel...
*szólal meg jó sokára összevont szemöldökkel. Démoni része vadul ellenkezik az ellen, hogy itt legyen... ahogyan az sem tetszik neki, hogy ilyenekre ré lehet őt venni... *
- majd idővel megszokom...
*morogja nem túl meggyőzően az orra alatt... aztán elengedve Gabriel kezét elindul előre. Jelenleg még csak a puszta, sivár semmit lehet látni, de ahogyan lép, úgy emelkednek sötét árnyékot vető fák ott, ahová képzeli őket... *

*Maga sem gondolta volna, hogy a két test a két lélek még ha az egyik eleve nem létezhetne ilyen csodát képes teremteni. A teret még ha pusztaság is végig ellepi a jóság s szeretet melyből született. Még ha Liona nem is ismeri el, azt muszáj lesz, hogy lényének egy darabja ahogy a kortalané is itt él.*
- Pompás.
*Há igen. Ő messze bizakodóbb mint Liona, talán csak lénye miatt talán mert szeretett nővel van aki germeket vár a szerelemből született kortalantól.*
- Kedvesen hát persze, hogy megszokod.
*Türelmesen beszél, az már biztos, hogy Gabriel semmiben nem fogja siettetni Lionat. Viszont az árnyakat nem tudja tétlenül nézni.*
- Nincs oly varázs és portéka mely engedi lényemnek e sok éjszínt. Kell ide a fény is.
*Mértékkel mégis hatalmas robbanásszerű fényességgel kúsznak a sugarak szelíden átölelve a fákat, melyeken különleges virágok bukkannak fel, különleges vörös virágok akár a nő haja, miközben a taj is feléled lassan, hogy kastélyt emeljen önmagából.*

*Fintorogva nézi az árnyak eltűnését*
- Gabriel... könyörgöm neked, ne akarj belőlem hamupipőkét varázsolni és főleg ne angyalt. Démon vagyok, és nem tetszik a túlzott fényesség meg csillogás villogás. Akár a gyermekedet hordozom, akár nem... én szeretnék olyan világban élni, ahol jól érzem magam, és ebből nem engedek még akkor sem, ha rólad van szó. Amúgy sem tudjuk még, hogy a kicsi milyen hatalom szülötte lesz... talán őt is jobban vonzza majd a sötétség, talán az éjszakából teremtetik... lévén, hogy démon az anyja... szóval, ha megkérhetlek, akkor ne vidd túlzásba a kortalan énedhez tartozó csillivilli fényes életmódot, legalább addig, míg bennem van a gyerek...
*mondja csepped jegesen, dehát muszáj volt kimondania, hogy ő ilyen fényességben nem tud élni, gondoljon bármit a férfi, Liona első soron démon*

- Jólvan kedvesem. Legyen ahogy akarod. De a gyerekszobában nem csak azok a szörnyű árnyaid lesznek!
*Kacsint, sőt játékosan nyelvet ölt a nőre.*
- Soha nem akartalak megváltoztatni Liona... bocsásd meg egy kortalan vénnek amiért önfeledt örömében ereje elszabadul.
*Mintha csak egy gyereket dorgálna...tűnhet ez kivülállóknak, ám Liona érezheti tényleg nem változtatni akart, pusztán a mámoros boldogság teszi ezt vele. A fények lassan kúsznak s eresztenek fojtogató haragjukból ahogy a kortalan visszahívja őket. Persze nem mindet... mértékkel megfér egymás mellett a két erő.*

*Bólint Gabriel szavaira, majd a kastély felé indul. Fel kell fedezni minden egyes részletét ennek a helynek, amit ketten alkottak, és kíváncsi, hogy a kortalan most milyen épülettel állt elő. De nem kell csalódnia, pontosan megfelel számára... legalább is úgy, ha figyelembe veszi, hogy Gabriel kortalan... azért Liona is képes engedni olykor...
Miután egy terembe ért, ami az emeleten van, meglepetten néz körbe. Hatalmas ez a helyiség, de ami leginkább tetszik neki az a hozzá tartozó gigantikus erkély. Mindig is szerette az effajta stílust... ám Scholomance-ban nem adatott meg ilyesmi, lévén, hogy a hegy belsejébe van építve az egykori iskola*
- Nahát... ez lenyűgöző...
*nem véletlenül fogta őt meg a helyszín... hiszen pontosan ilyen helyen találkoztak először a kortalannal... mikor Lilith démonná tette Lio-t... *
- Szóval emlékszel rá...
*fordul mosolyogva Gabriel felé*

*Nosztalgikus mosoly jelenik meg Gabriel arcán.*
- Hogy is feledhetném el az én Hercegnőm születését?
*Lassú, kimért s talán kissé arisztokratikus léptekkel sétál a nő mögé, karjaival átölelve őt, majd finom s puha csókot ad Liona nyakívére.*
- Tetszik?
*Nem, most nem költői a kérdés. Tényleg kíváncsi... olyan helyet akar biztosítani a démonikának ahol kényelmesen s biztonságban érezheti magát... és valljuk be a kortalan mellett abban van.*
- Jöjj kedvesem... vár minket a baldachinos ágy melege... már persze ha nem bánod, hogy ezúttal csak pihenésre kérlek az ágyba.
*Szemtelen mosoly játszik a férfi arcán.*

- Persze, hogy tetszik...
*dorombolja a szavakat Gabrielnek, miközben a férfi átöleli őt. Soha nem volt büszkébb annál a napnál, mikor démon lett belőle és a mai napig örömmel gondol vissza rá... sosem bánta meg, hogy ezt az utat választotta.
Az ágy hallatán felcsillannak a szemei... maga sem tudja miért, de fáradtnak érzi magát, pedig még csak pár órája ébredt fel... Talán a sokk, ami érte... meg az összes többi terhes gondolat, ami a fejében motoszkál... álomba akarja bocsátani őt*
- Rendben... menjünk...
*bólint és hagyja, hogy Gabriel elvezesse őt a hálószobájukba, amit mondani se kell, hogy a legjobban "rendezett" be a férfi. Egy gyors és frissítő zuhany után, amit együtt élveztek ki... várt rájuk az ágy*

*A vita után egyenesen ide érkezett. Feldúlt, örlődik, gyűlöletessé teszi a gondolat amit Shane állít és sebezhetővé... zaklatott léptei visszangoznak, miközben felsiet az emeletre, őszintén remélve, hogy Liona nem mozdult ki onnan. Szerencsére ott találja a nőt. Igyekszik nyugodt maradni de könnyei még mindig a lélektükrökben csillognak.*
- Mesélj nekem Lionám. Mesélj nekem a halandó múltatról. Mesélj nekem arról mit tettél Lilith után...
*Hangjából rá lehet jönni, hogy tudja az igazságot... de Lionától kell hallania.*

*teljesen megdöbben azon, hogy Gabriel ilyeneket kérdez tőle, de ami leginkább mondhatni... megrémíti az, hogy a kortalan szemei könnyesek. Feláll az ágyról és ahelyett, hogy elmenekülne vagy legalább hátrálna... Hiszen ki lenne olyan ostoba, hogy egy kortalan mellett maradjon, mikor az feldúlt... Szóval ehelyett elé lépdel, méltóságteljesen ajkait szorosan tartva, tekintete kiüresedve... csak sötéten kong bennük a mélység*
- Nem értem, miért kellene a múltamról mesélnem, de úgy vélem köze van ahhoz, hogy olyan hirtelen eltűntél az előbb.
*hangjában nincs semmilyen érzelem, de ez nem igazán Gabriel miatt van, hanem azért, amit fel kell idéznie rég elrejtett emlékei közül*
- Apám neves vezér volt... tetteit még ma is mesélik a halandóknak. Volt egy húgom is, akit szintén ismersz... Ő Lana. Atyám védett minket mindentől, ezért nem tudtam mi folyik a birodalmában. De aztán Dorien kivitt a kastélyból, mikor egy éjjel megszöktünk az őrök elől. Mérhetetlen haragra gerjedtem, mikor a nyomort és halált láttam az elnyomottságot a vár falain kívül.... Megfogadtam, hogy hazug apám bűnhődni fog... és ebben Lilith segédkezett nekem. teremtésem után pár nappal megöltem az egész családomat, kivéve húgomat... vele később végeztem, de bevallom... nagyon élveztem. Arra nem számítottam, hogy erőmmel elpusztítom az egész várost, de nem számított...
*von vállat, hangja egyre jegesebben cseng*
- Aztán visszavonultam, vártam a megfelelő pillanatot, hogy bosszúm beteljesedjen... addig vártam, míg Lilith álomba nem szenderült. Akkor ide költöztem, Scholomance-ba, hogy a tudás, mit addig nem osztott meg velem az ősanya az enyém legyen az iskola rejtett könyvtárából. A könyvet, ami a tudását rejtette elpusztítottam...
*úgy beszél, hogy közben végig Gabriel szemébe néz, pillantása meg se rebben, sosem tagadta démoni lényét*
- Már teremtésem pillanatában tudtam, hogy különleges képességgel rendelkezem, és nem voltam rest kihasználni azt saját céljaim érdekében. Sokat gondolkoztam azon, hogy kitől kaphattam ilyen diszciplínát, de nem hiszem, hogy az Ősanya vérétől... bár a természetfölötti lények képesek irányítani másokat, akik náluk nem erősebb, de az én képességem másabb, és még Lilith sem tudott róla, a mai napig nem tud, sőt... senkinek nem beszéltem róla... de Azriel belém látott már az első találkozásunkkor, őt nem tudtam megtéveszteni, de tudtam, hogy nem fog ellenem semmit se tenni... Terveim voltak, szükségem volt egy kortalan erejére... de nem tudtam megszerezni azt, amíg meg nem hal egyikőtök... és senki nem tud kortalant ölni, csak ti magatok. Ezért befolyásoltam Azarust, hogy zsarolja meg Chandrát... nem őt akartam, az ő erejével nem tudtam mit kezdeni, nekem Azriel volt a célpontom... de sajnos ő életben maradt. Kérdezhetnéd, hogy miért nem téged használtalak fel a céljaim elérésére... mármint a halálodat. Az ok egyszerű... te teremtésemtől mellettem voltál, igaz időközönként eltűntél... de ettől függetlenül mindig ott voltál nekem, akármi kellett... tanácsokkal egyengettél az utamon. Kötődtem hozzád, már az első perctől... bár ezt csak tegnap értettem meg, amikor azt mondtad, szeretsz.
*halovány mosoly suhan át az arcán*
- Bevallom én nem akartam a gyereket Gabriel. Nem akartam ennyire kötődni hozzád... hozzá... de aztán megértettem. Te vagy a kulcs és a gyermek... Rájöttem, hogy az édesanyám szeretete volt az, ami a képességet adta nekem... hogy boldoguljak az életben, csak a természet nem számított arra, hogy démon leszek, így ez a képesség olyannyira felerősödött, hogy egyedivé vált. És ezt örökölni fogja a gyerekünk is... Mindene meglesz, amit csak szeretne... de nem úgy, mint nekem. Ő sosem fogja rosszra használni... mint én. Érte volt minden egyes fondorlat, csíny, ármány eddigi életemben.
*elhallgat, szemei öregnek látszanak, de sokkal bölcsebbnek annál, mint eddig bárki is láthatta*
- Azt akartam, hogy enyém legyen egy kortalan ereje, és felhasználhassam ezt a képességemet... egyetlen cél vezérelt. Tökéletessé lenni. Gondolhatnád, hogy önző szándékból csupán, és részben igazad van... másrészt viszont... Még fiatal voltam, amikor a véletlen folytán Scholomance-ba keveredtem. Senki nem tudott róla, a létezéséről csak maga Lilith. Kíváncsiságom kergetett oda. Beléptem a legbenső legféltettebb termébe... és egy szemhunyási pillanatra ismét halandóvá lettem... olyanná, mint kislányként voltam. Nem tudom, hogyan éltem túl azt a fájdalmat, ami rám szakadt akkor azoktól a tettektől, amiket elkövettem... a mészárlások, a pusztítás... minden élet tonnányi súlyként nehezedett rám. Mikor magamhoz tértem, azt hittem csak álmodtam az egészet, képzelődtem... Próbáltam elfelejteni, vállvonással túllépni az egészen, elvégre démon vagyok és nem érdekel senki élete vagy halála... erről szól a szívtelen élet... ezért lesz porrá a szívünk, mikor újjászületünk... De én abban a pillanatnyi időben... félig visszanyertem a szívemet. Soha nem mondtam el Lilith-nek, mert megölt volna... és senki nem tud erről... bár magam előtt is titkoltam évezredeken át, de most nem tudom mással magyarázni azt, amit érzek irántad és a gyermek iránt... És akkor tudtam, hogy mire kell használnom a démoni erőmet. Ismertem teremtőm minden gondolatát, többet mondott el nekem, mint a többieknek... bizalmasa voltam és vagyok. Legféltettebb, legsötétebb terve már akkor készen állt, mikor engem teremtett... A démoni invázió a Földön, hogy eltörölje a halandók nyomát és az egész bolygót démoni síkra helyezze... hogy Istent is elpusztítsa ezzel. Ám mikor terve sikerül, egyetlen lényt sem akar az "ő földjén" tudni. Mindannyiunkkal végezni akar... és én ezt nem hagyhatom. A testvéreimet, bár Lilith úgy tudja, ő válogatta ki... de helyette én sugalltam, kit hozzon át... Előtte mindannyiuk életét tanulmányoztam, megismertem és megkedveltem őket. Egyszer elkövettem azt a tettet, hogy kiirtottam a családomat.... másodjára nem engedem, hogy akár én vagy akár az ősanya... elpusztítsa akár egyetlen testvéremet is. Hát ezért hajszoltam a kortalanok erejét, amivel szembe tudok vele szállni anélkül, hogy megölném... míg rá nem jövök, hogyan tudom vérének átkát megszüntetni, hogy halálával ne pusztuljon vele minden egyes lélek, aki hozzá kötődik a vér útján...
Azért nem akartam a gyereket, mert nem tudom... hogy mikor támad olyan kedve, hogy tervét véghez vigye... s mikor halok meg. Nem akartam, hogy még egy kortalan halála hozzám kötődjön, mert velem együtt pusztult volna a gyermekem is. De utána rájöttem, hogy benne meglesz minden, amit én meg akartam szerezni magamnak... ő benne meglesz az erő, hogy megakadályozza minden valamilyen módon halandó teremtmény halálát... köztük testvéreimét.
*elhallgat és kitekint az ablakon*
- lehet, hogy őrültnek tartasz... Azt gondolod, csak becsaplak.. hiszen egy démon nem törődik senkivel... Vagy azt is kérdezhetnéd, hogy miért akarom megvédeni azokat, akik nálam szörnyűbb dolgokat is tettek? De ők a családom, Gabriel... és én kárhoztattam őket erre a sorsra, nekem kell őket megvédeni az elől, amiről fogalmuk sincs. Ha nem lépek be Scholomance rejtett termébe azon az évezredekkel ez előtti napon, akkor valószínűleg tényleg nem érdekelne senki sorsa. De beléptem... talán valaki más akarta, hogy így legyen... ezt nem tudom. Viszont akármennyire próbáltam megszabadulni az emberi gondolataimtól, képtelen voltam rá... minél több időt töltöttem Lilith mellett... annál jobban kínoztak.
*visszafordul Gabriel felé, arcán kedves mosollyal*
- Most már tudod, hogy mi történt... és azt is tudod, hogy szeretlek... és szeretem a gyermekünket is... Nem ártó szándékkal vagyok veled, és nem azért hozom a világra a kis kortalant, hogy utána leigázzam a Földet.
*hát igen,.... Gabriel gondolatai, vagy inkább gondolatainak visszhangjai csak úgy üvöltöttek a fejéből, mikor a szobába lépett*
- A döntés a te kezedben van a hogyan tovább kérdésre vonatkozóan.

*Csendesen hallgatja a történetet. Nem szól közbe – bár néhol igencsak szívesen megtenné, főleg mikor elborzad a megannyi halál hírén, a cselszövéseken, ahogy Liona Azarust a kortalan ellen vezérelte, amiért Chandra halála az ő nem létező lelkén szárad. A család halála mely keserédes és mégis vágyott élvezet volt, aztán már csak puszta gyönyör az eszelős nőnek. A megannyi halál s szenvedés… nem ez egy kortalan elviselhetetlen… a megannyi sikoly mely felcsendül elméjében a hallgatás alatt elkeseríti… a teljes hiánya az érzelmeknek szinte a halálba dönti a kortalan szívét mely a fájdalomtól újra meg újra megremeg. Nem… botorkálva talál el csak az ágyhoz. Ott leülve pillant fel a pokoli teremtményre akit még ennyi mocsok s kín után s úgy szeret… Azriel-nek igaza volt… igazként szólt minden szó amely Lionáról esett, és Shane habár a nő talán nincs is tisztában igazával sem mondott hazugságot. Ha Liona ott hagyná és elrabolná féltett gyermekét abba belerokkanna… és megölni a kortalanokon kívül más továbbra sem tudná – tán saját maga gyilkosa lenne… tán a bánat és a fájdalom oly mértékben gyilkolnák a megfáradt szívet hogy egyszersmind megállna és a test mely hordozza végleg feladna mindent. Megkövülten követi a szavakat, pillanatról pillanatra érvelvén önmagának, hogy nem választhatja el semmi a nőtől még a kortalanok sem.*
- A gyermek… a gyermekünk szent lesz e mocskos világban, szent minden faj között, messiás e fertő közepén… nem hagyom hogy bárki használni merje vagy feláldozza… és ez rád is vonatkozik bár megbízom benned és nagyon jól tudom, hogy nem tennéd ezt vele. Feléledt benned valami, amit megvallom nem hittem, hogy viszont látok benned mikor megszülettél. Gyűlöltem Lilithet amiért egy olyan varázslatos teremtésből, mint te megfaragta egyik legtökéletesebb démonát. El akartam pusztítani, hogy megmentselek a végső kárhozattól. És lám most itt vagy őszintén megvallva tetteid, egy gyermekkel fél életet élő szíved alatt… elhatárolódva, olyan szándékkal mellyel e hely is megteremtődött. Mert szeretet ez Lionám, más démonnak ismerhetetlen… olyan melyet a démonok anyja Lilith sosem ismerhet meg… és mikor a pokol démoni asszonya lett akkor is csak ez éltette… de a vágyakat felváltotta a gyűlölet lángja s a világ majdnem porrá lett. Ha csak fele annyira kemény volna nem lett volna szüksége rád és a többire. Ám már nem bánom, hogy megtette mert így veled lehetek szerelmem… nem érdekel a többi kortalan, főleg nem Azriel… mert velük voltam Liona.

- Én nem akarom, hogy azok ellen fordulj, akik sajátjaid. A kortalanok világa egészen más, mint az enyém. Olyan, amit emgérteni nem tudok és félek, ha Azrielék ellen fordulsz bármilyen döntésben, azzal csak magadnak ártasz.
*megfogja Gabriel kezét, sajátja jéghideg attól a sok keserves szótól, mi az imént elhagyta a száját*
- Bizalmadat felém, azzal köszönöm meg, hogy felszabadítalak a kételkedés alól, hiszen gondolom eszedbe jutott, hogy tán téged is befolyásom alá vontalak, ezért szerettél belém.
*Mélyen Gabriel szemeibe néz, miközben megsimítja a kortalan arcát*
- Nálad soha nem használtam ezt a kéretlen adományt. Igyekeztem legjobb belátásom szerint őszinte lenni veled, hiszen megédemled.
*ezt sem véletelnül mondja. A kortalanok legtöbbike bár ritkán avatkozik más lények dolgaiba, de ha megteszik, akkor annak nyoma marad... és nem csak az emlékezetben. Gabriel sosem tett olyat, ami ártott volna a dáémonoknak vagy az angyaloknak, vagy bárkinek ebben az eszement világban.*
- A gyermekünk büszke lehet az apjára, értékelni fogja majd az, aki vagy... ahogyan én is tisztelem ezt. Ezért nem kérhetem, hogy a gyermek legyen testvéreim szabadítója... anélkül nem, hogy ne tudna róla mit tesz, és ne dönthetné el mit akar. Semmit nem fogok rá erőltetni, ezt megígérem.

- Döntéseim súlyát had cipeljem én… neked erre sose legyen gondod. És nem kell megköszönnöd semmit sem… nem kértem hálát sem pedig köszönetet… és nem is fogok soha.
*Csöndesen felel – szinte suttog. Kedvese arcát érintve mosolyodik el. *
- Majd ha már eléri azt a kort, hogy tisztában legyen tetteinek súlyával, akkor újra elő jöhet ez a téma. Addig ne beszéljünk róla.

*Jómaga is így gondolta valahogy. Lehet ugyan, hogy azt már Liona nem éli meg, de most nem tud ezzel foglalkozni. Gabriel szavai megnyugtatják és optimuzmussal öntik el, mindegy, hogy milyen mondani valójuk van. Visszamosolyog a kortalanra, majd elfekszik az ágyon, karjait felé nyújtva, hogy menjen oda ő is.*
- Elég volt mára a rossz dolgokból. Gyere, Gabriel... hadd öleljelek magamhoz.
*arcára mosoly ül ki, szemei is felragyognak. Csak remélni meri, hogy mindazt a kegyetlenséget, amit elmesélt a kortalannak... egyszer képes lesz elfelejteni és megint úgy fog Lionára nézni, hogy a nő nem tudja kiolvasni a szomorúságot a tekintetéből. Szeretné őt kárpótolni azért, amiért ilyen fájó számára a vele kapcsolatos igazság... de bármit is tesz, megváltoztatni nem lehet a múltat és azt, hogy ő mindennek ellenére démon*
- Elgondolkoztam azon, míg távol voltál ma... hogy miért te vagy az a férfi, aki megfogta a szívemet? Arra a döntésre jutottam, hogy csak a te lényed szerelme olyan erős, lévén, hogy ebből születtél... hogy képes legyen magához bilincselni az én hideg szívemet.
*suttogja kissé elgondolkozva, míg Gabrielre vár a hatalmas párnák között*

*Kíváncsisággal érkezik meg erre a számára idegen és új helyre. Tekintetével Lionát keresi, s hamar meg is találja. Közelebb megy hozzá, biccent, majd leül egy fotelbe, ami vélhetőleg neki lett kikészítve. Nem forgolódik, mint ahogy egy gyerek tenné, de a kíváncsisága őszinte. Beletelik pár percbe, mire hajlandó ellazulni és megérteni ennek a helynek mivoltát.*
- Miért hivattál testvérem? *hangja kedves modorban tengődik, ami annyit tesz, hogy nem agresszív és szeme nem szór szikrákat. Szóval, minden jó.*

*Miután meg hányta vetette magában előzőleges terveit és a mostani helyzetét, úgy döntött, hogy mindenképpen be kell vaatnia pár testvérét, nehogy egymás ellen dolgozzanak majd... akadályozva a másikat akaratlanul. Ezért hivatta ide Cone-t lévén, hogy ebbe a világba csak "meghívóval" lehet belépni.
Most, hogy Gabriel nincs itt, van egy kis ideje szót váltani a számára kedves Cone-al... aztán ki tudja, talán még több testvérével szót érthet. kedvesen mosolyog első testvérére*
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásom. Gondolom milliónyi kérdésed van... legtöbb azzal kapcsolatban, hogy miért rejtezek egy ilyen legendákban szereplő világban, ahelyett, hogy otthon lennék Anyánk mellett, mint eddig tettem? Nos, a választ gondolom már kitaláltad... legalább is... érzed a változást... rajtam.
*Cone szemeibe néz, őszintén*
- Egy kortalan gyermekét várom.

*A várva várt döbbenet csak minimális dózisban érkezik. sejtett valamit, hiszen nem Lionával sosem volt rideg kapcsolata, lévén hogy majdnem egyidősek, és a legelsők közt vannak. Így a testvéri kapocs talán ezért erős, persze ez sem túlzásba vihető. De legalább jó pár kép sikeresen összeállt az agyában, tisztázódott pár dolog. Kimérten bólint, majd egy megereszt egy mosolyt is.*
- Így már érthető. Sejtettem, hogy vanvalami nagyobb, de konkrétum mégnem fogalmazódott meg bennem. De így tiszta minden. *kis hatásszünet, majd látva Liona szemeiben a kérdést, megelőzi azt válaszával.*
- Valóban meglepő maga tény, de ez a te döntésed részben, és én hiszek benne, hogy ez a döntés nem hiába való, és nem helytelen. Támaszkodhatsz rám, ahogy tetszik; ez magától értetődik.

- Köszönöm, hogy nem ellenzed a döntésemet, Cone. Csak remélni tudtam, hogy így lesz... ugyanis szükségem van rád. Mint gondolom, el tudod képzelni a szituáviót, amibe most keveredtem a gyermek által. Ha Lilith tudomására jut, akkor emgöl... és velem hal a baba is. Szeretném, ha védelmeznél engem... és miután megszületett a gyermeket is.
*felemeli a kezét, jelezvén, hogy ne szóljon közbe testvére, bármily meglepőnek találja a szavait*
- A kicsi kortalan lesz, és nagy erővel fog rendelkezni... Olyannal, amilyennel a többi kortalan. Fontos, hogy életben maradjon, míg fel nem nő annyira, hogy döntéseit képes legyen okosan meghozni.

*Ismételten bólint, de érzi, hogy van még valami. Valószínűleg egyre gondolhatnak, ha nem, akkor is közel állhatnak egymáshoz.*
- És neked mik a terveid? Az örökkévalóságig úgysem tarthatod titokban. Ha megszületett, akkor végképp nem. *nem vádakkal próbálja zaklatni, csupán a tényállást sorolja fel.*
- Te is tudod, hogy nem ez az egyetlen változás. Valamint előttünk az se titok, hogy Lilith több hibát halmozott fel az utóbbi időben, mióta újraébredt, mint az előtte lévő évezredekben. Nem szabad tétlenkednünk. *persze nem arra gondol, hogy Liona is aktívan támogassa, de szerinte már testvérének is megfordulhatot ez a gondolat a fejében, ha más nem, majd most gyökeret ver.*

*bólint és mosolya kiszélesedik*
- Pontosan ezért fontos, hogy életben maradjon a gyermek.
*feláll és lassú sétába kezd*
- Nem tudom, mennyit tudsz rólam Cone... ahogyan azt sem, hogy tistában vagy-e azzal, milyen képességgel kerültem a démonok világába.
*kérdőn testvérére pillant, madj nem várja meg a válaszát, inkább tovább beszél*
- Magam sem tudom, hogyan lehetséges ez... de képes vagyok befolyásolni bárkit... még a nálam hatalmasabb erővel rendelkezőket is. Így Lilith is a befolyásom alatt állt a régebbi idökben... Úgy gondoltam, hogy ha én irányítom őt, akkor siekresek leszünk minden értelemben... Aztán történt egy s más, aminek következtében rájöttem arra, mit is tervez valójában. ekkor fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy olyan erőt kell szereznem, amellyel el tudom őt tenni az útból, anélkül, hogy meghalna... Hiszen akkor mindannyian vele pusztulunk. Nem is kérdéses, kiknek van ilyen hatalma... A kortalanoknak, természetesen. Nem létező lelkemen szárad az egyik kortalan halála, bár tervemhez az ő ereje nem volt jó. Viszont ez a gyermek, akit most magamban hordozok... örökli az én képességemet és kortalan is egyben. Érted, mire akarok kilyukadni?