- Ez természetes, én se várom el tőled, hogy csak úgy, bármiféle információ nélkül velemtarts a végtelen űrbe. *próbál valami mosolyt erőltetni az arcára, gesztusként, de közben szemei szomorúan csillannak meg, majd ismét visszaváltanak és szikráznak a dühtől. Lassan fizikailag is látható, amint Dante szeme vörös és fekete lesz megszokott kék helyett.*
- Nos, a helyzet az, hogy nem volt választásom. Vagyis, természetesen lett volna, de azt nem egyeztethettem össze a becsületemmel. *itt megakad egy kicsit*
- Most is nehezemre esik ez az egész.. szövetséget kötöttem a démonok vezetőjével, Echidnával.. nem hagyhattam, hogy az angyalok hülye szabályai miatt meggyalázott maradjon a testvérem emléke. Pont amiatt esett el. És még csak a kisujjukat sem mozdítják, hogy.. *már kapkodja a levegőt, és egy szép darabot ki is ütött a hajó korlátjából.*
Bocsásd meg nekem ezt a kis kitörést.. *lesüti szemeit, és az öreg hajópadlót bámulja. Már lassan kezdi felfogni, mit is tett, de fejében folyamatosan ott lebeg Shal és az emlékek. Nem hagyhatja megbosszulatlanul.*

- Ühüm...
*csak ennyit mond, miután végighallgatta Dantét és végignézte dühkitörését. Nuygodt mozdulattal a korlátnak dől és gondolataiba merül, közben végig az angyalt szemléli.
Sokat változott, mióta utoljára találkoztak. Akkor még látta benne azt a harci kedvet, amit a fiatal angyalok szemében látni... Most már csak egy megkeseredett vénember néz vissza rá.
Nem lehet tagadni, hogy elvette az eszét a harag, ami nem jó jel egy angyalnál. Az meg méginkább kellemetlen jelen helyzetben, hogy démonokkal szövetkezik... Már sem nevezhető a legjobb tettnek, hogy egyáltalán szóba állt egyikükkel... nade hogy szövetkezzen...*
- És mégis mit gondolsz, azzal, hogy eladod a lelked az Ördögnek... mit tudsz tenni Shalmiráért? Ez talán feltámasztja? Vagy ez lenne az, amit ő is tenne fordított esetben? Lemerem fogadni, hogy most mérhetetlenül csalódott, ha figyel téged...
*csóválja meg a fejét... nem érti, hogyan mehetett el ennyire Dante esze*
- És mégis mivel vettek rá, hogy démonizálódj?

*Hosszú percekig mély hallgatásba burkolózik. Végiggondolja a hallottakat, többször is, és hihetetlen ellentét játszódik le benne. Már jobban dühöng belül, mint az kívül látszik rajta. Meg se mozdul, még csak arca sem rezdül, végül mégis meg szólal, mert meg kell szólalnia.*
- Nem tudom. Az egész.. olyan gyorsan és hirtelen történt és.. *nem engedi meg magának azt a luxust, hogy most törjön össze, mint egy földhöz vágott poercelánbábu.*
- Odafent.. a Mennyben.. senki sem törődik vele. Vagy azzal, hogy létezett valaha.. *csak ennyi jön ki a torkán, nem is nagyon tudja, hogy és miért tette ezt. Csak is a bosszú vezérelte, és nem gondolkozott. Most már nem táncolhat vissza, így tartja magát az eredeti felálláshoz.*

- Szerintem ez nem egészen így van. Ahogyan tudom Leito-nak például az egyik legfontosabb angyal volt... Biztos vagyok benne, hogy meggyászolta a halálát... sok minden fűzte őket össze. Tehát levonva a következtetést, hülyeséget csináltál... egy olyan angyal miatt, akiről alig pár hónapja derült ki, hogy a nővéred... eddig semmit nem tudtál róla. Hmm... nem valami szépek a kilátásaid. Egyrészt áruló lettél, másrészt, ha visszatáncolsz a démonok ölnek meg... mert abban is biztos vagyok, hogy meg van rá a kidolgozott módszerük... amivel seperc alatt elhallgattathatnak, ha másfelé mész... mint a kijelölt út. Ezeken felül arra kérsz, hogy segítsek neked... és tegyem kockára én is azt, amit eddig elértem... csakhogy megszabaduljak az általam annyira gyűlölt szabályoktól...?
Mert ha jól értettem, akkor erről lenne szó... nem igaz?
*mindvégig nyugodtan beszél... egyrészt nem tudja emghatni az, hogy dante lelki világa darabokban és ezért őrültséget tett... másrészt ha hall valami számára elfogadhatót, akkor lehet, hogy a közös múltjukra való tekintettel kiáll érte. Sajnálná, ha meg kellene halnia Danténak...*

*A hallottak után lassan bólint egyet, majd ismét néma csönd. Egy részről maga is tudja, hogy őrültség volt ez az egész, és ha csak egy rossz lépést tesz, a démonok apró cafatokra tépik, nem utolsó sorban az angyalok kidobják, mint macskát szarni. Másfelől viszont akkor is ott van az az érzés, hogy meg kell boszulni Shalmira halálát, valamint ha már egyszer elkezdett valamit, nem dobhatja félre két nap múlva. Nem azért, mert az életével fizetve, de akkor hogy lehetne komolyan venni? A második, a sötétebb oldal egyre többször kerül előnybe, hiszen a szövetség már megköttetett, nem táncolhat ki, valamint a düh és a bosszú lassan teljesen elveszi azt a maradék józan eszét is. Nem tud tisztán gondolkozni. Bízik abban, hogy még tud Asherah-ra hatni. Tudja, hogy az angyal szintén írtózik az itteni szabályoktól, pontosan ezlrt váltak külön az útjaik. Amikor Dante idejött, még nem teljesen volt tisztában a tényállással, viszont most..*

*Megint az következik, hogy hosszan néz Dantére minden szó nélkül. Már kezd nagyon elnyúlni a csend, hiszen az angyal sem felelt, csak röpke bólintással jelezte, hogy igaenis tisztában van saját őrültségével. Ez legalább haladás... általában az, aki megőrül nem szokta ezt tudni sőt beismerni... tehát van remény a harcos számára, hogy nem hal meg... de mindez csak akkor lehetséges, ha van mellette valaki, aki hasonló képpen gondolkozi, mint ő és nem hagyja, hogy hülyeséget csináljon*
- Rendben van, Dante. Úgy is tartozom neked... Annó te húztál ki a depresszióból, mikor Manna miatt teljesen magamba fordultam... mondhatni, az életemet köszönhetem neked... itt az ideje meghálálni.
*szólal meg nagy sokára, az angyal tekintetét keresve*
- De légszíves ne csinálj mostantól semmi ostobaságot... előtte inkább kérd ki a tanácsomat, mert nem venném a szívemre, ha meghalnál valami hibád miatt, engem meg ott hagynál a szarban egyedül. Megegyeztünk?

*Hatalmas kő esett le a szívéről. Kissé fellélegez. Sokat jelent neki Asherah támogatása, hiszen amikor ismeretlen mestere, aki áthozta az angyalok közé, hogy aztán egyből magára hagyja, Asherah volt az, aki segített neki. Persze, az elején neki kellett boldogulnia, és egészen addig, míg nem találkozott a nővel, nem is tudta, mi téve legyen angyalként. Emlékszik arra is, amikor a másik angyal volt teljesen maga alatt, szétesve, mi mindent kellett megtennie, hogy a nő ne rohanjon a biztos halálba, Manna könnyelműsége miatt. Hiába ő az Ős, akkor sem tökéletes, csupán egy rész a teljességből. Persze, akkor ezt nem azért tette, hogy viszonozva legyen a "szívesség", de tényleg borzasztó hálás, hogy Asherah mellette van. Hálás.. már ha még ismeri ezt a fogalmat ilyen elmeállapotba. Legalább van pár perce, amíg másra is tud gondolni az elvetemült és őrült bosszún kívül.*
- Nem is tudod, hogy ez mennyit jelent nekem.. *hosszú csend után ennyiben fejti ki gondolatmenetét. Hangja halk, de hálás és minimálisan reményteli is. Szinte hihetetlen, hogy még ilyenekre is képes..*

- Van róla némi sejtésem... Mondjuk az életedet? Már ha ez ér még neked valamit....
*húzza el a száját, majd sóhajt egyet*
- És most... hogyan tovább? Gondolom, nem óhajtasz "haza" menni többé... a főnökeid egyből megéreznék rajtad, hogy valami nincs rendben. Kihez mész most? Talá Echidnánál kérsz szállást? Ő bizonyára meg tudna védeni az angyalok és Isten haragjától... de önmagadtól nem... Tehát, akárhogyan vesszük, szükséged van rám.
*fejtegeti gondolatait a továbbiakban is kellő nyugalommal*
- Mit szólnál ahhoz, ha most úgy édes kettesben, mint a régi szép időken... lazítanánk egy cseppet? Persze nem itt... ettől a helytől még mindig kiráz a hideg és a lamiákat sem ekdvelem, akik itt lakoznak... Tehát keressünk valami csendes helyet, ahol pihenhetsz egy keveset, míg én vigyázom az épségedet. Hacsak, nicns valami jobb ötleted... esetleg egy gondolataidban elrejtett "barát", akinél meghúzhatod magad...?
*igen, Armandára gondol... mert nem olyan ostoba, hogy nevette volna észre a démonnőt Dante elméjében, mikor belepillanatott döntéshozatal előtt*

*Játszaná a hülyét, de jelen pillanatban nem úgy tekint Armandára, mint valaki, akivel bármikor bármi történhet, ergo nem szerető. Viszont most Asherah-val sem óhajtja felidézni a régi szép időket, hiszen egyáltalán nincs olyan passzban, hogy ilyenekre gondoljon. Meg zavarodottsága miatt nem is esik le neki a nő célzása.. egyik sem.*
- Nem, nem szerepeltek a terveim között a hazaút.. szerintem van olyan hely, ahonnan nem dobnak, jó is hogy mondtad, legalább nem felejtem el. Köszi. *kissé együgyűen válaszol, de tényleg annyira szét van szórva, hogy eszébe nem jut semmi, de semmi az ég egy adta világon.*

*Újabb sóhaj... mellé párosul egy amolyan Asherah-féle eredeti tökre ORIGINAL lapos pillantás... majd négy pofon... szépen elosztva két-két Dante-pofikára*
- Éljél mér kérlek szépen. Nem áll jól neked ez a zombiság... hogyan aklarsz így életben maradni, meg bármit is kezdeni azzal, hogy egy szövetség tagja vagy, ha lassan odáig fajul az elmeállapotod, hogy nyál fog csurogni a szád széléről!
*igen... Asherah kezd kicsit kiakadni, ugyanis ez az anygal nem az a Dante, akit ő ismert... és cseppet sem tetzsik neki, hogy anyucit kell játszania fölötte, mert félő, hogy elesik a saját két lábában*
- Tudsz normálisan viselkedni, válaszolni, levegőt venni? Vagy kíméljem meg magamat a további parádétól és öljelek emg itt helyben? A scelosok bizonyára nagyon örülnének a frissen szabadult lelkecskédnek...
*mindez a szöveg halál nyugodt arccal és hangon egyenesesn Danténak címezve*

*Hirtelen ébredés kelti fel kábultságából. A rögtönzött és váratlan fájdalom, mely pofon formájában érkezik. hát jó, úgy néz ki, ideje összeszednie magát. Van abban némi igazság, amit az angyalnő mondd, csak elég lassan jutnak el az agyáig. Viszont tényleg úgy van, ahogy ő mondja, aktivizálnia kell magát. Nem ülhet (állhat) egy helyben, tétlenül. Hiszen egyesség az ördöggel, akkor már tartania is kell magát az ütemtervhez. És a több, és a többi..*
- Értettem. Köszönöm, hogy életet töltesz belém. Úgyis ezer meg ezer dolgom van még. Na jó, annyi talán nincs, de az idő szorít. Hamarosan újra találkozunk, nem sokára, de most még el kell intéznem valamit. *ezekkel a mondatokkal hagyja magára a rég látott angyalt.*

*Fejét csóválva áll még egy darabig Acheron fedélzetén... Valahogy képtelen elfogadni azt, hogy csak és kizárólag Shalmira halála miatt őrült meg Dante ennyire. Szomorúság költözik a szívébe, amiért így kellett viszont látnia régi barátját...
Megmagyarázhatatlan feszültség lesz rajta úrrá, amikor már nincs mellette a férfi... tart attól, hogy kissé érdes szavai ellenére, hülyeséget fog csinálni... na de annál nagyobbat már nem igazán tehet, hogy lepaktált az ördöggel...
Még az előtt elhagyja a hajót... hogy teljesen a gondolataiba merülne. Nem lenne szerencsés Acheronon maradni ebben a semmilyen kedély állapotban, ami hirtelen rászállt Asherah lelkére*

*Már az előtt tudott Warya tervéről, mielőtt eldöntötte volna, hogy megkérdezi a démont. Nem véletlenül vannak összeköttetésben a vér útján... így az ősanya mindannyiuk lépéséről értesül még az előtt, hogy meglépnék azt.
Így talán nem meglepő, hogy már a hajón várja az érkezőket... lesz pár kérdése Waryához... de úgy többnyire nincs ellenére az újabb lami teremtése, főleg nem, hogy nem egy kezdő démopnról van szó.
Hamarosan meg is érkezik a két jómadár... Hannah előbb Valentine-ra néz, de nem marad sokáig rajta a tekintete, majd Waryára pillant kérdőn*
- Gondolom, van rá indokod... ami nekem is megfelel.

*Egyből Warya után érkezik, és mellette áll meg szó nélkül. Kussol, ahogy a parancsban volt, hiszen még nem kapott szót az ősanyától. Kívülről nyugodt, de ezalatt belül majd szétreped a kíváncsiságtól. Végignéz az Ősanyán, de nem kihívón, még csak nem is sértőn. Teljesen odáig van meg vissza, hogy személyesen találkozhat Hannah-val, de ezt nem akarja mutatni, mert nem a cél előtt tervezte a halálát. Eddig jól ment, raadásul élvezetes is volt, kár lenne érte.*

- Persze, hogy van... okokat könnyű gyártani.
*hangszíne és viselkedése is megváltozott, mikor az ősanyával beszél, mintha nem is ő lenne*
- Úgy is kevesen vagyunk és Valentine önként állna közénk... nem utolsó sorban azt is megemlíteném, hogy Harlequin teremtette... és mindketten ismerjük Amsah-t aki kiváló tagja a lamia közösségnek... aki nővére ennek a gyermeknek itt... és az ő esetéből kiindulva, ez a démon sem lesz kevesebb... ha esélyt kap rá.

*Bólint Warya szavaira, mert igazat szól. Amsah azóta is egyik legkiválóbb lamiaként van számon tartva... ezért elfogadja az ajánlatot. Valentine előtt jelenik meg, és a szemeibe pillantva röviden beleolvas az emlékeibe, hogy tudja ki is az, akit a családjába akar fogadni... Halovány mosolya arról árulkodik, hogy tökéletesen elégedett az elhagyatottságával, amiből az ereját fogja nyerni, mert itt mindig lesznek társai.. és nem aakr majd számkivetettként élni, mikor megismeri a család erejét.
Minden szó nélkül dönti oldalra az archon fejét, hogy közelebb húzódva hozzá a nyakába haraphasson, pontosan ott sértve fel a húst és az inakat, ahol ez előtt Warya tette. Azzal nem foglalkozik, hogy ez a harapás mit jelenthet a démonnak... már megszokta, hogy mindenkire más hatással van... de általában vagy kínt vagy sokkalta nagyobb élvezetet jelent, mint bármelyik lamiáé...
Mikor ezzel emgvolt, sebet ejt magán és vérét kínálja Valentine-nek... ha az képes egyáltalán inni belőle hirtelen okozott állapota ellenére*

*Újra az elméjébe tör az a hihetetlen állapot, amit a harapás okoz számára. (lásd: Faltörő Kos) Mikor nagy nehezen összeszedi magát, érzi, hogy ez valamivel másabb, mint amit Warya nyújtott számára, hiszen az Ősanya jóval idősebb és erősebb. Ereje alig maradt, de nem a fájdalomtól v a méregtől, hanem attól a leírhatatlan érzéstől. Természetesen mohón követeli hannah vérét, most már képtelen tagadni odaadását az Ősanya felé. Már élvezi a lamia létet, holott még nem is az. A vér, amit nyel, fokozatosan terjed a szervezetében. Nem tud sokat inni, hiszen az idegen folyadék derült égből villámcsapásként szedi szét a estét, mérgezve V eredeti vérét. A földre rogy, de nem akarja elhagyni magát teljesen. Kissé megvonaglik a földön, amint a lamia vér minden démonságot kiűz belőle, hogy aztán teljesen e nemes nép gyermekévé tegye őt. Lázban ég a fájdalomtól, mert ez most meg sem környékezi a harapás csodálatos érléményét. Viszont így, hogy már pár évszáazd a háta mögött van démonként, szükségszerű, hogy elviselje a fájdalmakat, tehát ezzel is boldogul. Az álváltozás a vége felé közeleg, lecsukódnak a szemei, mintha egy pillanatra meghalna, majd új élettel teli arccal éled fel a földről. Szemei vörösben megvillannak, amjd visszanyerik eredeti színüket. Kívülről ugyanúgy néz ki, mint eddig, tíz másodperc után nem várjon a démon.. jobban mondva a lamia csodákat. Majd idővel talán kívül is alakult, de belül már érzi a változást, és azt is, hogy nem sokára teljesen le fogja vetkőzni démoni mivoltál.. ha már nem, majd Warya letépi róla, ahogy ruháival tette.*
- Megtisztelsz, Hannah. *ebben a két szóban benne rejtőzik Valentine örök hűsége amit az Ősanya felé tanusít egész hátralévő életében.*

*Arca nagy változáson ment keresztül, mialatt a démonból lamia lett. mert az a férfi, akire most ránéz, már a családjának tagja, egyik gyermeke... így szereti őt, mint mindannyiukat, ezért kedvességgel és megértéssel fogadja őt. Szavaira csak bólint*
- Van pár dolog, amit tudnod kell a családról... elmondom ezeket, hogy biztosan tudd, hova is tartozol mostantól. Először is, a család a legfontosabb, otthonunknak helyét nem tudod elmondani senkinek, még ha akarnád sem, ezt a vérem, ami benned lakozik meggátolja... Majd Warya megmutatja neked, hol élünk, remélem a Birodalom, amit alkottam idővel elnyeri a tetszésedet, amikor már kivesznek belőled az eddigi életeddel kapcsolatos érzések.
A második... hogy vigyázz, kit harapsz meg... nem szeretjük, ha fegyelmezetlenül gyilkolnak a fiatalok, hiszen gondolom tisztában vagy azzal, hogy harapásod mérgező, kivéve testvéreid számára...
Harmadjára... ha nem tiszteled a családot, akkor magadra maradsz. Az erőnk abból fakad, hogy összetartunk és segítjük egymást... remélem ezeket te is megérted majd... és Warya bizonyára sokat fog neked segíteni ebben, hiszen ő is nem rég élte át mindezt, korával ellentétben.
Ha valami kérdésed lenne, fordulj nyugodtan bárkihez... akár hozzám is, ha otthon tartózkodom. Most viszont magatokra hagylak... Üdvözöllek a lamiák között, Valentine.
*arcán megjelenik egy újabb mosoly, majd csak a fekete éjszaka marad utána, meg persze a másik lamia*

*Gyerekes izgalommal fordul Warya felé, már rettentően kíváncsi, milyen a lamiák igazi birodalma. Ugyan még szinte fél sem fogta, hogy lamia, már ki akarja élvezni létének minden egyes előnyét.*
- Kérlek, mutasd meg nekem az otthonotokat.. vagyis az otthonunkat. *teljesen odáig van meg vissza, annyira hálás Waryának és Hannah-nak, hogy szavakba se tudja önteni.*

*Csendesen figyeli az eseményeket, melyek eszébe juttatják saját átváltozását, azonban az akkori érzéseit homály fedi. ez talán a legjobb ebben a lamia bizniszben... nincs múlt... és ennek sokan örülnek, főleg azok, akik ennyi évet éltek már, mint Warya.
Amint Hannah eltűnik, Valentine felé fordul... és az, mint valami kiskutya, aki szerető gazdikhoz került úgy néz rá... Szavai is ezt igazolják... dehát valamelyest meg lehet érteni az örömét.*
- Kövess...
*a hajó feneke felé indul, ahol az árjáró van... de amit csak a lamiák látnak és ismerik pontos helyét*