*A csuklójára fogó kézre felsóhajtva pillant fel.. hát még nem volt elég a „kínzás”? Nem elég a másiknak az a vágyakozás amit táplál iránta? Ha meg igen akkor miért érinti mégis? De aztán a másik saját vérével tölti fel a poharat… a méreg az egyszerű vért szinte egy másodperc alatt pusztítja el… mégsem törődik a vér furcsa játékával, mert az elméjében visszhangzó szavak kötik le minden figyelmét.*
~ Nem szeretném, ha megfeledkeznél az ízemről.... Nem akarom, hogy megfeledkezz rólam... ~
Hogyan is tehetné? Ezt a férfi sem gondolhatja komolyan… hiszen annyi időt töltött távol mégis teste első s utolsó rezdüléseire is tökéletesen emlékszik… persze nem biztos, hogy Zephyros tudja e vagy ahogy az sem, hogy mit érez Satin iránt. Zephyros rá vetülő pillantása összezavarja. Mit szóljon ha szóljon egyátalán? Aztán ismét megérinti őt, kezéhez dörgöli arcát, szemeit lehunyja mint egy szerető… és ő képtelen moccanni egészen addig még a férfi újra meg nem töri a köréjük települő csendet.*
- Vezess s én követlek…
*Hangja szinte már elcsuklik… a vágytól, az izgalomtól, a félelemtől… és még sok olyan érzelemtől melyek túl régen környékezték már meg.*

*A csarnok legészakibb részét a kandalló előtt álló csontból faragott zongorának támaszkodva áll és tekintete a falakat alkotó koponyákat és csontokat fürkészi. Rajta kívül senki más nem tartózkodik a csarnokban, így most egy kicsit a gondolataiba merülhet... Bár tudja, hogy nem sok ideje van nyugodtan eltölteni a perceit, hiszen Micah-t ide hívatta, legalább is próbálkozott ilyennel. Azonban nem számít arra, hogy a lamia meg is fog jelenni, soha nem adott az ősanya szavára, pedig sokat köszönhet neki... hát miért most tenne kivételt?
Fáradtan ül le a csarnokban lévő egyik fotelba, ujjai között megjelenik a kristálypohár, amelyben a vér még ínycsiklandozóbbnak tűnik*

*Szokásához híven baromi távol volt a lamiák által közkedvelt Lacrima cruortól, de teremtője hivatta. Elég sokáig gondolkozott, hogy meglepje-e jelenlétével a teremtő Ősanyát, vagy szépen húzzon el sokkal messzebb lévő helyre, ahol már nem érheti el őt Hannah. Valami oknál fogva úgy érzi, most nem a szokásos fárasztó szöveget fogja kapni, mint amikor nagyon ritkán megjelenik, így erre vette az útirányt és Hannah előtt ér földet. Tekintete semmilyen, még csak arra se veszi a fáradtságot, hogy unott képet vágjon, amiért "zaklatták". Körülnéz, s mást nem lát itt; egy fokkal jobb. Egy kezén megtudja számolni hányszor járt ezek a helyen saját akaratából, de mivel most se amiatt van itt, ezt sem lehet beleszámolni.*
- Igen? *a létező legegyszerűbb hangon szólal meg, anélkül, hogy bármiféle érzelmet keverne bele. Nincs benne se gyűlölet, se harag, se cinizmus, de örömrivalgás (ez utóbbi hogy is kerülhetne szóba?); még csak a közöny se látszik a lamia arcán. Hannah-ra néz, de nem fürkészi pillantásával az arcát, hiszen nincs rá szüksége. Nem kíváncsi, hogy mit akarhat mondani teremtője, de ha már itt van, akkor meghallgatja.*

*Arcán mosoly jelenik meg, ahogy megpillantja Micah-t. Láthatólag a férfi még mindig haragszik rá valami miatt, ezért ez a nagy közömb... meg a félvállról vétele mindennek, de Hannah-t ez egy cseppet sem zavarja. Ő teremtette és ő is fogja elvenni tőle az életét, ha majd nem lesz már rá szüksége. De kivételesen a mostani tervében szerepet kapott a kóbor lamia is... és akár akar, akár nem, részt fog benne venni, elvégre Hannah nem arról híres, hogy bárkinek könyörögjön vagy szívességet tegyen, ha nem akar. Márpedig egy ős... még ha a lamiák anyjáról van is szó, miért kivételezzen bárkivel is, ha az egy szemernyi tiszteletet sem mutat felé? Így hát... Micah csak azt kapja, amit ad...
... Megkérdezhetné bárki, hogy miért maradt eddig életben... ha már olyan rég óta megengedhetetlenül viselkedik? Az ok egyszerű. Lilith-tel ellentétben Hannah szereti a gyermekeit és így vigyáz is rájuk, ahogyan tud... és bár Micah túl önfejű ahhoz, hogy lássa, mit adott és mit ad a mai napig neki az ős... mégis eljött most, mert Hannah így akarta*
- Lenne egy feladatom a számodra, természetesen arra te is rájöhettél, hogy ezt nem utasíthatod el... hiszen éppen most nem azért vagy itt, mert érdekelne bármi is téged, ugye? Tehát jól figyelj, mert csak egyszer mondom el mi lesz a feladatod. Elmész a Holtak Birodalmába és anélkül, hogy belepusztulnál elhozod nekem azt, amire szükségem van... Természetesen Lilith úgy is tudni fogja, hogy beléptél a birodalmába, de az már rajtad múlik, hogy élve ki is jössz-e onnan, vagy a húgom megöl esetleg ott tart játékszerének.

*Remek, ismét tévedett Hannah-val kapcsolatban. Nem, semmi érdekeset nem mondott. Viszont szépen csapdába sétált, ha úgy vesszük. És ő idejött, mert mondhatni jó kedvében volt. Idáig. Azonban most.. úgy látszik muszáj lesz megszólalnia. Ugyanis valóban nem utasíthatja vissza, különben meghal. Tehát így is-úgyis Lilith mellett kötne ki, vagy valami hasonló helyen, és Lilith drágával valószínűleg kénytelen lesz találkozni, persze a tálalástól függ minden. Így van rá valami esély, hogy ne maradjon ott örök szolgájának. Hannah-val még mindig jobban jár, mint a másik Őssel, hiszen az még hisztizni is szokott, és sokkal láthatóbban mutatja ki unalmát, mint Micah, amihez tényleg nagy tehetség szükségeltetik.*
- És mit óhajtasz a Holtak Birodalmából? *hangja változatlan, azonban nagy megerőltetést igényelt, hogy ne olyan választ adjon, mint pl. Menj érte magad! vagy társai. Pedig nagyon csábító lenne, de tudja, hogy akkor egyértelműen megölné. Hiszen az felérne azzal, hogy megtagadja az utasítást.. végül is tényleg az lett volna. Azonban egyértelmű, hogy azért őt küldte, mert ha esetlegesen nem jönne vissza, akkor se siratnák sokan. Persze, megérti ő Hannah logikáját, de attól függetlenül nem kell szeretnie is.*

*mosolya kiszélesedik, ahogyan Micah visszakérdez, a válasz előtt azonban még megissza a kitöltött vért a pohárból, majd nagy körültekintéssel lehelyezi az asztalra az eszközt, ekkor ismét a démonra pillant*
- Kutatásaim során sikerült megtalálnom az egyik testvérünk nagyobb darabját... Testvér alatt, őst értek... nem lamiát... és mivel még maga Lilith sem tud arról, hogy saját birodalma rejti ezt a kis lélekdarabkát, így arról sem kell tudnia, hogy te ezt akarod elhozni. Nem érdekel, hogy ha találkoztok, mit mondasz neki... de ezt a beszélgetést töröld ki az emlékezetedből abban a pillanatban, nehogy rájöjjön mire készülök. A lélekdarab mindig változtatja a formáját, így nem lehet tudni, hogy amikor odaérsz... már HA eljutsz odáig, miként fog megjelenni. De ahhoz, hogy felismerd...
*tenyerén megjelenik egy kis fiola, amiben saját vére van, egyenesen a szívéből véve*
- ... itt a vérem. Természetesen ezt is ki kell magyaráznod Lilith előtt, már ha egyáltalán összefuttok... bár én nem feltétlenül tőle tartanék a Holtak között...
*sokat mondó pillantás, mellé oda nem illő kedves mosoly*
- Tehát, ha meg van a lélekdarabka, akkor elhozod nekem. A további utasításokat majd megkapod, ha nálam lesz, amit akarok.

*Egy lassú bólintással jelzi, hogy vette, amit Hannah mondott, jobban mondva utasított. Egy ideig csak áll a helyén, majd gondolatából erőt kovácsolva, a fiola Hannah kezéből az ő markában terem. Nem néz rá a kis üvegcsére, hanem érintésével nyugtázza, hogyvalóban megvan, majd zsebre vágja.*
- Nem tudom mire számítasz.. *hangja kissé éles,persze álszent, hiszen nagyon is tisztában van, mire számít teremtője. Tudja, hogy azzal segíti, ha teljesíti a feladatot, de nem engedhet meg magának olyan luxus, hogy egy feladat alatt elpatkoljon. Akkor hogy engedhetné meg magának ezt a taplóságot? Persze, annak is komoly oka van.. és ez jóideig biztos nem fog változni.*
- ..de hamarosan visszatérek azzal, amit vársz tőlem. *hangja keserű lett, ahogy hirtelen végigpörgött szeme előtt a múlt és a jövő egyszerre; persze teljesen más kategória mindkettő, hiszen előbbi megmásíthatatlan (jószerivel), utóbbi pedig rengeteg variációt tartogat. De most vissza kell térnie a jelenbe. A rövidre zárt beszélgetés után jöjjön a kívánt helyszín.*

*Míg Micah azzal foglalkozik, hogy az emlékeiben matat, Hannah a csarnokban lévő asztalhoz lép, amiben mások számára olvashatatlan és érthetetlen mintáék vannak, amik minden éjjel megváltoznak. Az ős megvágja karját és a csontasztalra csöpögteti vérét, ami mintha tudná mit is kell tennie, körbefutja a mintákat kirajzolva a ma este írást rajta.
Még akkor is ezt olvassa, amikor Micah hozzá beszél, szavait válasz nélkül hagyja, mind a ketten tudják, hogy mik az elvárások, amiknek meg kell felelnie a lamiának, ha elbukik annak másfajta következményei lesznek... semmint a Lilith melletti rabság láncai.
Miután a férfi eltűnt a helyszínről, kezében a Hannah vérét tartalmazó fiolával, lassan az ős is befejezi a titokzatos írás olvasását és arcán elégedett mosollyal lép el az asztal mellől, hogy a következő pillanatban a letisztult "berendezést" maga mögött hagyva útra keljen*

*Minden egyes vércseppjét sajnálja, amit beáldoz, hogy bejuthasson ide. De ha egyszer ezt kell szeretnie.. Azonban most ez fel sem tűnt neki, már sajnos rutinszerűen műveli, hiába nem volt itt sokszor saját akaratából, jó párszor megfordult erre. Enyhén csapzott külseje még emlékezteti, hogy a fiolában lévő tróger miatt majdnem betemette őt a rohadt felfordult pokol. Ezért már nem kedveli az Őst, de ki ő, hogy megmondja, mit és mikor tegyen a földdel egyenlővé?
A csarnokban forgolódik, de Hannah-t nem látja, azonban tudja, hogy ha most nincs is itt, hamarosan itt lesz. Érzi. Olyan ez, mint a reumásoknak a vihar. Kiveszi a zsebéből a kis fiolát és méregeti a tenyerében. Ez komolyan egy ős lenne? Elég fura.. na mindegy. Majd teremtője biztos tud vele kezdeni valamit. Úgyhogy most vár türelmesen. Ez is ritka tőle, főleg, hogy még indulat sincs benne.*

- Tán megvárattalak?
*szólal meg Micah mögül, ahogyan a tőle megszokott némasággal megérkezik*
- Bevallom, nem vártam, hogy ilyen hamar visszatérsz... de az, hogy itt állsz, csak azt bizonyítja, hogy helyesen döntöttem, amikor a szárnyaim alá vettelek, természetesen átvitt értelemben...
*teszi hozzá csakis a lamia kedvéért, hiszen tudja jól, hogy ezzel csak az idegeire megy*
- Nem akarlak feltartóztatni, gondolom rád fér egy kis táplálkozás.
*mondandójának megerősítése végett végigméri a démont, majd kecses mozdulattal kinyújtja a kezét. Nem kérdezi meg, hogy Micah elhozta-e a lelket neki, mert tudja jól, hogy ha nem így történt volna, akkor nem állna itt vele szemben, mint a megtestesül nyugalom élő szobra*
- Tudom, hogy nem kedvelsz Micah... de azt hiszem jelenlegi állapotod nem engedi, hogy a sérelmeid felülmúlják önmagukat, úgyhogy ha átadtad a fiolát, akkor vedd magadhoz a véremet... és mivel tisztában vagyok azzal is, hogy nem érnél hozzám, voltam oly' előrelátó, hogy egy üveget tele töltöttem vele. Mert akármit is gondolsz rólam, az én vérem a legfinomabb ha nem is a legértékesebb a számodra...

*Most kivételesen jó kedvében van.. na jó, az túlzás. Inkább csak lefárasztotta ez a kis séta a pokolban. Az utóbbi évszázadokban teljesen elszokott attól, hogy valamiért az erejét is be kell vetnie. Manapság minden olyan könnyen ment neki, hogy ez meglepte. A kaszásról nem is beszélve, főleg, hogy még azt a dögöt is ráuszította. Persze az a dög egy gyönyörű kis egyszarvúnak számít Lilith-hez képest, úgyhogy inkább örül, mint majom a farkának, hogy megtette, amit megköveteltek tőle; és még él.
Azonban most se kedve, se ereje nincs felhúznia magát Hannah szokásain. Végül is, minek pattogjon ennyit? Ami volt, elmúlt, megtörtént, nem tud rajta változtatni. Vagyis ha nagyon akarna, igen, de ennyire azért nem vágyik zombi-társaságra - szó szerint. Így egy mozdulattal átnyújtja a fiolát mesterének, arca rezzenéstelen és kifejezéstelen mint általában, azonban most nincs semmi rejtett gyűlölet mögötte, maximum a szemében tükröződik fáradtság. Elhalad Hannah mellett és a túlcsicsázott kupát ragadja meg, és egy lendítésre kiüríti a tartalmát.*
- Kösz. *fordul vissza a mesteréhez, majd helyet foglal egy kisebb trónuson, amely Teremtője széke mellett nőtt ki a földön, így spontán, a jobb oldalán, majd hangtalanul leveti magát. Kissé szétcsúszik, de azért megvan. Ez nála már mérhetetélen hálának számít, hogy egyáltalán válaszolt és nem lécel le azonnal. Kíváncsi a műsorra, természetesen az is benne van, ki ne nézné meg egy majdnem elfeledett Ős feltámasztását? Persze, a végeredményben már koránt sem annyira biztos, mint Hannah, de ki ő, hgy elrontsa a játszadozását és örömét? Nem lesz ünneprontó, majd lesz, ami lesz.*

*Nem szól egyetlen szót sem Micah viselkedésére, az évek alatt már megszokta, az sem lepi meg, hogy maradni óhajt, valóban kihagyhatatlan alkalmak egyike fog következni és Hannah nem rest ezt megosztani a gyermekével, mert még ha a lamia gyűlöli is őt, ez viszont nem igaz. Mindegyik teremtményét szereti, ha nem így lenne nem vette volna magához őket.
A kezében tartott fiola érdekes színeket ölt, közvetlenül azután, hogy érintkezett az ős bőrével... úgy látszik, az öccse felismerte őt. Nem volt köztük régebben sem vita, nem is Hannah végzett vele, hanem valamelyik másik testvér, konkrétan maga sem tudja melyik.
Ám most nincs idő nosztalgiázni, a fiola felforrósodott és rezeg, kétségtelen, hogy ki akar belőle törni az ős, és ennek megfelelően a lamia ajkait ismereten, régen elfeledett szavak hagyják el, olyanok, amiket még akkor használtak, mikor csak ők voltak a világon. Ébredésre szólítja Deimost, és engedélyt ad a lelkének arra, hogy magába fogadja a fiola tartalmát és részeit, hiszen a kis üvegcse mind az öccse szétszórt darabjaiból készült.
Amikor elhalnak a szavak a szokottnál is mélyebb csend ereszkedik rájuk, aztán vakító fény árasztja el a csarnokot... nem nem olyan angyalos tiszta fény, hanem kék... Páratlan látványt nyújt. Aztána csendet egy éles rikoltás szakítja félbe, egy sárkány torokhangja csattan a falakon, ezután lassan körvonalazódik is az említett állat testének alakja. Hatalmas... fenséges és tiszteletet parancsoló... fekete sárkány, a szemei vörösen csillannak meg, mint a rubint.
Ám, mielőtt bármi más történhetne a sárkány Hannah-ra pillant, tekintete megváltozik, majd Micah-ra is vet egy pillantást, hogy a következő másodpercben eltűnjön, mintha csak egy illúzió lett volna.
A lamia ős megszokott nyugalommal figyeli a történteket, nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogyan tervezte... de még semmi nincs veszve*
- Deimos... mindig tele vagy meglepetésekkel a számomra...
*suttogja a semminek, hiszen öccse már messze jár*
- Nos, Micah...
*szólal meg ismét, miután rendezte a gondolatait*
- Köszönöm, hogy segítettél felébreszteni az öcsémet.

*Felemeli a fejét, bár kissé unott feje van.*
- Jót moziztam, bár bevallom őszintén ennél azért többet vártam. Vagy mást. Bár, így még is csak élethű.. már amennyire lehet egy ilyen. *feláll a székből, ami azon nyomban el is tűnik. Nem kell mindent erőltetni, így is sokat tett Hannah-nak, bár ki tudja, hogy ez jó v sem. Szépen elsétál teremtője mellett. Mielőtt eltűnne, még hátrafordul.*
- Tudod, hol találsz.. vagy inkább hogy találsz meg. *majd visszafordul, és a következő pillanatban visszaszáguldozik a saját kis világaiba. Esélyes, hogy most nem olyan sok időre, mint átlag, de erre még akkor is szüksége van.*

*A vér, amit kap éppen elégnek bizonyul számára, sőt igencsak jól lakott, így egy ideig biztosan nem kell vadásznia. Ez számára jó, hiszen először szeretne hozzászokni új létéhez. Úgy követi Hannaht, mint a tudatlan gyermek, akit anyja először visz az óvodába. Szokatlan számára ez az új érzés, a két újfajta szemfog és az, hogy sokkal nagyobb hatalommal rendelkezik... egy ősanya vérével. Átlépi a kaput, amelyet eddigi látogatásai során soha nem látott, persze nem is láthatta, ez a lényeg.Amint átlép egy szokatlan, mégis gyönyörű helyen találja magát... Voragoban. A rengeteg csont most még nagyobb örömet jelent számára, mint azt démoni életében el tudta volna képzelni.
A hely, amelyre érkezik, bíztató számára. Kezdésnek tökéletesen megfelel. Már csak Warya hiányzik a képből...*

- Mielőtt ide hívnám Waryát, el kell mondjak neked pár dolgot.
*szólal meg egy csontokból készült poharat tartva, amit Eldonnak nyújt, benne természetesn vér van, de nem a sajátja*
- Ez az a hely, Lacrima Cruor, ahol a lamiák élnek... ide senki más nem tud bejönni, képtelenség számukra, hszen a birodalmat én alkottam... és a benned lévő vérem megakadályozza, hogy bárki külsősnek beszélj erről a helyről... úgyhogy itt biztonságban vagy minden és mindenki elől... amolyan menedékhely. Minden lamia ide tér vissza azok után, hogy esetleg útra kelt, vagy hosszú évszázadokra elhagyta ezt a helyet.
*mosolyodik el*
- Olyanok vagyunk, mint egy nagy család... mindenki szívesen fogad majd, ha egismerkedsz a többiekkel is... és azt hiszem, hogy az ebbéli létedhez való szoktatást Warya majd jól fogja irányítani, hiszen ismeritek már egymást és ez a legjobb megoldás...
*kacsint*
- Most mennem kell, de hamarosan itt lesz Warya...
*és mintha ott sem lett volna eddig... hihetetlenül gyorsan tűnik el*

-Köszönök mindent.
*figyelmesen végighallgatja azt, amit Hannah mondd neki és meg is jegyzi. Azon kívül, hogy megköszöni mást nem tud tenni, bár Hannah iránt feltétlen hálát és tisztelet érez, amely úgy érzi az évszázadok alatt mit sem fog változni. Azonban egy-két dolgot muszáj letesztelnie... működnek-e a régi képességei?
Rögtön nyugodtabb lesz, ahogy tüzet bír gyújtani és teleportálni is tud. Furcsa lett volna a képességek nélkül. A többi pedig egyenlőre nem hiányzik neki... hiszen már megunta azt a létet. Ez pedig remélhetőleg rejteget annyi izgalmat magában, hogy kibírja néhány száz évig.*

*Eldon mögött jelenik meg, és azonnal ráveti magát hátulról, hogya földre bírkózza, ami nem volt nehéz, egyrészt a meglepetés okozta reakció elmaraása miatt, másrészt met erősebb a férfinál. Most, hogy a földön vannak, és Warya kényelmesen elüldögél Eldon hátán... egészen prózai percnek tűnik*
- Üdv köztünk, testvér!
*na igen, már nem a mestere, hanem a testévre Eldonnak... amit eléggé nehéz megszokni, de még mindig jobb, hogy itt van, mintha valahol kint kóborolna arra várva, hogy történjen valami*
- Látom túl teng benned az energia, öcsi!
*kuncog egy sort, majd elkezdi befonni Eldon haját, ha már ilyen édes helyzetben vannak, akkor miértne?*
- Hiányoztam?

*Igen... a meglepetés ereje. Hát ő úgy meglepődik, hogy szinte lökni sem kell, mert előredől magától, mint egy rongybaba. Aztán Warya édesen csilingelő hangját hallja maga fölül.*
-Na hogyisne!
*ezzel szépen megerőlteti magát és néhány ügyes forgó mozgással máris Warya van alul, csakhogy egymással szemben vannak. Persze Eldon nem ül rá teljesen Waryára, na nem mintha azt a súlyt a nő annyira megérezné, de mégis.*
-Igen, hiányoztál.
*ezzel együtt ad egy szenvedélyes csókot is Waryának... hiszen Warya hiánya nem csak az unalmának, de a libidójának sem tett valami jót...*

*belenevet a csókba... majd amikor az véget ér (hála az ő nevetésének) majdhogynem elkerekednek a szemei*
- Mi van, Eldon? Hannah vére mintha egy cseppet megváltoztatott volna... mert nem emlékszem arra, hogy valaha is kaptam volna tőled ilyen szenvedélyes csókot... Talán tett vlaamit a szíveddel is, esetleg az agyadba túrt bele?
*kérdezi ártatlanul pislogva, miközben ismét Eldon hajáért nyúl...*
- Miért nem ahgyod, hogy befonjam? Hiszen tudod, hogy csak a hajad miatt akartalak magam mellett, nem?
*kérdezi viccelődve, bár van benne némi igazság... mindig is a hosszú hajú pasikra bukott...*
- Na és akkor most... hogy is van ez? Lamia lettél, tehá jössz nekem egyel, nem igaz? Hogyan óhajtod leróni az adósságodat?

-Talán... vagy csak a hiányod tette.
*vigyorodik el*
-Semmi érdekeset nem tett, bár ez a vér sokkal pezsdítőbb, mint az ezelőtti.
*ezzel nem Warya, hanem Lilith vérét bírálja, természetesen. És nem is hazudik, hiszen sokkal több energia és erő van benne, mint eddig valaha is.*
-Mit is adhatnék? Mit szólnál, ha kezdésnek befonhatnád a hajam?
*újra elvigyorodik. Ettől még komolyan gondolja, hiszen, ha ez Warya legfőbb vágya, akkor ám legyen, fonogasson.*
Aztán a folytatást, majd meglátjuk... bármi amit kívánsz.
*a következő pillanatban egy csont kehelyből iszik, egy másik pedig Warya kezében van. Igen, gyorsan elleste a trükköt Hannahtól.*