*Ez a rövid szünet, amíg nem tartózkodott a nőben elég volt ahhoz, hogy ne menjen el azonnal, amint ismét érezheti őt. Ennek köszönhetően újra és újra magáévá teszi a nőt, ahányszor csak újabbat lök rajta. Érzékeire már teljesen ráhúzódott az a bizonyos köd, ami a visszafogottság és az elhúzott gyönyör keverékeként született meg... Most azonban, hogy Satin is részt vesz a testük táncában csípőjének vad mozdulataival, Zephyros úgy érzi, hogy képtelen lenne tovább húzni a beteljesülés pillanatát. Kezei óhatatlanul és önzőn eltávolodnak Satin lábai közül, hogy erős fogást találva a csípőjébe marjanak felsértve a bőrt. A kiserkenő vér illata a lamiában dúló vadállatot megőrjíti. A szex és a vágyak halmaza valami iszonyatos éhséget ébresztett benne hirtelenjében, amitől önmaga is megrémülne, ha lenne ideje ilyesmivel foglalkozni. (pedig lehet, hogy kellene rá időt szakítania)... Most azonban teljesen kitörli az agyából a figyelmeztetést az a gyönyörhullám, ami többszörösen végigsöpör a testén, miközben magjával teljesen kitölti Satin "belsejét".*

*A méhéig ható lökések teljesen eszét veszik… táncuk vad, pokolbéli s démoni tánc melynek körforgásából nincsen menekvés hacsak be nem végeztetett az aminek kell. Meg sem érzi a sebet, egyedül vérének csábító illatára kapja fel a fejét és fordítja azt hátra már amennyire tudja, hogy szeretőjére nézhessen. Valami furcsa változás fut végig a férfin, nem tudja megmondani mi az de már nem is tud rá figyelni, még ha akarna sem menne… amint megérzi a férfi kiteljesülést, óvatosan elhúzódik majd megfordulva ajkait a férfi ajkaira tapasztva, mohó csókot követel és eldönti a másikat az ágyon. Már őrjítően várt erre a pillanatra, végigcsókol a férfi testén, egy erőtlen puszi ideéig elidőzik annak férfiasságán, majd újra felfelé indul. Végignyalja Zephyros testét, majd annak szíve fölött állapodik meg. Nem hezitál szemfogait kiereszti és a húsba mar… az adrenalintól és gyönyörtől kitágult és eszeveszett sebességgel pumpáló erekből maga a gyönyör folyik végig a démon torkán… már-már hátborzongatóan félelmetes ahogyan a testet bejárja a beteljesülés amire mintha láncokat csatolna, hogy örökké az övék legyen, hogy ott tudja tartani. Mintha először forrna fel és egyesülne vérével Zephyros vére… az érzés már mennyei és képtelen leállítani magát… a halál mezsgyéjére sodorja a férfit kiben az élvezetek pergő sokasága váltja egymást… éhség… éhezik a szexre a vérre, a démonra ki elterül alatta, ki oly csodás ajándékkal korbácsolta fel mélyen megbúvó éhes fenevadát. Éles hang csendül fülében, fájdalmasan szinte már égetően, hogy álljon le, hagyja abba mielőtt késő lenne… a lamia kínzóan gyötrőn emeli meg fejét, hogy az ajkakra hajolhasson, hogy csókoljon és ne harapjon…*

*Teljesen kimerült, mire elérte a csúcsot.... már-már a nő mellé hanyatlana, amikor az csókjával megállítja, majd saját kezűleg dönti le a párnák közé. Szemein még mindig érzelmei fátyla ül, ezért homályosan lát mindent, de annál tökéletesebben érzi a kedves csókokat a testén, mindegyik apró parázsként lobban lángra... Aztán... a harapás... és a vele járó egekbe emelő élvezet. Hangosan adja a nő tudatára, hogy mennyire tetszik neki, ahogyan a vérét veszi és elkalauzolja őt a vágyak tengerében. Erőtlenül nyúl Satin felé, hogy lágyan megsimíthassa bársonyos haját, ami most illúzió formájában vérpatakként takarja szép arcát.
Ahogy telnek a percek és Z vére fogyatkozik, karjából és egész testéből tovaszáll az energia, ezért esetlenül gördül le a keze a fénylő vállon az összegyűrt lepedőre. Szemeit lehunyva könyörög az élvezetért... annak utolsó cseppjeiért, amit a démonika adhat neki... végül lecsukódnak a szemei. Mintha egy láthatatlan falon át érzékelné, hogy lassan elmúlik a mámor, eltűnik az édes fájdalom, ami eddig a mellkasát "gyötörte"... és puha ajkak érintik sajátját.
Alig észlelhetően vesz levegőt, miután viszonozta a hercegnője mézcsókját... Tudata vonakodva, de kitisztulni látszik. Teste beleremeg a gondolatba, hogy milyen közel járt ismét a halálhoz... de ami a leginkább zavarba ejtő, hogy mindennél jobban vágyott a harapás extázisára. Arcára zavart érzelmek ülnek ki egy kis férfias pírral megtűzdelve, ahogyan átöleli Satint és a szemeibe nézve próbálja meghálálni az elmúlt óra eseményeit... csak így némán, szavak nélkül... a tekintet kifejező eszközével*

*Könnyed most a tiltott csók mely elcsattan… könnyed, lágy és olyan finom mint a bor melyet a hosszú sivatagi vándorlások után kaphat csak meg az ember. Csillapodni látszik a vágy de a szenvedély továbbra is mámorító lángokkal simítja testét… az élvezet kettős a szenvedés is… nem csak számára volt nehéz a vér ivásának megállása, de majdnem megölte önzőségével a férfit… ezt nem engedheti meg magának többet… figyelnie kell, minden óvatlan pillanatban amikor lecsaphat ez az őrjítő vágyakozás. Pihegve fekszik a szerető mellett ki gyöngéden öleli át és vonja magához a megfáradt testet és a lelket, amely még mindig folytatni akarja, még többet adni és kapni. Szelíden rázza meg fejét, hogy elűzze… nem kell több, most nem. Csak nézi a férfit ki oly sok gyönyörrel bombázta meg, kínzóan gyötrőn mégis a legodaadóbb vágyakozással amit valaha férfitől kapott.
Lélektükrei mindent elmondanak, nem kellenek a szavak… kiolvassa az érzéseket a másik tekintetéből de sajátja sem rest elárulni azokat: a gyönyört, a hálát, az odaadást… és persze bizonyos fokon a félelmet és bizonytalanságot is mely lelkében dúl… vajon egy lesz a sok közül? Vagy jelenteni fog valamivel többet akárcsak egy kicsivel is? Persze ezen kérdések pajzs mögül hangzanak fel csupán testvére nem láthatja a gondolatok ezen áramlását… akkor talán nem is jutottak volna el idáig, csak mindenki ment volna a maga dolgára. Röpke de annál gyöngédebb csókot lehel a hívogató ajkakra, majd testével a másikhoz simul, hozzábúj. A csend finoman ereszkedik le rájuk, csak a halk szuszogás az mi megtöri e némaságot. Nehéz most szólni, messze tűntek a szavak és elvesztek az éter hatalmas forgatagában.*

*Inkább nem töri meg most a csendet... egyelőre. Olyan gyengéden vonja őket körbe, hogy kár lenne elűzni. Csak fáradtan, de mégis valamilyen szinten felpörögve hagyja, hogy múljanak a percek. Mintha egy álomba lépnének ők ketten, olyan illúzióba, ami közeli a valósághoz, de még sem lehet igaz. Még csak meg sem próbál azon gondolkozni, hogy hogyan tovább és hogy mi lesz majd ezek után. Egyszerűen ki akarja élvezni a nyugodt pillanatokat Satint ölelve, fölösleges lenne elrontani ezt a harmóniát holmi félelemmel vagy aggályoskodással.
Észre sem veszi, hogy elnyomja az álom és Satint ölelve, mint valami védelmezendő kincset... valahol egészen máshol jár. Álmában is mosolyog, úgy látszik ezt senki nem veheti el tőle... *