- Értem...
*elfordítja a fejét, és ismét csend hullik rájuk, míg erőt nem vesz magán, hogy beszéljen*
- Warya különleges teremtés, nem szabad őt leírnod, mert Lilith teremtménye, sosem szabad lenézni azt, akit nem ismersz. Attól függetlenül, hogy nem szimpatizálsz vele, még nem feltétlenül kell úgy bánnod azzal a nővel, mintha egy senki lenne. Ő fontos szála a tervemnek, és ahhoz, hogy idővel jó lamia váljon belőle, el kell nyerni a bizalmát. Én biztosítottam őt arról, hogy mindannyian kellő tisztelettel fogadjuk majd őket, legyen ez bármennyire is bántó a számunkra... Pár hét elteltével, és a közbenjárásunk eredményeként már nem az lesz, aki valaha volt. Teljesen el fogja felejteni az eddigi életét, bár a jelleme nem fog megváltozni, abban biztos vagyok... Nem egy könnyű eset, de képzeld magadat az ő helyébe. Te milyen lennél, ha Lilith gyermekeként kellene tovább élned olyanok közt, akik gyűlölnek?

- Halomra mészárolnám őket, de nem hajolnék meg az akaratuknak! - *horkant nagyot, majd elgondolkodik mesternője szavain. Kétségkívül igaza van, mint mindig, de időbe telik számára, míg felfogja. Az eszeveszett düh megsüketítette az észérvek irányában. Szép lassan megemészti a hallottakat és kelletlenül bár, de rábólint a gondolatmenetre.*
- Nem lesz ez olyan könnyű, mint gondoltam, Hannah, de mindent megteszek, hogy a jövőben ne legyen vele ellentétem...legalábbis ilyen nyíltan ne. - *tanácstalanul néz mesterére*
- Nem tudom, mit tehetnék vele, hogy ne érezze magát sértve a szabályaink által. Nem fogom alább adni a lamia nevelést, csak mert Lilith gyermeke! Ez azért mégis túl nagy áldozat lenne, nem igaz? - *kérdez vissza, hogy biztos lehessen a gondolatban.*

- Áldozat... hmm... attól függ honnan nézzük a dolgokat. Csak pár hétig kell vele játszani, utána rá sem fogsz ismerni. Nekem ez a pár hét pont elég lesz ahhoz, hogy mindent elsimítsak...
*sóhajt egyet*
- Azt hiszem, az elején kezdem, hogy mindent érts... hogy elfogadd a szavaimat. Ma találkoztam Lilith-el, beszélgettünk pár dologról, de amolyan üres fecsegés volt az egész, hogy fenntartsuk a béke látszatát, amiben természetesen egyikünk sem hisz. Utána kihasználva az alkalmat, hogy a síkok felbomlottak, visszamentem a múltba... egészen régre, amikor még sem ember, sem más nem élt a Földön, csak két hatalom, az égi és az alvilági. Azokban az időkben nem csak ketten voltunk ősök Lilithel, hanem sokkal több testvérünk élt, akiket sorra megöltünk, hogy végül csak egy maradhasson. De egymást nem tudtuk akkor elpusztítani, ezért ez erőnk megoszlott... így alakult ki a két faj. Azonban, mikor egy Ős elpusztul, az úgynevezett lelkének darabjai széthullanak az univerzumban. Viszont, ha sikerül megtalálni őket, és egyesíteni, akkor a lélek hatalmát megkapja az a személy, aki az utolsó darabot a helyére illeszti. Már csak pár darabra van szükségem... ma is ezekért voltam... A béke látszata viszont elvonja Lilith figyelmét arról, ami az orra előtt van, és csak ebben a helyzetben van rá lehetőség, hogy felkutassam az összes darabot, amíg elmosódva vannak a határok. Eleinte úgy gondoltam, hogy ha az életéért cserébe, kérek pár első genest, akkor azzal ő letudja a tartozást, és nem érdekeljük tovább. Nos, ez így is van, viszont rá kellett döbbennem arra, hogy az első generációsok jelentik a kapcsolatot... tőlük első kézből kapom az információt arról, hogy a húgom szeme még mindig vak, és nem foglalkozik a darabkákkal, érted? Ezért kell jópofizni velük, amíg még emlékeznek arra, hogy kik is ők valójában... utána már úgy is mindegy lesz, hiszen teljesen olyanokká válnak, mint mi vagyunk.

- De a büszkeségünk, az egész lamia társadalom alapjaiban fog megrázkódni, ha hagyjuk garázdálkodni ezt az őrültet.. - *elhallgat, és csendben hallgatja végig Hannah beszámolóját. Egy számító hümmögéssel reagál először, majd jobban elmereng a dolgon. Tehát annyit jól tudott a kis pribék, hogy Lilithtel találkozott ma. Arról viszont már fogalma sem volt, hogy őt, ahogy a hajdani ősét is félrevezette a lamiák vezére, az egyetlen, akit sosem tudnak majd elpusztítani. Nem úgy fordítva! Ha sikerül vakon vezetni a démoni csatlósokat, akkor hamarosan vége az egész szennyes bagázsnak és végre a jogos kezekben lesz a világ. Szédületes gondolatok cikáznak az agyában, kölyöklamia korában fantáziált arról, hogy majd ők lesznek a mindenhatók, de azóta már felnőtt...és úgy tűnik, közelebb került az álmok birodalmához.*
- A pribékeket jobban le tudjuk kötni, ha valami viszálykodással lefoglaljuk őket bizonyos időközönként. - *vélekedik hangosan* - Ha túlságosan befogadóakká válunk, gyanúsabb lesz, mint a mostani helyzet. Így Lilithet lefoglalhatja a pribékei beljebb tuszkolása, ami szintén nekünk fog hosszú távon kedvezni....
~ Bár remélem párat megölhetek az új lamiák közül, ha vége a démonoknak~ *ezt már csak gondolatban teszi hozzá, mivel megígérte, hogy megnyugszik.*

- Lilith nem foglalkozik semmivel és senkivel. Neki mindegy, hogy hány gyermekétől fosszuk meg, ő csak egyedül élni akar... és pusztítani, kedve szerint, ahogyan eddig is tette. Viszont ha ellenségünkké tesszük azokat a lamiákat, akik egykoron a másik fajhoz tartoznak, köztünk is eluralkodik majd a káosz, és ezt nem szeretném. Sziklaszilárdnak kell lennie a belső békének közöttünk, nem lehet megengedni egyetlen repedést sem a falon, mert ha okot adunk arra, hogy árulóink legyenek, akkor minden összeomolhat egy szempillantás alatt. Nagy a tét, Nox... nagyon nagy. Vagy a győzelmünk, vagy a bukásunk múlik az egészen. Most egy lapra tettem fel mindent...

*Pár percig csendesen ül, míg tudatosítja a szavak súlyát.*
- Nem fogunk elbukni, Hannah. Erősebbek vagyunk minden fajnál és összetart minket a testvéri kötelék, amit olyan jól megerősítettél, anyánk. - *komoran, de eltökélt arccal emelkedik fel *
- Nem ellenfél számunkra pár féldémon. Addig meg...megvillantjuk színészi tehetségeinket is..- *jelenti ki mosolytalan arccal. Meglesz, amit meg kell tenniük. Félre fogják vezetni az ostobákat, még ha fájdalmas is lesz. Elvégre mit tanult az átkokról kiskorában? Először magadban kell kárt tenned, hogy tudd, mire kárhoztatod az ellenfeled. Ők is kapnak majd egy kis ízelítőt a halálból, amit a többi faj végsőként kap majd meg, de a lamiák nem fognak belepusztulni. Büszkén, magasra emelt fejjel emelkednek majd fel a sötétségből, és ellepik a dimenziókat.*

- Ha minden úgy megy, ahogy elterveztem... akkor a végére már nem kell Waryával sem foglalkoznod. Csak intézd úgy a dolgot, hogy minden alkalommal kerüljön a mérgedből bele egy kevés... az elősegíti a sejtek mutációját a testében, aztán olyan lesz, mint egy iskolaelső a suliban. Nem szabad elfelejteni, hogy attól, hogy nem lamiaként kezdték, még szükségünk van az erejükre... Viszont ha túl sokat tudnak a mi diszciplínáinkból, még mielőtt teljesen közénk nem tartoznának, akkor az veszélyt jelenthet. Tehát... hagynod kell, hogy minden magától alakuljon. A tényleges "beavatásuk" majd csak azután fog megtörténni, miután már megingathatatlan hűséggel rendelkeznek fajunk vagyis fajuk iránt. De ha túl sértőt kérek tőled, akkor természetesen elutasíthatod a feladatot... Bár ki tudja, talán még megkedveled őt, míg vele vagy...
*mosolyodik el... kicsit abszurdnak tartja ezt a kijelentést, de minden lehetséges a köreikben*
- Csak nehogy a végén jobban szeresd majd, mint engem.

- Ugyan. - *felkacag*
- Sosem voltam oda a túl olcsó és minőségtelen húsért. - *vonja fel a szemöldökeit, majd újabb kis nevetést hallat.*
- Minden esetre nagyon vicces lesz ez egy bizonyos, beteg módon. Átkonvertálni az ellenségeinket, pont mint az emberi történelemben azok az ostoba keresztények, akik országokat hajoltattak a lábaik elé csupán a szavaikkal... nem gondoltam volna, hogy valaha megtapasztalom milyen a mérgezett fogammal végigfertőzni az ellenfél táborát. Végól is, élvezhetem is, ha nagyon belelendülök. A harapás-részt mindenképpen kedvelni fogom, addig is alárendeltnek fogom érezni. - *mostanra már megnyugodott, hogy anyja méltónak találta a tudásra. Még a dühe is elpárolgott valamelyest a közelgő bosszú ígéretével. Elvégre nekik nagyon-nagyon rossz lesz, ha el kell dobniuk az évezredes megszokást...*

- Akkor most menj, és keresd fel őt valamilyen okkal... és ne foglalkozz azzal, hogy mit mond, viszont arra is figyelj, hogy ne legyél túl nyugodt, mert az elárulna mindent. Nem ostoba ő sem, csak szeret játszani. Ha bele mész a játékába, le fog szállni rólad, és nem lesz gondod vele. De, mielőtt elmennél...
*kinyújtja a kezét, a vöröses fény megcsillan a csuklóján*
- ... vegyél egy kis vért magadhoz, úgy biztosabb a mérged hatása, meg gondolom, nincs ellenedre, hogy a véremet vedd... vagy tévedek?
*kérdezi sunyi mosollyal, tudja jól, hogy nincs finomabb vér az övénél... gyermekei számára olyan, mint az ambrózia*

*Beletörődő bólintással válaszol, majd vigyorogva közelebb lép a felé nyújtott csuklóhoz. Letérdel, hogy szájával egy vonalban legyen a sápadt bőr, és beleharap. Ajkaira a forró gyönyör folyékony manifesztációja csöpög, elkábítva Noxt, delíriumba lökve, melyben a bíbor és a vörös színárnyalatai uralkodnak.. Lassan kortyolgatja a hatalomtól lángoló vért, testében érzi végigfolyni, ereiben suhanni a mostanra megerősödött mágiát, az eltökéltséget és a magabiztosságot. Mikor elengedi a törékenynek látszó csuklót, úgy érzi magát, mintha évezredeket aludt volna. Frissnek, energikusnak, tettrekésznek. Csókot nyom a kézfejre és feláll.*
- Indulok. - jelenti be színtelen hangon. Az ajtó felé indul, de útközben eltűnik.*
- Köszönöm, úrnőm. - *hangzik még a testtelen mondat, mikor a fiú már Waryát keresi.*

*úgy vezeti fel Satint a lépcsőn a lakosztály felé, mintha egy törékeny virágszálat kellene a sivatagon keresztül eljuttatnia valahova. Kezét nem engedi el, ujjaik összefonódtak még mielőtt elindultak volna... Ez a rövid út mintha évekbe tellene. Milliónyi kérdés és gondolat cikázik Zephyros fejében és csak remélni tudja, hogy semmi nem ül ki az arcára ezekből.
Eddigi életét nagy vonalakban élte... flörtölt minden nőnemű lénnyel, megkapott mindent, amit csak akart tőlük, hiszen egyikük sem tudott ellen állni behízelgő szavainak, de egyetlen egyre sem nézett úgy rá, mintha többet jelentene puszta játékszernél. És akkor most haza tért... annyi év után... és Satin teljesen felborította a világát. Fogalma sincs, hogy mit érez a nő iránt, miközben testvére érzései egyértelműek. Azért állt le odalent, mert nem biztos magában... de végül a vágy, amit a nő lángra lobbantott benne mégis kimondatta vele a szavakat, hogy felcsalja a szobájába. Ami a legzavaróbb az egészben, hogy teljesen úgy érzi magát, mintha ezt a cserkészést először csinálná...
Nagy nehezen (legalább is Zephyros számára nehezen) elérnek a lakosztály díszes ajtajáig, egy pillanatra megtorpan, míg hátranéz Satinra, de szemeiből nem olvas ki semmi tiltást, ezért könnyedén benyit.
A helyiségben félhomály uralkodik, a színek dominanciáját nem tükrözi semmi, hiszen a nyugvó árnyak elfedik a szemek elől. A külső szoba amolyan fogadásra alkalmas térként funkcionál. Előkelő eleganciával övezve minden tárgyat, ami itt található. De ők a belső helyiségbe tartanak... a hálószobába, ami valószínűleg a legnagyobb a kastély szobái közül, híven tükrözvén Zephyros nőkkel kapcsolatos szokásait. Itt minden a bujaságról és a szexről szól... emiatt el is pirul a tulajdonos, mikor belépnek*
- Hát itt lennénk...
*köhécsel... zavarának elrejtése céljából*

*A néma utazás megrémíti… miért e hangtalanság, e néma szörnyűség mely körbefonja őket? Miért dübörög halott szíve vadul s félve? Miért reszket a test ha megkapja végre amit akar? Bizonyára bűnös tett melyre készülnek de nem akar megállni. Csak azt az apró kételyt nem érti mely oly hirtelen tört rá mikor ujjaik összefonódtak és megindultak… jól cselekszik? Hiszen Zephyros annyi nővel tette már meg ugyan ezt nem egyszer volt alkalma látni amint testvére, pusztán egy két szó segítségével olyan kábulatba ejtette a nőket mint most őt… de nem, őt nem szavakkal csábította… a vére izzította s a felostorozott vágyak melyek olyan rég elcsitultak. Csak ez lehet mögötte semmi más. Nem vágyhat ennyire valakire csak ha… de nem az nem lehet, ez puszta hiánya az érintésnek, semmi több.
Észre sem veszi, hogy már megálltak az ajtó előtt. Satin szavak nélkül bólint csupán, hogy most már nem álljanak meg ha idáig elértek. Bár talán itt még vissza tudott volna fordulni.
Mégsem teszi. A jótékony félhomály a törékenynek tetsző karcsú test köré fonja magát amint a démonnő belép. Az elegancié nem meglepő hiszen akárcsak Zephyros úgy a szoba is a tökély pompájában kell tündököljön. Nem sok ideje van azonban nézelődni, még mindig fogva a démon kezét követi azt a hálószobába. Már csak a berendezés is egy dologról szól, nem ám a hír amit mindenki oly tisztán ismer a kastélyban. Elmosolyodik a férfi zavarán…*
- Mintha olyan könnyű lenne elfelejteni téged…
*Jegyzi meg halkan de legalább elterelve a figyelmet arról ami zajlik… Zephyros zavartságáról.*

*Megenged magának egy mosolyt... Az, hogy Satin ezt mondta egy kicsit felolvasztja a jeges érzést benne, amit talán bűntudatnak hívnak. Idáig győzködte magát, hogy nem megölni készül testvérét csupán meg akarja adni neki azt, amire vágyik... meg amiért saját maga is fel van tüzelve. Kezdi egyre ostobábbnak érezni magát az eddigi gondolataitól, evégre semmi rosszat nem fognak tenni... meg amúgy is, mióta érdekli őt, hogy mit tesz és kivel? Na ez egy jó nagy hazugság... főleg, ha Satinról van szó, de jelenleg ez kell ahhoz, hogy meg merjen mozdulni.
Keze akadály nélkül siklik végig Satin hátán, miközben maga felé vonja őt, hogy még jobban érezhesse a testét. Legnagyobb meglepetésére szinte azonnal reagál a teste a nő közelségére. Ettől majndem hanyatt dobja magát, ilyen még nem fordult elő vele, de inkább nem gondolkozik az okán, mert az csak elrontaná a helyzetet.
Először lágyan csókolja a démont, aztán egyre jobban elveszti a fejét és a szenvedély elhatalmasodik rajta, már-már fájdalmat okozva, erővel uralja a gyöngéd ajkakat, miközben az ágyra dönti vértestvérét a puha és hatalmas párnák közé. Milyen védtelennek tűnik most, ahogyan Z fölé magasodik... Szinte teljesen eltakarja kiszélesedő árnyéka a női testet... De mindez csak egy múló, észrevétlen pillanatig akadályozza abban, hogy tovább folytassa, amit eltervezett...
Vágytól és párja csókolásától nedves ajkai apró, kényeztető csókok halmát öntik Satin testére azt az útvonalat követve, ahogyan megszabadítja érzéki ám az ő esetében visszafogott mozdulatokkal a felsőjétől... majd a szoknyájától a hölgyeményt...*

*Hirtelen éri a változás melyet az érintés okoz.. most valahogy sokkal másabb minden, de talán csak a felhevült pulzusok játszanak vele tréfát… ki tudja. És aztán a mámorító csók.
Immár gyöngéden ízlelte a száj minden pontját, lágyan zárva össze ajkait a felső, majd alsó szájíven, míg ujjai finoman simították végig a tüzes bőrt, szemérmetlenül érintve meg az idomokat, majd martak az oldal vonalba, újra korbácsolva a tomboló vágyat. Másodpercnyi időre pillantott a csodás íriszekbe, szinte megfürödve azok fényében, mikor ismét heves csókra hívta a szenvedély. Most s itt megszűnik minden, ami az élet visszhangját hordozza magában, s csak a holtnak futása veheti fel a versenyt a két test egymásnak esésével. Az ajkak vad tánca sajátjain olyan bódulatba ejtették melyeknek, muszáj volt engedni és ahányszor egy percnyi lélegzetvételre is húzta el magát a másik, követelőzően tapadt annak mámorító csókjaihoz, el nem engedve azokat. Teste viharosan rezdült s feszült meg a másik alatt, amikor fölé kerekedett… A vetkőztető kezeknek könnyedén enged, hogy a két test akadálytalanul, érintkezhessen. A felhevült impulzusok s érintések hatására magát teljesen átadja a másiknak, hogy az irányíthassa mozdulatait, lépteit a következőkben, persze csak egyelőre. Halk sóhajai sokat sejtetően szaladnak végig a levegőben, hogy mikor majd a szél felkapja őket lélekig ható mélységgel, bombázhassák meg a férfit. Kezeivel ő sem tétlenkedik, könnyű szerrel tűnteti el a zavaró inget majd a farmer után kap.*
- Le vele…
*Hangja parancsoló s vágytól rekedtes. Fokozni akarja a helyzetet, ha lehet egyátalán még ezt fokozni. Lassan kezdi el feloldani a gombokat vagy a cipzárt ami a nadrágon van miközben töretlenül harcolnak elméjében a tiltakozó és egyetértő gondolatok…*

*Levegőért kapkodva pillant le Satinra, míg a nő őt vetkőzteti. Ajkain sokat eláruló mosoly csillan, ahogyan a nadrágtól való megszabadítás harcműveleteit igyekszik minél precízebben és a lehető leginkább vágykeltőbben elintézni a démonnő, bár egy kis nehézségbe ütközik Zephyros anyaghoz feszülő férfiassága miatt, de úgy tűnik gyorsan orvosolni tudja a problémát. Hamarosan már csak a fehérneműk állnak az útjukba. Saját magáról szinte letépi az alsót és ismét Satin ajkai után kap, hogy ízlelhesse őket és a kiserkenő vérét, amikor felsérti egy kicsit a buja ajkakat.
A démonika idomait elrejtő könnyű anyagtól másodpercek alatt megszabadul, hogy tenyerébe vehesse a telt kebleket és hogy megszakítva a csókot, nyelvével is megismerhesse azokat az ellenállhatatlan halmokat. De nem éri be ennyivel... végig puszilja a nő feszes hasát, néhol nyomokat hagyva maga után, míg el nem ér a falatnyi alsóneműhöz, aminek vékony pántját szemfogával szakítja el, hogy aztán szájával eltávolíthassa a kívánatos helyről...
Ha már előhívta hosszú fogait, akkor megenged magának egy röpke, mámorbombaként ható harapást Satin belső combjába, hogy a kicsorduló vért vontatottan lenyalhassa selymes bőréről... Természetesen esze ágában sincs itt megállni a nyalakodással... ki van éhezve valami még finomabbra, aminek megszerzéséhez kéjes látogatást tesz a szeméremdomb alatti területeket feltérképezve. Lassan és érzékien ízleli nyelvével az előtte feltárulkozó vágykaput, egyre mélyebbeket nyalva bele a nő hüvelyébe, imitálva, hogy mit fog vele hamarosan tenni, amikor belé hatol majd*

*Kissé időzik ugyan de viszonylag még így is gyorsan szabadítja meg a másikat a zavaró anyagtól mely elválasztja a két testet… no meg persze a fehérnemű, ami a másodperc törtrésze alatt kerül le Zephyros-ról. A csók érzékei és vérrel teli… és egy másodperccel később a férfi ajkai s kezei már melleit cirógatják, majd a finom kényeztetés lejjebb folytatódik, végighalad a hason még meg nem érkezik Satin legérzékenyebb pontjához. Hamar lekerül az utolsó válaszfal is… váratlanul éri a harapás mely mintha apró villámok csapnának bele újra és újra. Kérdés sem fér hozzá ez vérrel teli nász lesz ma éjjelen. Kéjbe fullva nyög fel ahogy megérinti az éjjelen következő mozdulatok szele… Tudatában keményen s határozottan csendülnek a hangok.. állítsa meg a férfit amíg lehet, amíg nem késő… égető fájdalom lesz csupán mi utána marad… el fogja űzni magától.
- Vá…
*Kezd bele a mondatba mely talán véget vetne a mai éjszakának… de nincs ideje befejezni a mondatot, mert Zephyros nyelve végigsimít gyönyörédes kelyhén amit egyre vadabb és mélyebb ismétlések követnek… Durván markol egyik kezével az alatta elterülő lepedőbe még a másikkal Zephyros hajába mar… és már nem érdeklik a tiltó szavak átadja magát a lidérceknek, a pokolbéli vágyaknak, a férfinek, testvérének s a végtelen élvezeteknek. Hasa többször is görcsbe rándul ahogy megvonaglik a játékra… egy idő után azonban karjával elszakítja a férfi fejét, hogy magához vonja és őrjítő csókot válthasson vele. Kelyhe ég a vágytól és bármennyire is kényeztetni akarja a férfit, magában akarja érezni, hogy eltelhessen az érzéssel melyet megadhat számára Zephyros.*
- Kérlek…
*Hangja elcsuklik a forrongó vágytól, a szenvedélytől… ő még nem veszi a másik vérét., bármennyire is kívánja azt… meg akarja várni a pillanatot amikor mint most pár perce a csarnokban egymásnak estek, meg kell várnia a pillanatot amikor a vágyak már oly kíméletlenül járják át testük, hogy képtelenek lesznek átadni magukat… legalábbis Satin.*

*Satin torkából felszakadó kéjes nyögés akaratlanul is rejtett mosolyt csal Zephyros arcára. Bármennyi nővel is volt dolga eddig, bárkinek is vette a vérét, ezt sosem bírta megunni... ezt a hangot... a vágy édes kérlelését. Ostorként csap végig a hátán, mintegy sürgetve őt, hogy több élvezetet adjon és ő minden egyes alkalommal így is tett...
Önfeledten ízlelgeti még egy darabig Satint odalent, úgy téve, mintha nem hallotta volna azt a kettétört szórészletet, ami talán megállítaná őt. Ismeri jól magát, ebben a felhevült állapotban képtelen lenne megállni, még ha erőszakot kell alkalmaznia, az sem rettentené vissza. Sóvárogva vágyik Satin teste és kéjbe fulladt szenvedése után... itt már rég nem a józan ész és az akarat parancsol, hanem az elemi, vadállati ösztön, ami hatalmába kerítette Zephyrost és olyannyira bilincsbe verte, hogy szinte már nem is önmaga.
Halványan érzékeli, hogy egyik pillanatról a másikra már a nő ajkait csókolja... vadul és szemérmetlenül. Birtoklási vágya az egekbe szökött... a magáénak akarja Satin minden egyes porcikáját, azt akarja, hogy tőle függjön a démon, az érintésétől a csókjától... a szenvedélytől, amit ad neki. Amikor már kérleli őt párja, hogy adja meg neki azt, amire mindketten a leginkább vágynak, csak elmosolyodik és kínozza tovább ujjaival őt. Tökéletesen érzi, hogy mennyire kívánja már Satin, hogy benne legyen... forró és nedves odabent, ahol először csak egy... majd kettő... végül három ujjával merül el... miközben hüvelykujjával a legérzékenyebb pontot cirógatja.
Saját teste már olyannyira megőrült, hogy úgy érzi, mintha a pokolban sétálna meztelenül és a felcsapó lángok felajzott testét nyaldosnák. Férfiassága ágaskodva, lüktetve könyörög a megváltásért, hogy végre elmélyülhessen abban az annyira vágyott nedvességben. De Zephyros még vár, most Satin kéjkínzása az elsőrendű küldetés, amit tökéletesen akar véghez vinni. Ennek érdekében ajkaival felkeresi a nő hívogató nyakívét, melyet lassan végigcsókol egészen a fültőig, majd visszahátrál egy kicsit megkeresve a nyaki eret.
Pontosan akkor harap bele az izzó bőrt átszakítva a kecses nyakba, amikor saját enyhülését is elhozván a nőbe hatol falloszával. Hibátlan kivitelezés... és ha nem erőltetné magát, hogy ne emelje fel a fejét a nyaktól, akkor bizony kéjesen felnyögne. Így viszont beleremeg a testi egyesülésbe és még levegőt is elfelejt venni. Már pusztán az érzés, hogy Sainban van... tökéletes és megsemmisítő... és ekkor megmozdul, erőset lökve a nőn. Képtelen néma maradni, hangosan felnyög az egyre fokozódó vágy hatására*

*Féktelenül mar bele a hát oldalába majd karmol végig hirtelen s egyenesen a gerinc vonalán. Zephyros biztos nem bánja a fájdalmat – már amennyire a férfit ismeri – no meg ez számukra csak az igazi gyönyörhöz vezető úton való első lépés. Elméjében újra felcsendülnek a gondolatok de egészen agya hátsó zugába űzi őket… nem érdekli már semmi csak a heves vágyakozás, ami bensejében ébredt és ami visszafordíthatatlanul bélyegezte meg. Nem kerüli el a vágy amellyel a férfi falja őt, de nem tesz ellene. Általában Satin a domináns, nem hagyja hogy más uralja az ő általa birtokolt testet, hogy ő legyen alul… de képtelen ellenállni Zephyros-nak. Annak csókjai s érintései a férfi alá teperik s teste a másiknak magát önkényesen átadva hagyja hogy szeretője vezényeljen s diktálja az iramot.
Ám Zephyros tovább folytatja testének meggyötrését. Nem adja meg amit kér, helyette ujjaival hatol a nőbe kinek kéjes s erotikus nyögései belevesznek abba a pokoli forróságba amely körbeveszi őket… teste izzadtan préselődik a másikéhoz. Követeli annak csókjait, a férfi pillantását, amelyben csak a pőre vágy és dicsőség csillog veszettül. Amint mindhárom ujj benne mozog és a hüvelykujj még érzékenyebb pontját becézi a csókba kiált. Nem érdekli az idő s a tér, a fekete lángok hevesebben égnek, mint valaha és a csókok, oh igen, ahogy azok a csókok. Az érintések eme heves viharában, amikor csak a mámor az uralkodó, leereszkedik egy olyan fátyol mely, eltakarja őket a világ kutató szemei elől s csak a parázsló vágy s szenvedély, marad meg, hogy füstölgő korbácsként csapjon le rájuk. Nem enged s nincsen kiút sem. Az apró parázs addig hevült még végül lángoló tűzgolyóként suhant végig a testen… Aztán az ajkak továbbhaladnak sajátjairól és a nyakívet bódítják egészen addig míg az ütőéren meg nem érzi a férfi szemfogait… és aztán a harapás mellyel egyhuzamban végre magában érzi a méhét kitöltő falloszt… az orgazmus váratlanul érzi, egész agyát fehér köd lepi el majd azon átbukva, érzi meg végre a mámorító gyönyört. Teste ívbe feszül s erősen, markol az őt ölelő karokba miközben hangos, és kéjes sikoly hagyja el ajkait újra és újra. Magatehetetlenül rángatózik Zephyros teste alatt, ahogyan a mai éjszaka első orgazmusa végigszánt a lüktető ereken és a test minden apró porcikáján. El is felejti, hogy szeretője a vérét veszi és nincs semmi ami e gyönyörű és eufórikus érzésben figyelmeztetné a veszélyre.. csak arra képes figyelni, hogy egyre többet kapjon ebből az ostorozó mámorból ebből a gyötrő szenvedélyből, miközben feje hátrahanyatlik, hogy torkából még hangosabb és őrjítőbb nyögések törhessenek fel.*

*Pontosan azt a reakciót kapta, amire várt... Érdekesen és mégis olyan ismerősen hat ez a szituáció, amibe ketten mélyedtek. Zephyros úgy érzi, hogy képtelen megmozdulni, mikor alatta Satin elélvez, szinte teljesen lebénítja őt a tudat, hogy ilyen gyönyört okozott ennek a szépségnek... mintha izmaiba ólmot töltöttek volna, pedig pontosan az ellenkezőjének kellett volna történni... még a lelke is csak azt akarja, hogy egyre jobban és erősebben szeretkezzen a démonikával, viszont a gyönyör hullámain lovagló nő szépséges kipirult arca megbabonázza Z-t. Erőlteti magát, hogy megszólaljon, de nem kapnak hangot a szavai csak némán tátog egy darabig... aztán valamilyen csoda folytán összeszed annyi erőt, hogy beszéljen*
- Gyönyörű vagy...
*elhaló hangon ugyan, de elhangzottak a szavak egy csábító mosoly kíséretében, amit csak pár röpke pillanatig lehetett az arcán látni, hiszen ismételten Satin ajkai után kap. Feltámaszkodik két kezére, lábait kissé felhúzza, hogy stabil legyen a pozitúra és a démonnőt egyáltalán nem kímélve vadul folytatja, amit elkezdett. Arra nagyon ügyel, hogy teljes hosszában járjon ki és be a nőben...
Amikor úgy érzi, hogy már nem sokáig bírja egyszerűen csak abba hagyja, bár ehhez nagy önuralom kell... de nem azért teszi, hogy most pihenőt tartsanak, hanem mert agyában újabb terv született meg, amit gyorsan kivitelezni szeretne. Satin alá nyúl, testét könnyedén felemeli és megfordítja. Miután sikeresen hasra fektette a nőt fölé térdel, kezeivel végigjárja ismételten a tökéletes idomokat, elidőzve rajtuk... gyengéden morzsolgatva a megkeményedett mellbimbókat, közben partnere tarkóját és lapockáját hinti be forró csókokkal. Ujjai lejjebb szaladnak a felhevült testen, megcsiklandozva Satin oldalát, megcirógatva a derekát és a csípőjét, hogy eljussanak a legtökéletesebb helyre, ami számukra létezhet... Gyorsan megtalálják a nő csikóját, hogy megint felkorbácsolják az egekig a vágyait, mindeközben Zephyros keményen hatol a démonikába hátulról. Dupla élvezet...*

*Nem érti mi baj, mit tett, miért hagyta abba a párja a mozgást, mi történhetett, hogy mozdulatlanságba dermedve fürkészi arcát? Aztán az a furcsa értetlenkedés ami a féri arcán jelenik meg, az ajkak elnyílása de hang mégsem tör fel… aztán pár pillanat tétovaság után csak sikerül Zephyros-nak megszólalni…*
~ Gyönyörű vagy... ~
*Az a csábító mosoly mely végigfut az arcán… a szavakra zavarba jön… érdekes. Gyermetegnek érzi magát amiért itt fekszik teljesen kitárulkozva, fedetlenül s mezítelenül mégis e két aprócska szóra ül ki a zavart pír az arcára. Elfordítja hát fejét, hogy ne kelljen állni azt a pillantást amivel a másik figyeli, de amint újra csókban forrnak össze eltűnik lélektükreiből a szégyenlőség és helyét a tombolás veszi át.
A lökések egészen méhig hatolnak, erősek és gyors tempót diktálnak. Vadul sikolt fel, mintha csak egy vadállat lenne.. a fájdalom és gyönyör mezsgyéjére sodródik ki, ahol nagyon keskeny a határ de lelke szinte már örülne ha e határ elmosódna vagy egyszerűen csak átlépnék. Nem érdekli a durva lökésekkel járó fájdalom, csak még nagyobb örömöt okoz a már kiéhezett testnek. Szemeit nem tudja levenni a látványról ahogy elnézi amint a hatalmas kéjszerszám elmerül benne… teljesen kitölti s ő egyre messzebbre kerül mégis egyre közelebb a férfihez. Már közeledne az újabb mámorító érzés mikor szeretője mozdulatlanságba dermed, kihúzza falloszát és alá nyúl. Tehetetlenül hagyja, hogy a cselekedet megtörténjen, egy percre le is hunyja pilláit és mikor kinyitja őket már a párnák sokaságában fekszik, hason. Egyik kezével megtámasztja magát míg a másikkal a férfi Satin idomait cirógató kezére kulcsolja sajátját, hogy együtt kényeztessék testét mely dühöngő fenevadként rázza láncait, hogy ismételten magában érezze a másikat. Amint az ujjak elérik csiklóját elfojtott nyöszörgés szakad fel a nő bíboros ajkai közül, és pucsítva várja, hogy ismét beléhatoljon Zephyros.. amint ez megtörténik csípőjét szorosan nyomja a férfi medencéjéhez, hogy még vadabb iramot diktáljon… már nem a saját öröme érdekli már csak azt akarja, hogy a másik is a csúcsra érjen…és akkor fogai majd a másik bőrére és húsába hatolnak, hogy még mámorítóbb élvezeteket biztosítson párjának. Egyszerűen képtelen ő irányítani az eseményeket… már mindent a férfire bíz, már az övé a teste és az szabadon birtokolhatja.*