-Ahha
*vágja rá, majd beleveti magát a vízbe. Arca körül egy "levegőbuborék" van, hogy le tudjon úszni a mélybe. AMi egyre nehezebbnek bizonyul. Ahogyan a méreg bekerül a szervezetébe nem megy át gyilkolási mániásba... a vízben tartózkódik és szédülni kezd. Forog vele a világ egyre jobben fárad.*

*odakint várja Alex visszatértét, már ha visszatér egyáltalán. De bizonyára túlteszi magát az akadályon, és valamiyen állapotban kimászik a vízből*

*Egy pillanatra lehunyódnak szemei és zuhanni kezd. Amint viszont a tó aljára ér felriad. Kevés a levegője mivel eltűnt a buborék amint elájult. Ez néhány perc kiesést okoz. Pontosabban annyit amég bírja levegő nélkül. De felriad, újra buborék van arca körül bár a méreg még mindig dolgozik a szervezetében. Felkapja a láncot és nagy küszködéssel elindul felfelé. Hogy meddig bírja az más kérdés*

*Kezd már kicsit aggódni, eléggé sokáig van odalent. Nem mintha kapna bármilyen megrovást is azért, ha esetlegesen elhalálozna az ifjú. Sőt, Leito talán örülne is neki, így Shalmirára haragudna Angeli... Shalt meg nem nagyon érdekli, hogy ki mit gondol... De azért igyekezhetne már Alex*

*A végére már lassan jön, sőt a vízzel tolatja magát felfelé. Majd a víz bugyog Alex pedig kilövődik és a földrezuhan. Na nem, ott maradni nem fog. Amennyire erejéből telik feltápászkodik és odaadja a nyakéket Shalmirának.*
itt van!

- Rendben van.
*az ékszer semmivé foszlik, hiszen az is volt. Azért nem lehet kellemes a tudata annak, hogy a semmiért kellett az életét kockáztatnia... de ez a megszokott eljárás.*
- Azt hiszem, akkor ezzel meg is volnánk. Hogy érzed magad?

-Öhm.*a szeme kicsit bágyadt, az arca hófehér. Hogy is érezné magát?* nem a legjobban. Jó lenne tudni, hogy kell ezzt meggátolni.~majd egyszer~*elmélkedik megint hangosan.... szokása * azért a nyakláncot sajnálom.*igen, tényleg nem túl kellemes, hogy csak úgy eltűnt*

- Én meg sajnálom ezt az egészet. De meg kell értened, hogy nem volt sok választásom. Nem véletlenül küldött hozzám Leito. Most viszont, jobban teszed, ha haza mész pihenni... Nekem még úgy is dolgom van, de azért örülök, hogy kijöttél épségben a tóból! És ha lehet, máskor kerüld el, hogy büntetni kelljen. A következő fokozat már cseppet húzósabb.
*mosolyodik el, persze, nem csak Alexet nyúzzák, hanem általában minden kezdőt... *
- Most megyek... szia!
*elteleportál*

*Hát igen... Shalmira is sokat segített már neki. Jó párszor... de miért mindig Leito után kelL "eltakarítani"? ez jó kérdés... talán ez a sorsa Alexnek(?)*szia*ereszt meg egy mosolyt, majd miután eléggé összeszedte magát hazateleportál.*

*Itthon van... újra hazatért. Útjai számos ösvényre léptették, vadul falta az ősöreg falakon táncoló árnyak vonalát, a csillagokat melyek egyedüli fényükkel festették meg az eget amint leszállt az éj... már régóta nem figyeli az idő fonalát. Hogy mikor távozott, mennyi ideig volt messze, járt a halandó népek között ő maga sem tudja. Annyiban azonban bizonyos hogy léte nélkül ármány és cselszövés lenne az egész világ.
Csak az igaz szó az mely előtt fejet hajt, csak az igaz szó vezérelte lépteit. Segít az igaz embereken még a hazugokra lesújt ha úgy kívánja.
S hogy miért tért vissza? Túl sok volt már a csúg hazugság, túl erős pók szőtte annak hálóját. Megpihenni tért...*

*Ha egy kortalan egy másik közelébe kerül... (persze a távolság, legyen szó időbeni vagy térbeliről, számukra mást jelent), azonnal megérzik egymást. Erre felé mostanság nagyon úgy tűnik, hogy a legtöbb kortalan tanyájaként szolgáló helyszínek teremtek. Eleinte csak hárman voltak... de, ahogyan az meg van írva... időnként, megmagyarázhatatlan okok miatt, de összegyűlnek szép lassan. Nagyon úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő évek lesznek azok, amelyeket megemlít majd a krónika, mely szerint az összes kortalan megjelent Death Valley hatókörében. Persze kevesen vannak... de erejük hatalmas, és ha egy helyen tartózkodnak, akkor annak nyoma marad, akár olyan is, amelyet egyszerű lények fel sem foghatnak.
Azriel természetesen az első volt, aki ide jött... és azóta várja az újabbakat... mondhatni, hogy eddig nem kellett csalódnia, ám a mostani érkező nem számított jelenségként van itt... Persze, semmi rossz szándék nincs Azrielben, csupán meglepődött True felbukkanásán*
- Nézzenek oda... soha nem gondoltam volna, hogy még viszont látlak valaha is, True! Mi szél hozott erre felé, ahol oly sok a démon és a rossz... amit te annyira megvetsz?

- Nem éppen helytálló a feltételezés Azriel… nem vetem meg hisz akkor nem szolgáltathatnék igazságot. Egyszerűen csak elborzaszt és nem a démonok világa hanem az amivé az emberiség változik… persze gondolom, számodra a halandók, kik egyik világot sem ismerik, még mindig… megvetendő lények.
*Válaszol egy röpke hallgatás után, majd végül kortalan társa felé fordul. A férfi felé, ki egykoron párja volt, hű szeretője, szerelme. Persze a múlt az múlt, érzései már elvesztek a férfi felé, és bár attól függetlenül, hogy nem váltak el túl szépen egymástól, mint barátját, kortalan társát mindig is szeretni fogja Azrielt.*
- Fagyos szél hozott hogy feleljek a kérdésedre Azriel. Halál, ármány, hazugságok tömkelege. Pihennem kell, és hiszen… tudod mely helyek a gyengéim. Persze nem lep meg hogy itt látlak… mesél a szél, mostanában sokan tanyáztok erre. Hol lelhetnék újra erőre ha nem itt köztetek… már persze olyanok között akik elviselnek. Nem harcolni jöttem.
*Hiába is a feszültég…*
- Valamint kósza híreket súgtak fülembe az állatok… egy démon ki egy kortalantól vár gyermeket… igaz ez?

- Látom már kezded észre venni azt, amit én pár száz évvel ez előtt észre vettem... hogy az emberiség rohad, méghozzá nem egyszerűen... belülről. Olyan ez, amin senki és semmi nem tud segíteni... hát akkor kérdem én, ugyan miért tennénk bármit is értük, ha még csak hajlandóságot sem mutatnak a segítség elfogadása vagy megbecsülése felé?
*kérdezi egy laza legyintés közepette, sóhajtva... miközben tekintetét elvonja a nőről, hogy a barlangot szemlélhesse... annak tökéletes cseppköveit, és veszélyes vizeit, mondhatni, hogy szórakozott egy kicsit, de ez a hangulata rögtön zorddá és sötétté válik, amikor a gyerekről esik szó. Kell pár perc, míg összeszedi szavait*
- Jól hallottad. A kortalan ez esetben az apuka, Gabriel... az anya pedig Liona, Lilith első gyermeke... Hát, Gabrieltől nem várhattunk mást... szerelem... tudod, milyen. És sejtésem szerint pont jókor érkeztél, kedves... ugyanis a gyermek már megszületett... Persze titkolják előlünk a hol létét, amit meg tudok érteni.

- A jóság is megvan bennük… csak elvakít a gyűlöleted irányukban.
*Persze Azriel múltja egyenes ok rá, miért nem szereti a kortalan az embereket… de számára a becsület, az őszinteség s az igaz szó mindig megmutatja, hogy vannak jó és ártatlan embergyermekek is a világon. Tulajdonképpen rájuk vigyáz ha teheti, de figyelő szemei sosem lankadnak.*
- Gabriel… kedvelem őt… a szerelem gyermekeként pedig hát be kell valljam várható volt… csak éppen idő előtt, nem ez volt megírva… azt hiszem. Persze senki nem ismeri a jövőt. Liona, áh igen, róla is sokat hallottam már.
*Morfondírozik, majd óarany ragyogás tűnik fel a mindent látó lélektükrökben… egy pillanat műve csupán.*
- Már megszületett… jól sejtem, igaz-e, el akarod pusztítani a gyermeket? Ki tudja Azriel, kedvesem, ki tudja… lehet megváltó lesz, e fertőben született messiások egyike…

- Ugyan kérlek... megváltó... na persze! Tudod jól, hogy nem hiszek az ilyesmikben... És ha egy másik oldalról nézzük, egyáltalán nem kell messiást játszania egy kortalannak, mi mindenki fölött állunk... azok fölött, akiket te annyira meg akarsz váltani. És megölni? Igen, ez lett volna a tervem... de azt a gyereket jobban védik, mint azt te el tudnád képzelni! Amúgy meg mit érnék el vele? Nem áll szándékomban megharagítani Gabrielt, még akkor sem, ha nem értek vele egyet bizonyos dolgokban. Ha neki ez kell... akkor egészségére. Már letettem a terveimről... de azért nem fogok neki gratulálni meg ilyesmi. Saját maga ásta meg a sírját, legalább is úgy vélem ez a mondás illik ide, csak egy kicsit át kell értelmezni, ha rólunk van szó...
*von vállat, de eléggé keserű a szájíze jelenleg.*

- Nem változtál semmit, pedig ajh mennyi idő telt már el azóta! Makacs vagy és gőgös. Ne hidd hogy jobb vagy az embereknél, néhány tulajdonságod pont olyan mint nekik!
*Hanglejtése mit sem változik... nyugodt, könnyed, mintha csak a legtermészetesebb csevegés lenne a világon amit épp folytatnak.*
- Mond csak Chandra egyetért veled? Persze félre ne érts... ha nincs közöm hozzá nem kérdezek. Tudod jól. De a kósza hírek nem csak rémeket hoznak. Azriel, nem veszekedni vagy vitázni jöttem. Tudtam, hogy itt vagy, hogy mire számítsak, de túl fáradt vagyok ehhez... e hely - menedék. Békés, nyugalmat áraszt. Nem fenkölt szavakat kíván, ostoba viszályt hanem csendességet. Kérlek, csatlakozz mellém és felejs most el csak egy kis időre dühös szavaid... makacsságom jól ismered ahogy én is a tied. De ahogy mondtam - pihenni jöttem. Nekem a gyermek messiás, neked olyas valami amivel nem tudsz megbékélni. Belekezdhetnénk mint régen de nem akarok egy újabb százados vitát veled.

- Chandrával nem szoktam ilyesmiről beszélni... nem mondhatnám, hogy könnyű időszakon vagyunk túl... hiszen tudod, hogy meghalt... én meg beleszerettem egy halandóba. Igen, jól hallod... és mint kiderült, a halandó Chandra reinkarnációja volt... így egy idő után teljesen átvette az irányítást fölötte. A lánynak nyoma se maradt szinte, de vissza kaptam a nőt, akit szeretek. Szeretném őt boldognak látni, úgyhogy nem hozok fel olyan témát, ami esetleg elszomoríthatná, de gondolom ezt megérted. És amúgy sem veszekszem veled... nálunk mindig is így zajlottak a beszélgetések, lévén, hogy soha nem értettünk egyet. Persze voltak szép pillanataink azért...
*mosolyodik el*
- Megértem, hogy most nem igazán rám van szükséged. Szeretnéd, ha elmennék?

- Ha azt akarnám, hogy elmenj nem marasztaltalak volna.
*Jelenik meg egy apró mosoly arcán végre, ahogy a vonások hirtelen meglágyulnak, szemeiben újra óarany csillogás izzik fel, kecses karja a levegőbe nyúlik, kört rajzol, fényességet teremt még a szikrázó jégcsapok között is.*
- A szerelem furcsa dolog, még a köreinkben is… sosem tudni. Mindenesetre, örülök, hogy ismét boldogok vagytok.
*Ha akarna sem tudna hazudni… az ki az igazságból született ajkaira nem vehet hazug szót, talán éppen ezért volt képtelen egyet érteni Azriellel.*
- Szóval maradsz?

- Nos... én szívesen maradok, viszont nem mondanám ezt a helyet egy szállodának... Valóban szép, meg nyugis, hiszen senki nem jön ide általában, de nem itt kellene eltöltened a szabadságod napjait, ha lehet így nevezni. Miért nem jössz el hozzám? Nem ez lenne az első alkalom, hogy együtt élünk egy darabig, nem igaz? Chandra is biztosan örülne, ha találkozna veled... már nagyon régen nem láttátok egymást. Ha meg megunsz minket, még mindig van pár lehetőséged, ahova mehetsz. Mit szólsz?
*be kell vallani, hogy azért a kortalanokba is szorult némi civilizált viselkedés, meg társasági norma, főleg azokkal szemben, akik közel állnak hozzájuk. És bár True-val mindig vitáznak valamin, akkor is ő az egyike azon kortalanoknak, akikkel a legtöbbször találkozott Azriel.*

- Csak nyugodni tértem ide kedves, nem mondtam hogy itt akarom tölteni minden napom. Ez egy tökéletes kis búvóhely ahová a gyengébbek nem merik betenni a lábuk, az idősebbek pedig nem zargatnak ostoba kérdésekkel. Ám ha szavaid tényleg őszintén szóltak örülnék neki. Rég beszéltem szerelmeddel, és öröm lenne megint hallani kellemes eszméiről. Szeretem a gondolatait, mind igaz és a maga módján tökéletes gondolat. És persze... ő és én nem vitázunk.
*Mosolyog rá a másikra, miközben annak arcát fürkészi újfent.*