-Nah szép. Itthagynál engem? Jól van, ezt megjegyeztem.
*játtsza a sértődöttet, majd mikor Darius eltűnt gondolkozóba esik, próbálja kisakkozni merre lehet észak, mikor rájött elindul és tartja az irányt. Remélhetőleg jófele indult el. Az eddigieknél sokkal jobban vigyáz arra, hogy hova lép, és hogy ha nem muszáj ne érjen egy fához sem. Ám nem érti, hogy hol van már, és ki lehet a segítség, bár inkább az foglalkoztatja inkább, hogy egyáltalán valahogy odataláljon. Elég sokáig bolyong az erdőben egyedül, de nem pánikol, egészen nyugodt, mondjuk volt már ennél higgadtabb is.*

*Az erdő északi részén sziklák nehezítik meg az előre haladást. Aya az egyik kőzetkinövésen üldögél, egészen magasan, lábát lefelé lógatja. Sok időt töltött már itt ahhoz, hogy ne féljen. Meg amúgy is szeret itt lenni. Már messziről kiszúrja, hogy valaki felé közeledik*

*A sziklák igencsak meglapték, hiszen eddig egyel sem találkozott. Ez nem akadályozza meg abban, hogy tovább haladjon, mígnem meg nem látta Aya-t.*
-Szia!! *köszön hangosan, hogy Aya biztosan hallja.* -Ezek szerint jó irányban haladtam. *mondja ezt inkább csak magának.*

- Szia...
*köszön vissza a lánynak*
- Nincs kedved ide fel jönni? Itt nem érnek el a fák indái meg ágai. Biztonságosabb, mint odalent álldogálni!
*veti fel a lehetőséget*

-Dehogynem. Egyébként Lionetta vagyok.*kiterjeszti szárnyait és felrepül Ayahoz, majd leül mellé.*
-Darius azt mondta, hogy te majd segítesz. Azt mondta, hogyha észak felé tartok akkor találok valakit aki segíthet. Merre kellene mennem, hogy kijussak innen?

- Aya!
*mosolyog rá Liora, bár ebben semmi boldogság nincsen... *
- Ha tovább mész északnak, akkor jutsz ki belőle, de szerintem egyszerűbb lenne, ha csak simán haza teleportálnál.
*vonja meg a vállát*
- Nem tilos semmi sem. Amúgy... még új vagy, igaz? Nem tudok róla, hogy Dariusnak lett volna másik tanítványa Stephanie-n kívül...

-Tudom, hogy egyszerűbb lenne, de abban nincs semmi izgi. Így valahogy jobb, szerintem. Egyébkét igen, új vagyok. De ezek szerint te elég jól ismered a környéket, szóval gondolom nem most lettél angyal. *mosoly*

- Nem... nem most. Már eléggé régen volt. Viszont nem hiszem, hogy kijutnál az erdőből, ha tartod az irányt. Visszafordulva könnyebb dolgod lenne, de az est leszálltával már előjönnek a fények... és a suttogó árnyak, amik a biztos halált jelentenék, szóval ha nem akarsz a vesztedbe rohanni, akkor teleportálj, vagy repülj vissza a Citadelbe, mert gondolom ott kaptál szállást.

-Remek...najó, akkor marad a teleportálás. Azt tudom, hogy elég sok fura lény él itt az erdőbe. Én már alapból azon sokkolódtam, hogy a fák támadnak. *ez a úgynevezett sokk már elmúlt* -Oh igen, Citadelben fogok élni. Te is ott laksz?

- Nem, természetesen. Én szerfán vagyok, nem harcos.
*azt nem említi meg, hogy Leito-val él... most nincs kedve a férfiról beszélni*
- Szóval Darius a mestered. Jól jártál, remek fickó. Mindig mosolyog. Bizonyára majd megvéd mindig, ha kell. Gondolom tudta, hogy itt vagyok, azért mert egyedül utadra engedni.

-Jófej, az biztos. Ha azt mondod, jól jártam vele, én elhiszem neked. *mosoly.* Biztosan tudta, hogy itt vagy. Különben nem mondta volna, hogy lesz segítségem. *kacsint*
-Gyakran jársz ide?

- Az időm legnagyobb részét itt töltöm. Általában mindig csend van és nyugalom. Csak olykor találkozok angyalokkal, olyanokkal, mint te... akik kalandvágyból vágtak neki az útnak. Velük szoktam beszélgetni.

-Hát én nem igazán birom ha egyedül vagyok. Ahogyan csendet és a nyugalmat sem. Persze néha jól esik, de jobban szeretem ha pörög az élet velem együtt. De akkor ezek szerint te nem sokat vagy társaságban. Miért?

- Nem szeretek itt lenni, mármint, nem szeretek angyal lenni. Ezért inkább nem is foglalkozom azokkal, akik ide kötnek. Tulajdon képpen nem látom semmi értelmét annak, hogy én itt vagyok.

-Nem szeretsz angyal lenni? *kérdez vissza.* Na ilyet se hallottam még. Olyanokra lehetsz képes, amikről egy átlagos halandó álmodni sem mer, és még segíthetsz is rajtuk, repülhetsz, meg még egy csomó jó dolog. Nem értem mért nem szereted, persze ezzel nem kötekedni akarok, és nem szeretnék tolakodó sem lenni, szóval ha valami zavar akkor szólj.

- Még gyerek vagyok. Ugyan mit tehetnék én másnak a jólétéért? Ha a mesteremen múlna, ki se mozdulhatnék otthonról, mert a minket körülvevő világ veszélyes számomra. Meg amúgy is, család nélkül nem ér semmit az egész. Őket viszont lemészárolták, ráadásul a szemem láttára. Ezek után, mégis minek kellene örülnöm?

-Sajnálom. *nem akart beletaposni a lány lekivilágába, emiatt egy kicsit rosszul érzi magát.* -Nem hiszem hogy ez vígasztal...de ha azt nézzük én is gyerek vagyok még. Nem töltöttem még be a 18-at és családom nekem sincs már jó ideje. Ha jól számolom 7 éve.

*bólint, hogy tudja... milyen az, de Lio akkor is idősebb nála*
- Minden esetre, itt vagyunk, és bele kell törődni a sorsba, amit ránk szabtak. Ha nem lennének a Darius féle kedves angyalok, akkor valószínűleg már nem lennék itt.

-Hát nagyon mást úgy sem tudunk tenni, mint beletörődni. Neked miket tanítottak eddig? *vált egy másik témára.* -Sok mindent tudsz már?

- Nem sok mindent tudok... de az éppen elég ahhoz, hogy ne kelljen félnem itt ebben az erdőben. A tanításom jelenleg még fölösleges, azt hiszem. Meg nincs is sok kedvem hozzá. Most viszont, azt hiszem, ideje tovább állni... Már nagyon sötét van...
*pillant le az erdőre, közelednek feléjük az ismeretlen és megnevezhetetlen lények.*
- Menj haza te is... Örülök, hogy találkoztunk!
*azzal jómaga szárnyra kél és a város felé veszi az irányt*