Maga a hatalmas torony szerü épület... idebent sokminden érdekesség vár az ide tévedőre.

*a torony tetején jelennek meg, innen belátni az egész tájat, a holderdőtől kezdve ellátni egészen a városig... Darius a kőkorlátnak támaszkodik, és arcát a viharfelhőkkel borított ég felé fordítja* Nemsokára esni fog... úgy látszik, még mindig van egy kis befolyása az éghajlatváltozásra az itt élők heves érzéseinek. *jegyzi meg halkan...*

*Ő maga is a kőkorlátnak támaszkodik és néz a messzeségbe. Elég szeles az idő, de nem kellemetlenül. Bele-bele kap a hajába a szél, de legalább felszárítja a könnyeit és kiszellőzteti a fejét. Ő is az ég felé emeli a tekintetét Darius megállapítására és a célzást is érti*
- Mond csak.. mennyire ismered te Leitot? *szokásos "bele a közepébe" taktika tőle* Fontos nekem amit mondani fogsz. Így kérlek az igazat mond és ne azt amit hallani akarok... *tekintetét Darius-éba fúrja, így próbálva megakadályozni hogy a férfi netán hazudjon neki*

*elmosolyodik, hát igen, nagy szokása, hogy minden helyzetben mosolyog, szereti, ha vissza mosolyognak rá* Nem állt szándékomban hazudni neked, úgy vélem, az igazság olykor fájdalmas, de sokkal tisztább. Abból kiindulva, amiket a párod mesélt rólad, megérdemled a bizalmat és az igazságot. *kacsint rá, nem tetszik neki ez a gyászhangulat* Szóval, hogy mennyire ismerem? Kb annyira, mint a tenyeremet. *maga elé emlei a kezét, és a tenyerét bámulja* Régóta vagyunk már jóbarátok, mindent tudok róla... ismerem a gondolatait, ismerem az érzéseit... bele látok a fejébe. Szavak és gondolatfoszlányok nélkül megértjük egymást, mintha a bátyám lenne.

*Meglepődik azon hogy Leito mesélt Dariusnak róla. Angelinek pedig Dariusról soha. Kicsit egyenlőtlen ez vele szemben. A férfi jókedve valamelyest segít az ő rossz hangulatán így legalább mosolygni tud, mégha nem is az igazi "Angie-s mosoly"-al, de azért ez legalább haladás. Ahogy Darius a Leito-val való kapcsolatáról beszél elönti egy érzés. Féltékeny. Mert ő csak nagy ritkán lát kedvese fejébe, a gondolatait már meg sem próbálja kitalálni. Ezen a szinten Leito mindig is zárkózot volt előtte. És most esett le neki igazán hogy miért. A múltja miatt. Olyan kézenfekvő*
- Eddig azt hittem, hogy szinte mindent tudok róla.. Tegnap világossá vált számomra hogy szinte semmit... *újra a messzeségre szegezi a tekintetét*

- Gondolom nem ő beszélt neked a múltjáról.... *beletúr a hajába, de közben Angelit figyeli* Ő sosem tett volna ilyet... mindig is ügyel arra, hogy senki ne ismerje meg azt, ami történt. Kevesen tudjuk csak az igazat, és bevallom... még számomra is nehéz ez a teher... hordozni az ő emlékeit, olyanokat, amik kegyetlennek tűnnek, és igazságtalannak. Pedig hidd el Angeli, én is így cselekedtem volna... az a srác... a tanítványa, Michael... remek kölyök volt. Látnod kellett volna őket együtt *mosolyog, ahogy visszaemlékszik* Mindig nevettek, még akkor is, ha olyan helyzetben voltak, amin a legtöbben már sírtak volna, és tudod miért? Nem azért, mert semmibe vették a világot, hanem azért mert tudták, hogy bármi történjék is ott vannak egymásnak. A szeretet az egyik legszebb érzés, és Leitotól pontosan ezt vették el, amikor megölték Mich-et. Én... tudtam, hogy meg fogja keresni a tetteseket, és nem próbáltam meg lebeszélni róla, pedig akkor már barátok voltunk. Én is azt akartam, hogy bűnhődjenek meg azért, amit elkövettek, és tisztában voltam vele, hogy csak azt kapták, amit megéremeltek. Nem szabad fenn akadni olyanokon, hogy ártatlanok haltak meg Leito keze álltal, Mich is az volt... a lehető legjobb angyal, akit ismertem.

*Csöndben végighallgatja a történetet aztán a végén belkezd abba ami őt zavarja*
- De nem gondolod hogy elég lett volna csak a tetteseken bosszút állni? Mit tehetett arról a család hogy valakijük olyanra vetemedett hogy megölt egy angyalt, ak fontos volt Leitonak? A gyerekek és az asszonyok erről mit tehettek? Megmondom én... semmit... Ha a bosszúvágy is hajtotta Leito-t, gyermek és anyaölésre nem szabadott volna vetemednie, hiszen így semmivel nem vált külömbbé azoktól akik Michael-t megölték... Michael sem ezt akarta volna... hogy az Ő halálát megbosszulva mégtöbb ártatlan haljon meg...

- és már ki is mondtad az okot. Okos kislány vagy te Angeli, ahogy gondoltam... Csak egy kicsit gondolj bele a helyzetbe. Azzal, hogy Leito megölte volna a tetteseket, nem fejeződött volna be semmi. A családtagok ugyan úgy bosszút forraltak volna, és mégtöbb angyalnak kellett volna meghalnia. leito bár kíméletlenül, de a leghelyesebb módon járt el, elvarrta a szálakat, így nem lett vérfürdő, nem kellett meghalnia olyanoknak, akiknek tényleg semmi közük nem volt az egészhez. Szerintem tiszta sor. És ne feledd, hogy neki sem volt könnyű ezt a döntést meghoznia, nem csak a bosszúvány égette őt, hanem még az a maradék szeretet, ami benne maradt. Érdekes, hogy nem kérdezel azokról, akiket megölt... csak az ő hibáit sorolod *veti fel* Egy szerető nőnek nem így kellene gondolkodnia, vagy tévedek? *vonja kérdőre most ő Angelit*

*Egyáltalán nem eggyezik a véleménye a férfiéval, és ennek persze hangot is ad. Mondjuk Darius nagyon meggyőző, de ez még nem elég Angie elképzeléseinek lerombolásához, max. megrengetéséhez*
- Ellehetett volna intézni máshogy is biztosan... Nem egymás szeme láttára legyilkolni a családtagokat... Ez olyan.. nem angyalhoz méltó dolog volt tőle.. *az utolsó modatok telibe találnak* - Mire célozgatsz? Hogy nem szeretem eléggé? Mert nem fogadom el szó nélkül a múltját?.. De legyen, ha ennyire szeretnéd.. mesélj a gyilkosokról.. *fordul újra a Darius felé szúrós tekintettel*

*elneveti magát* Először is, bizonyára lehetett volna más mód is arra, hogy bűnhődjenek, de egy kétségbeesett angyalnak ez volt az egyetlen lehetősége. Másrészt, nem azért kell, hogy érdekeljenek azok, akiket megölt, emrt én azt mondtam, hanem azért mert így kellene kibúvót keresned, kapaszkodót, reményt.... hogy talán mégsem volt olyan nagy bűn, amit tett. Szóval, azt hiszem, nem merészség kijelentenem, hogy valóban nem szereted őt annyira, mint ez fordítva van. *megcsillannak a szemei, jelezvén, hogy őszinte véleményt mondott* De ez már nem az én dolgom, magadban kell eldöntened, hogy mi a fontosabb számodra... valami múltbéli cselekmény, vagy pedig az a férfi akinek a gyerekét hordozod. Nem mondom azt, hogy Leito tettére van mentség, mert valóban kegyetlen volt, de neked fogalmad sincs arról, hogy mit élt át, te nem voltál vele akkor... nem láttad őt véres könnyek között térdelve és könyörögve megváltásért.... *elfordítja a tekintetét, és ismét az eget kémleli* Úgy hiszem, igazságtalan vagy vele szemben.

*Kishíján leesik az álla. Nemsok kell hozzá, hogy felpofozza Dariust, de aztán vesz egy mály lélegzetet, elszámol 3-ig és nyugodt hangnemben beszél*
- Ne állítgass olyat amit nem tudsz... mert nemtudsz rólam semmit... foggalmad sincs mit és hogyan érzek Leito iránt... Egyáltalán, nem is ismersz! Nemrég futottunk össze és máris olyanokat vágsz a fejemhez amik.. hülyeségek! *tudott volna csúnyább szót is, de visszafogta magát* - Miért állítasz be kegyetlennek? Én meg úgyhiszem te vagy igazságtalan velem szemben...

- Az lehet, hogy téged nem ismerlek, de Leitot annál inkább, és tudom, hogy nem érdemli meg azt, hogy megvesd őt azért, amit tett. Sőt, valóban igazságtalannak tűnnek a szavaim, de nézd el nekem, én a barátomat védem, és beláthatod, hogy nem könnyű a helyzetem. *mosoylog Angelire, nem az a fajta típus, aki csak úgy leordítana bárkit, szóval egy kis visszavonulót fúj* De, azért ha elgondolkodsz azon, amit mondtam, néhány dolgo szerintem ordít a megoldásért.

- Mégis mit vársz tőlem? *szakad ki belőle* Tudom, hogy a barátodat véded... *hangja enyhülni látszik* És azt is tudom, hogy szeretem Leito-t és amíg világ a világ szeretni is fogom... *ez valami vallomás lett volna, csak éppen nem a megfelelő személynek* De hirtelen.. olyan ismeretlenné vált... Mintha nem az én vőlegényem lenne... és ez ijesztő.. *csak kibukik belőle ami igazából aggasztja*

*megint mosolyog, és egy hirtelen ötlettől vezérelve magához öleli Angelit* Megértem, hogy nem könnyű neked, de neki sem az hidd el. *suttogja a fülébe* Azért, mert nem tudsz róla egy s mást, még ugyan az az angyal marad, aki eddig is volt. Ezért félt annyira, hogy megtudod a nagy titkát... Nagyon szeret téged Angeli, amikor van egy kis szabad időnk mindig rólad beszél, és már tervezgeti, hogy a kis gyerkőcnek milyen szobája lesz, meg miket fogtok együtt csinálni...

*Enyhén meglepődik az ölelésen, de hagyja magát, ugyan nem ölel vissza. Mikor Darius az utolsó mondatnál tart nem bírja tovább és lassan erednek a könnyei. Visszaölel.*
- Köszönöm.. köszönöm.. köszönöm... *hálálkodik suttogva, majd eltolja magától a férfit* - Azthiszem, meghoztam a legobb döntést.. *mosolyog. Igazi Angeli-s mosollyal*

*mégszélesebbre húzódik a mosolya* Örülök hogy segíthettem, és remélem, hogy mindketten jól jártok majd, vagyis mind a hárman.*kacsint rá az angyalkára* Szeretnéd, hogy visszakísérjelek a kastélyba, vagy egyedül akarsz menni? *teszi fel az egyértelmű kérdést*

- Egyedül is megy köszönöm... *vissza kacsint, majd eltűnik, egyenesen a kastélyba és nagyon reméli hogy Leito még ott van ahol hagyta.*

*miutén ANgeli eltűnt, őmaga lemegy a citadel belsejébe, és kedvenc szórakoásához méltan az egyik ablakba kiülve nézi a holderdő gyilkos fáninak tevékenységét*

*hova máshova mehetne, ha nem az embereihez? Ugyan nincs velük, hiszen fönt áll a torony tetején, nagy szokásához híven, és bámul többnyire maga elé*

*Az előbb még az ágyában feküdt, most megy egy hideg kőpadlón. Csak tudán hogyan került ide, bár van egy sejtése, hogy kissé nagy volt benne a lelkiismeretfurdalás. Szóval most itt tápászkodik felfele, és kirázza a hideg, mivel nincs éppen túlöltözve és a itt erős a szél. Most mondja az Leito-nak hogy "sajnálom".. az már olyan lejárt lemez..*
- Nem kezdhetnénk újra az ezt az előbbit? *teszi fel a nagy kérdést, közbe melkasán összekulcsolja a karajait hogy ne hűljön ki*