*Mivel Leitot valamiért nem találta, Satanael után jött, de amint megérkezett, egyből a földön köt ki, eszméletlenül. Kicsit sok volt neki mára.*

*Dante sincs sokkal obb állapotban. Felfekteti a harmadik ágyba, és regenerálja a nagyobb sebeit. Nem lehetett túl szép meccse a démonnal, ahogybeket elnézi.*

*Ébredezni kezd... az egész teste sajog, és olykor olyan érzése van, mintha egy korbáccsal csapnának végig rajta, de ez most nem fontos, az első dolga, hogy Aya után kutasson a szemével. Nem foglalkozik mással... Amint megpillantja, feláll az ágyról és odamegy hozzá, gyengéden megfogja a kezecskéjét. Soha nem jött ki valami jól a nevelt lányával, de most mégis úgy érzi, mintha a saját gyermekéért kellene aggódnia. Tekintete teljesen megváltozik, a féltés, az aggódás és a szeretet elegye tükröződik benne. Miután meggyőződött róla, hogy a lánnyal minden rendben, és csak alszik, akkor néz Dantéra majd Satanaelre*
- Köszönöm...
*mindkettejüknek szól, de az alomanon tovább elidőzik a tekintete*

- Igazán semmiség.. *a padlót kezdi bámulni, de végül mégis felnéz az angyalra, és állja a tekintetét. Nem akar felvágni, de most nem tett semmi szégyenre méltó dolgot, hogy a padló deszkáival kelljen spanolnia.*

*furcsán elmosolyodik... már hogy lenne semmiség, amikor megmentette Aya életét. Leito-é csak egy értéktelen valami, de a lány nagyon fontos, és mivel ő meghalt, ezért rengeteget jelentett, hogy Satanael időben érkezett*
- Azt hiszem, már bizonyítottál, Satanael. Amint Aya felébred, elmegyek Lanához és kérem a visszahelyezésedet az eddigi posztodra.

*Az álla úgy a padlót verdesi, de ezt nem szívesen mutogatná.*
- Öhm.. kösz. *mosolyog, kitudja már, hányszáz év óta először. Ismét. Viszont egyből lelohad a kedve, amint eszébejut, miért késlekedett.*
- Lilith ébredezik. Jelenleg elérte azt az erőt, hogy lénye nagy részét Ceres testében tárolja, de nem sok hiányzik a teljes visszatéréséig. Csak gondoltam.. érdekelhet.

- Lilith problémája jelenleg nem a mi gondunk... Ahogy elképzelem, előbb saját fajtájával akar majd leszámolni, és ha végül eljut hozzánk, vannak, akik meg tudják őt állítani, ha akarják.
*természetesen itt a kortalanokra gondol*
- De azért jó tudni róla. Ez sok mindent megmagyaráz, és lehetőséget ad a kezünkbe. Hamarosan el fog uralkodni a káosz a démonokon, és akkor jön el a mi időnk, hogy lecsapjunk rájuk úgy, mint eleddig soha.

*Itt kicsit elkomorodik a feje, hiszen az előző ilyen "lecsapás" akkor volt, mielőtt kitagadták volna az angyalok. Ő is hasonló szavakat mondott az akkori sancteleknek, mint most Leito. Mindegy, nem lényeg. Akkoriban teljesen más felállások voltak*
- Már alig várom. *visszaerőlteti a mosolyt az arcára.*

*Akarva akaratlanul is észre veszi Satanael arcán azt a röpke változást, amit egy sóhajjal konstatál... *
- Egyelőre hagyjuk ezt a témát, majd megbeszéljük, hogy mi legyen... máskor. Ahogy elnézem Dantét, nem volt valami kellemes küzdelme. És itt tökéletesen megmutatkozik, hogy a démonok mennyire erősek. Nekünk is erősödnünk kell, és szükségem van a segítségedre, hogy a harcosok felkészültek legyenek, minden estere.

- Bármilyen segítséget, amit felajánlhatok, a szolgálotodba helyezek. Bármiről legyen is.. vagyis majdnem bármiről. *mostmár teljes erőből állja Leito tekintetét. Majd Dantéra néz. Nincs valami jó állapotban, de hát, mit vár az angyal, amikor a fél mellkasa fel volt nyitva? Ahogy a srácot elnézi, szinte biztosra veszi, hogy holnapa rendbe jön.*

- Rendben van... köszönöm. Szeretnék egy szivességet kérni... azt, hogy meghaltam, kérlek ne említsd senkinek. Nem a hírnév miatt, a harcosaim tudják, hogy mivel jár a küzdelem, viszont nem szeretném, ha bármilyen úton a menyasszonyom fülébe jutna a dolog. Neki most sokkal fontosabb dolgai vannak annál, mint hogy miattam aggódjon egész nap.

*Fültől fülig érő vigyor jelnik meg Satanael képén. Na, már épp idejevolt.*
- Természetesen. Viszont ha most nem bánod, egy kicsit körülnézek.. *azzal elindul az ajtó felé. A kze mér a kilincsen van, de még visszafordul* ..ha esetleg szükséged lenne valamire, üzenj, és megyek. *újabb mosoly, amolyantényleg őszinte és szívből jövő, amiért végre valaki kedves volt vele. Csak csak korrekt, de ez most mindegy. Kilép a szobából, és becsukja maga mögött az ajtót. És indulás, Citadelnek annyi felfedezni valója van!*

*Amint Satanael távozott, karjaiba veszi Ayát és szépen haza teleportál vele... mégis csak jobb otthon pihennie... mint itt a Citadelben*

*Magához tér az üres szobában, és teljesen ki van akadva. Sebei nagy része regenerálódott, mondhatni jól van. Meg se érdemli. Valahogy nem jött be neki túlzottan a tegnapi kis találka Armandával. Fel se áll az űgyról, azonnal elteleportál.*

*Kérdő pillantása hol a kisfiún hol pedig lányán jár. Őszintén megmondva nem nagyon érti, hogy most mi is történt. Természetesen fel sem veszi a kisfiú ütlegelését, talán neki jobban fáj, mint Leitonak... Ezért elkapja a csuklóját és leszorítja - óvatosan, hogy ne okozzon a srácnak fájdalmat - a gyerek oldalára azokat. Leguggol vele szemben és arra játszik, hogy a kis angyal a szemébe nézzen*
- Azt már meg sem kérdezem, hogy miért vagytok a Citadelben, amikor ez tiltott terület nektek... De talán többre mennél, ha elmondanád miért vagy rám ilyen dühös!
*mondja a tőle lehető legkedvesebb hangon Danielnek*
- Így csak megijeszted Liliant! Viselkedj úgy, mint egy bátor fiú és mondd el, mi bánt?!

*Oldalra fordítja a fejét mert nem akar szemkontaktust. Könnyei patakokban folynak az arcán. Próbálja a kezeit kiszabadítani, de hamar rá kell jönnie hogy ez lehetetlen. Leito túl erős hozzá képest. Dühösen kapkodja a levegőt.*
- Maga miatt kell most idegenekkel laknom! Azt mondták visszajönnek! A mama is, a papa is! Azt mondták hamar visszajönnek! *elhallgat egy picit* Maga miatt haltak meg a szüleim! *utolsó mondatánál Leitora emeli fájdalmas és elveszett tekintetét*

*A gyerek szavai gondolkozásba ejtik... próbál visszaemlékezni egy házaspárra, akiknek gyerekük is volt... és meghaltak a harcok során. Nem kell sokáig keresgetnie, mert bár igen sok angyal vesztette életét az utóbbi időkben... Daniel szüleire tisztán emlékszik*
- Nem miattam haltak meg... de haléáluk mély fájdalomként érintett engem és az összes többi angyalt is.
*elengedi a fiút, remélve, hogy nem kezdi el ismét ütlegelni őt*
- Apád nagyon jó ember volt, senki mást nem szeretett jobban a családjánál. Egy küzdelem során vesztette életét, miközben édesanyádat védte a túlerővel szemben. Az ynukádat többé nem láttuk... nyoma veszett... de hiszem, hogy még életben van... a mai napig keressük őt.

*Hatalmas barna szemekkel mered Leitora. Nem tudja mit tegyen. Mit higgyen. Hiszen valahol, a szíve mélyén mindig is tudta hogy az édesanyja nem halt meg. Ezért sem hitte el, mikor a házukban közölték vele hogy a szülei nem élnek. Titkon, valahol legbelül nem tudott hinni abban hogy mindkettejük elesett a harcban. Ha pedig ez így van, akkor már tudja mit kell tennie: Meg kell találnia őt!*
- Keressük! *csillan fel a szeme és most nem a könnyektől, hanem a reménytől* - Induljunk máris!

- Nanana... csak ne olyan sietősen. Te szépen haza mész most Liliannal... nálunk maradsz egy ideig, rendben? Angeli biztosan örülni fog egy kis vendégnek... A suliba nem kell visszamennetek... majd én beszélek az oktatókkal. És még valami... ne kezd el keresni egymagad. Éveken keresztül a legjobb harcosok és felderítők kutatták az anyukádat... és ha ők nem találtak semmit, akkor neked sem menne... Értve vagyok? Biztos, hogy megtaláljuk őt... és nem örülne neki, ha te közben bajba keverednél...