*Körbeforgatja szemeit* ~Na ez kezd megint unalmassá válni~
*gondolja és Dannyre pillant. Felcsillan a szeme, és közelebb lép hozzá. Majd egy könnyed mozdulattal belöki őt a forrásba. Persze csak játékból. Ez van, ha Lara unatkozik. Megőrül...
És van benne némi igazság... Lehetnek érzelmei. Hisz most kb úgy viselkedik mint egy hülye gyerek.*
-Ha már tegnap olyan szépen megfrizurázott minket a sors, akkor csobbanjunk is egyet, angyalkám. *kacsintott az angyalra.Úgy is tök meleg van ezen a szavannaszerű izén.*

*Na ma sem maradt szárazon... de ez nem hagyja annyiban. Miközben mászik ki inkább berántja Larát is.* Na fürödjönk. Aztán mehetünk Okániába szárítkózni. *hatalmas vigyor, majd lenyomja Larát a víz alá.*

*Számított erre, sőt szinte már várta, hogy mikor rántják be. Úgy is melege volt. Persze azért a víz alá lenyomás már nem jött be neki annyira. Miután sikerült feljönnie a víz alól, köhécselt néhányat.*
-Én tegnap megmentem az irhádat, te pedig ma szépen kinyírsz. És még a démonokat titulálják szemétnek. *rázza meg a fejét, mintha annyira bántaná a dolgot. Igazából tök hidegen hagyja, de azért muszáj volt ezt mondania.*

-Talán nem tudsz úszni, édes? *ölt nyelvet Larára. Ő is csak viccel, de jól esett neki. Majd hátra fekszik a vízen és úgy élvezi az időt.*

-De, úszni tudok. De a víz alatt lélegezni már nem. Nem vagyok hal... Gondoltam eddig feltűnt már. *forgatja ismét szemeit.*

-Kápízs. *bólint. most kicsit hülyén viselkedik. Ilyen kedve van. De kezd fáradni. Ennek jelzéseként ásít egyet. Pedig ma nem csinált sok mindent... sőt.*

*Észreveszi Danny ásítozását.*
-Na menjünk valamerre mielőtt még bealszol itt nekem... *mondja majd becsukja szemeit, és próbálja érezni a környéket. Ő az a fajta démon, aki magától érez rá a lényegre. És ez most is bejön neki. Talált egy izgalmasnak ígérkező helyet. El is teleportál oda.*
~Kövess~ *hangzik fel szava a másik gondolatában*

*Eléggé a város másik szélén jártak, ezért a legközelebbi biztosnságosnak mondható hely az itt van, a forrásnál. Tegnap már előre feltérképezte az egész várost, és megjegyezte minden egyes utcáját, házát, terét, hogy ha bármi ok adódna a menekülésre, vagy a gyors közlekedésre, akkor könnyedén el tudjon jutni egyik helyről a másikra.
Jelenleg a forráshoz tartozó vízesés által kialakított kisebb tó előtt ül, mellette Wen. Wolf a vért tisztítja le magáról, ami a közvetlen leadott lövések során a testére került. Nagyon vigyáz arra, hogy ne kerüljön kapcsolatba a szennyezett vér a szervezetével, hiszen nem akar vérszívó lenni ő is... pont azokat írtja. Eléggé ironikus lenne, ha saját magát kellene megölnie ilyen okokból. Márpedig egyetlen percig sem habozna, ha ez bekövetkezne véletlenül, de azért biztos akar lenni a dolgában...*
- Hé.. Wen... ha egyszer, valamilyen oknál fogva belőlem is ilyen vagy ehhez hasonló lány válik, akkor szeretném, ha megölnél... Én embernek születtem, és akként is akarok meghalni majd valamikor. Nem vágyom olyan életre, mint amilyen az ellenségeink magukénak tudhatnak. Szóval kérlek, majd ne habozz...

*Szerinte jobb lett volna, ha inkább végeznek azokkal a dögökkel, mert így most tart az esetleges bosszútól. Miszerint majd megint rémálmai lesznek, és a többi...
Már nyitná is a száját, hogy ezt szóvá tegye, de Wolf megelőzi őt. A furcsa kérésre még a szája is nyitva marad. Hisz tudja jól a szíve mélyén, hogy sosem lenne ilyesmire képes.*
- Nem tudnám megtenni...
*mondja és lesüti a szemeit. Lehet, hogy ezzel most gyengének fog tűnni, de ez az igazság. Hazudni meg nem akar.*

- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani... de azért én megpróbáltam.
*von vállat. elviekben sosem támaszkodna Wenre, sem ilyen sem ás esetben. Majd mindent elintéz maga, ha a helyzet úgy hozza. Most már nem számít, meg amúgy is fölösleges ilyen dolgokkal terhelnie a lányt, evégre is ezek csak feltételezések, amikkel ugyan számolniuk kell... de még nem a jelen gondjai tehát jegelhetők.*
- A másik dolog... tudom, hogy nem tetszik az, hogy életben hagytuk őket. Nem akartam megölni azt a kettőt... a férfi úgy is meghal, a nőnek meg ha van esze, akkor ott hagyja és hazaugrik anyucihoz, hogy a segítségét kérje, máskülönben ő is meghal. Ha esetleg nem így lenne és két hullával kellene számolni, akkor is el jut az üzenet minden lamiához és most csak ez számít, hogy tudják, hogy itt vagyunk. Alattomos dolognak tartom úgy megtámadni őket, hogy a meglepetés ereje a kezünkben van. A hirtelen feldühített állat sokkal veszélyesebb, mint az, aki előre tudja, hogy mi vár rá. Más okból pedig ott a tisztelet... Attól, hogy irtjuk őket még jó ellenfelek, és nem szokás csak úgy minden üdvözlés nélkül megjelenni. Hát ez az üdvözlőlap, amit küldtem. Van még kérdésed?

*Megrázza a fejét.*
- Nincs...
*inkább jobbnak látja, ha most elhallgat. Hiába is töltöttek olyan rengeteg időt Wolffal, a nézeteik még így is sokban különböznek. De ez van. Nincs két ugyanolyan ember. Sem démon, sem vadász. Szóval, ez végül is normális.*
- Akkor hamarosan kezdődik...
*suttogja maga elé. Ezt igazából tényleg csak magának szánta mondani. Csak úgy kicsúszott a száján. Hamarosan kezdődik a nagy vadászat. Ideje felkötnie a gatyát, különben könnyen végezheti csak egy adag porhalmazként, mint az előbbi lamiának a reggelije. Azt pedig azért nem nagyon akarja.*

- Helyes...
*morogja, miközben szép lassan eltűnik róla minden vér. Egy kicsit elgondolkozik azon, hogy most vajon mit csinálhat a család. Az apja biztosan azzal van elfoglalva, hogy a húgát tanítsa... mindig is a legfiatalabb testvér volt a szeme fénye, mert gyorsan tanult és mindig olyan akart lenni, mint a bátyjai, ezért keményen dolgozott és nagyon jó lett... legalább is, mikor legutóbb látta őt, akkor már profi volt a lány.
Ez az emlék egy halovány mosolyt csal az arcára. Sose volt az a nagy család centrikus emberke, lévén hogy nem sok időt töltött otthon, ezért lemaradt arról, hogy a húgát felnőni lássa és nagyon úgy néz ki a dolog, hogy már nem is fogja soha többé látni őt...
Még mikor eljöttek tegnap a családi birtokról akkor sem volt túl sok idejük egymásra, mert Wolfot körbeállták a rokonok, hogy mindenféle tanáccsal lássák el őt, meg sok szerencsét kívánjanak neki... na és persze elbúcsúzzanak tőle vállveregetések mellett, hogy milyen bátor, hogy így elvállalta ezt a dolgot. Az édesanyja tekintete azonban minden szót elsöpört... olyan szomorú volt... pedig nem akart senkit sem bántani azzal a döntésével, hogy ide jön... mégis annyi embernek okozott fájdalmat ezzel...*

*Észreveszi Wolf arcmimikáját, hogy hol mosolyog, hol pedig szomorú képet vág. No meg azt is észreveszi, hogy alapból valamin nagyon elgondolkodott.*
- Mire gondolsz?
*kérdezi meg kissé bizonytalanul. Őt nem siratták annyira mint Wolfot. Ami azért érhető, lévén, hogy nem a közvetlen családja volt. Csak távoli rokonai, akiknél felnőtt. És hiába foglalkoztak vele olyan sokan még anno, ő akkor is az unokabátyjához kötődött a legjobban. És az a baj, hogy halvány lövése sincs, hogy ez miért van így. Őt szereti a legjobban, ez is egyértelmű. De akkor is... azért zavaró ez az egész. Wen össze is van rendesen zavarodva.*

- Hmm? A többiekre... a családra... a húgomra... anyám arcára, mikor megtudta, hogy ide jövök. Szóval nosztalgiázgatok egy kicsit. Tudod.. régebben úgy tartották, hogy a harcosok, akik csatába indultak előtte mindig a lelkükkel foglalkoztak... úgy tartották, hogy ha elfogadják a halált, ami harc közben leselkedik rájuk, mint egy ragadozó marár, aki bármelyik percben lecsaphat... akkor ha esetleg meghalnak a csatamezőn, békével mennek majd el és nem haraggal, nem bosszúval... Egyszerűen csak elfogadják, hogy ők lettek kiválasztva, és senkit nem hibáztatnak a halálukért. Ennek teljesen logikus oka volt, hiszen hittek abban, hogy azok a lelkek, akik valamit maguk mögött hagytak halálukkor, vagy érzelmileg kötődnek a földi élethez... azok visszatérnek... És egy harcos nem akart élete végéig bolyongani, keresve az okot, hogy miért kell ott lennie...
Ezek után... vajon tudni fogja bárki is azt, hogy mi már esetlegesen nem élünk? A válasz ott van a családunk történetében... tudni fogják, Wen, mert megérzik, ha egy része elpusztul a teljes egésznek, és szenvedni fognak anélkül, hogy eltemethetnének...

- Egyszer mindenki meghal. A legjobb harcosok is elesnek a csatamezőn, mert ez az élet rendje. Hiába élnek a démonok örökké, attól függetlenül bármelyik nap meg is halhatnak. Nincs olyan, hogy halhatatlan. Egyszer valahogyan úgy is meghal mindenki. Ez tény. De nem most. Te sem fogsz még meghalni. Túl jó vagy ahhoz. Ezért is küldtek ide. És mindenki büszke rád a családban.
*most mond először értelmes szavakat, mióta itt van. Micsoda teljesítmény.*

*Már kb egy órája a környéken csatangol, bátyja után jött, hogy ő is itt legyen a nagy banzájban, elvégre egy ekkora buliból nem maradhat ki! A családnak persze csak levelet írt, majd elszökött, az anyja úgysem engedte volna el. Na meg Wolf is itt van, ő miért ne lehetne itt? Messziről beszélgetést hall, ismerősek a hangok, így gyorsabbra veszi lépteit...*

- Nem is azért mondtam ezeket, mert a halál foglalkoztat... csak kérdezted, hogy mire gondolok. Ezek a dolgok csak tények számomra, semmi egyéb... az meg, hogy ki halhatatlan és ki nem, nem a mi dolgunk megmondani. Mi csak a munkánkat végezzük... ennyi az egész.
*von vállat, és miután sikeresen letakarította magáról a vért, elégeti a felsőjét, ami szintén véres lett... ekkor egy ismerős jelenlétét érzékeli. Ugyan azzal a képességgel, mint a démonokat. Oldalra fordul és nem hisz a szemének... mindig is tudta, hogy húga nem szívbajos és emellett eléggé önfejű is, de soha nem gondolta volna, hogy utána fog jönni...
A kezdetleges meglepetés hamar eloson, Wolf Wandához rohan és szorosan megöleli őt*
- Wanda... mit keresel te itt?
*olyan sok kérdés van most a fejében, de csak ezt az egyet teszi fel... talán mindre választ kap ez által*

*Már éppen nyitná a száját, hogy hozzászóljon valamit a témához, amikor Wolf elrohan. Ekkor veszi észre csak az unokahúgát, Wandát. Eléggé meglepődik. Úgy gondolja, hogy ebből vagy oltári nagy balhé lesz, vagy oltári nagy szeretetkinyilvánítás. Vagy mindkettő. Ő inkább csak a távolból szemléli az eseményeket. Azért int egyet a lánynak.*

*Meglepődik bátyja reakcióján, de persze - amennyire tud- visszaölel.*
- Hát nem megfulladni jöttem... *miután elengedi Wolf, rávigyorog és nagyokat pislog* Tudod ki fog otthon maradni, miközben te is itt vagy meg Wenona is!? Ráadásul amennyi Lamia van itt, tiszta buli lesz az egész. *Csillog a szeme, nagyon izgatott. Köszön unokatesójának, majd Wolfra néz.*
- De ugye nem baj, hogy idejöttem? Apáék elengedtek! Nem küldhetsz el! *Kis hazugság...*

- Apáék sose engedtek volna el... nem szép dolog hazudni, és cserben hagyni másokat Wanda... mi nem szórakozni jöttünk ide, neked semmi keresni valód nem lenne itt...
*hát ez a rideg stílus 180 fokos fordulata az előbbi feltételezett örömnek. Már az ölelés is a múlté pár perce... csak a villanó tekintet maradt meg.*
- Nem mondhatom, hogy menj haza, mert innen nincs kiút... de remélem tisztában vagy azzal, hogy amit tettél az nem csak hogy elfogadhatatlan, de megbocsáthatatlan is egyben. Nem elég a családnak, hogy a bátyánkat elvesztette... most még te is elszöktél. Szerinted anya hogy érezheti most magát? Felelőtlen vagy Wanda!
*bármennyire is próbál, de nem tud haragudni a húgára... szép lassan visszasétál Wenhez... egy pillanatra elfogja az érzés, hogy óvóbácsi... de ezt gyorsan el is felejti, mindketten tudnak magukra vigyázni, a házban meg annyi hely van, hogy az egész família elférne ott... tehát nem lesz gond Wanda elszállásolásával. Wolf összeszedi a cuccait és haza felé indul minden szó nélkül... nem tudja megérteni, hogy minek jött ide a húga...*