- Épp olyan, mint a többi.
*feleli a nőnek, akinek legyen bármily' kegyetlen a hangja vagy a szavai mögött rejtező gondolat, mégsem fél tőle, mert a félelem is csupán egy érzés és a lélekkínzóknak semmilyen nincs*
- Nem látom szépnek se csúfnak, hiszen ezek a szavak nem sokat mondanak nekem.
*ahogy a hang felé fordítja az arcát, hogy szemügyre vehesse milyen emberi alakot öltött a lelkek ostorozója, hogy szólni tudjon áldozataihoz. Még nem látta ezt a nőt s még nem találkozott a test bitorlójával sem, de mégis tudja, kicsoda ő... hiszen mindketten a sötétségből születtek és övék a tudás, ami másnak nem adatott meg*
- Minek köszönhetem a látogatásod, Angélique?
*ugyanis általában nem szoktak egy helyen tartózkodni a lélekkínzók, csak nagyon ritka esetekben, mint pl... Zandlernél... Sandra az egyedüli lény, akinek közelségét el tudja viselni huzamosabb ideig*

- Csupán élvezkedem a látványban ha lehet így mondani Zandler... megzavartalak tán? Bocsáss meg érte...
*Folyttaja továbbra is ridegen... Sajnálat? Számára nincsenek érzelmek, érzések csak úgy mint a többi testvérének sincs... ugyanakkor a férfit közel sem tiszteli annyia mint a többit... legalábbis a legtöbb olyan lélek kínzót mely nem volt velük születésüknél... mely nem szabadult fel a pokolból. Nos nem tartja alkalmasnak őket erre a létre... de Angélique sosem titkolta ez iránti megvetését... és Angélique nevét minden formában ismerik. Kegyetlenebb mint a legtöbb... és persze amiről híres az, hogy nem adja magát. Semmiben, senkinek. Kemény dió.*

- Ha ismerném a bocsánatot, akkor sem adnám meg neked. hallottam már rólad, tudom, hogy nem nézed a magam fajtát semmibe, tehát hazugságaidat nem óhajtom tovább hallgatni, némber... mert élvezetet nem nyújthat neked az, ahogyan táplálkozom, ha csupán áttekintesz rajtam.
*feleli anélkül, hogy a nőn tartaná pillantását, mert az abban a pillanatban elsiklott a lélekkínzóról, ahogy megfigyelte az arcát. De több szót nem ejt, ha Angélique nem tartja őt méltónak arra, hogy valamibe is nézze, akkor ez viszont is így van, bár nem nagyon érdeklik a nő elvei és gondolatai, mert számára ugyan úgy egy senki... mint ahogyan ez viszonzottan is igaz. Ám a hazugságot kígyónak kígyótól nem sokra lehet értékelni... így első találkozásukkor leírja magát a nő Zandler előtt...
Nem is foglalkozik tovább vele, elfordul tőle és elindul a forrás irányáéba, egyre beljebb és beljebb hatolva a sivár vidék belsejébe*

- Milyen megható!
*Szól komoly hangon de aztán.. kegyetlen kacaj tör fel ajkai közül... olyan elemi erővel csap végig minden közelükben lévő teremtményre melyek görcsölve hanyatlanak végig a földeken... s ő gyönyörködve figyeli mit váltott ki csupán csak kacaja.*
- Csak tudnám Sandra mit látott benned... egy démon, saját eledelünk.... de ahogy láttam legalább a dolgodat rendesen végzed. Az érzés nyújt élvezetet gyermek... nem te... próbáld meglesni mestered táplálkozás közben... talán nem is bírja majd a test melyet hazsnálsz.

- Érzésről beszélsz...? Ne nevettess... még így is, hogy te elhiszed, amit mondasz... szánalmas, ahogyan arról beszélsz, amit nem létezik a számodra, csak szeretnéd, ha érezhetnél... bebeszéled magadnak, hogy élvezed ezt meg élvezed azt... És még te gúnyolsz engem, Angélique? Amikor saját gyarlóságod által vezérelve hiszel olyanban, ami nincs? Nézz magadra, mielőtt mást elítélsz... mert talán pont azért választott engem Sandra, mert nem kergetem magam illúziókba nemlétező féltékenységem végett... mint egyesek.
*válaszolja a válla fölött semleges hangon, s mikor megáll... leguggol, hogy a földön kúszó kígyóért nyúljon, ami most kúszott elő a száraz föld egyik repedéséből. Mérge halálos lenne egy halandóra, de marni ez nem akarja azt, akit testvérének tekint*

- Egyszerűen bolond vagy. Sosem gúnyoltalak Zandler.. egyszerűen megvetlek a létezésed ily csúfos formájáért. Olyanról pedig ne beszélj amiről nem tudsz. Ostoba vagy Zandler és ez lesz a veszted. De tudod mit? Nem pazarlok rád és szépen forgatott mégis gyermekded szavaidra több időt. Nevetséges… egyszer könyörögni fogsz hozzám Zandler hogy gyarló szemtelenséged miatt ma nem tanítottalak meg valamire. Viszlát Zandler kicsiny bábok bábja…
*Köszön el majd gyönyörködve az elesettekben, gyilkolva őket minden léptével hagyja el a helyet. Ez a fiúcska még túl fiatal hogy tudást adjon neki… nem érdemli meg. De em az ő dolga életben tartani olyan keverék korcsot amilyennek Zandlert tartja… akkor meg?*

*Csak sóhajt egyet, sosem fogja megérteni az ilyen lényeket, mint amilyen ez a nő, de valahogy nem is akarja... Úgy sétál tovább, keresve újabb áldozatot, mintha semmi se történt volna, az arcára fagyot semmitmondás már teljesen hozzánőtt, mióta lélekkínzó és a haragot sem ismeri... így érezni sem tudja.
Lassú lépteit kúszva követi a félelem, ami a lényéből fakadóan minden élőlényt mardosni kezd, aki csak megérzi a közelségét és hogy ne kelljen éhesen maradnia, a sivatagi táj közepén, ahol egyetlen aprócska forrás ered újabb áldozatra lel egy fiatal angyalka képében. Az ő lelkét ugyan nem fogyasztja el, de fiatalságából és életéből bőven lop, miközben szavai hallatán a lányka szívét uraló félelmet magába szívja... *

*Volt egy kis dolga Charmanban és a várban is, ám miután befejezte feladatát eljött ide, mivel úgy döntött, hogy tanítja egy kicsit új tanítványát. Reméli, hogy nem késik, mivel nem sok ötlete van a büntetésekhez, de ha mégis... akkor átmegy egy kicsit kreatívabba.
Talán új lehet a lánynak az, hogy a fejében hallja a hanogt, de reméli, hogy érteni fogja, hogy jönnie kell. Így vár, remélve, hogy a lány nem késik.*

*Éppen békésen sétálgat a városban, már találkozott démonokkal, vicces volt. Persze, hogy ő került ki rosszul belőle, az első pár alkalommal. Aztán már voltak eredmények, pláne mikor hasonló szintű volt az ellenfele. Viszont ilyet még nem tapasztalt. Hangokat hall a fejében, mestere hangját, de nem tudja mire vélni. Először nem kapcsol, már kezdte azt hinni, hogy megőrült, mikor beugrik neki, hogy talán ez az a bizonyos hívás, amire neki azonnal reagálnia kellene. Hát ezt meg is teszi, teleportált, de késett kb. 15 másodpercet. Nem tudja, hogy ezért jár e a büntetés, ha igen akkor megszívta, ha nem akkor lehet örülni.
Egy olyan helyen találja magát, ahol még sohasem járt. Na mondjuk ez nem meglepő, tekintve, hogy alig pár napja halott. Fogalma sincs, mit fognak itt kezdeni, de van egy olyan érzése, hogy ez ismét fárasztó lesz.*
-Na most vagy begolyóztam tőled, hogy a hangodat hallottam, vagy hívtál. Esetleg mindkettő.
*A köszönés luxus, ezzel le is tudta az egészet. Inkább csak várja a teendőket.*

-Szia...
*köszön, majd gondolkodik. Legyen büntetés? Jelenleg nincs kedve... ötlete az lenne, de most inkáb nem szivatja a lányt.*
Ahhoz képest, hogy legelőször hívtalak, nem rossz...
*jegyzi meg*
Szóval. Mi újság? Hogy tetszik az angyali életed? Találkoztál démonokkal? Meggyilkoltad őket?
Feltételezem, hogy túléltél mindent, mivel itt vagy. Szóval, annyira nem lehettél rossz.
*kacsint*
És, van kedved tanulni valamit? Persze ez nem kedv kérése, csak azért gondoltam megkérdezem.
*mondja az utolsó mondatot csak úgy mellékesen. Nem kedv kérdése, hogy tanulnak-e, főleg, hogy Alexnek most van ideje rá.*

-Nem rossz. Én is valahogy így gondoltam. *jegyzi meg csak úgy mellékesen.*
-Az angyal élet nem olyan rossz, egészen izgalmas, ha sokat bolyong az ember. Vagy angyal. Démonokkal? Hogy a francba ne találkoztam volna? Elvégre, te küldtél a városba, és tudod jól, hiszen te mondtad, hogy most szabad a bejárás azoknak is. A gyilkolással volt némi probléma, ugyanis elég kezdő vagyok. Volt halott is. A tőrömet pedig szépen bejárattam.
*A helyzetjelentés meg volt, reméli ez elég, bár ha nagyon muszáj, részletezi még.*
-Ha nem számít, hogy van e kedvem hozzá, akkor minek kérdezed?
*Logikus kérdés, választ nem vár rá, úgyis tudja.*
-Egyébként, ha érdekel, akkor van is, és nincs is.
*Ezt nem kívánja megmagyarázni, ha Alex érti, akkor érti, ha nem, akkor meg nem.*
-Szóval... mit fogsz nekem tanítani? Vagy mit próbálsz... *ezzel nem arra akar célozni, hogy Alex nem jó tanár, mert ezt nem így gondolja, csak egyszerűen nem akar normálisan viselkedni. Inkább arra gondol, hogy neki lesz nehéz egy kicsit a feladat.*

-A lényeg, hogy nem haltál meg.
*Na nem mintha ez Alexnek fontos lenne, ő még nem ismeri annyira tanítványát, hogy néhány nap után észrevenné a hiányát. Persze nem vetne rá jó fényt, ha meghalna a tanítványa, de túl sokan úgysem tudnak róla, így nem lenne nagy gondja vagy hasonlók.*
Egyébként örülnék, ha nem szemtelenkednél... van ezen a környéken néhány állatka, amely szívesen fogyaszt husikát, ha én megparancsolom neki. Persze, ha gondolod már most is gyakorolhatjuk a végtagok újranövesztését is...
*mondd rögtön két lehetőséget a büntetésnek, ha így folytatja tovább a lány. Komoly jellemfejlődésen kell átesnie mire elér valamit az angyal életében. Persze a szemtelenségen kívül van jónéhány jó tulajdonsága, hiszen nem csak úgy jutott a Mennybe, de jó lenne ledobni ezeket a rossz tulajdonságokat.*
-Arra gondoltam, hogy átvesszük a természeti elemeket, nameg tanulunk egy kis harctechnikát. Mivel annak is megvan a taktikája. A tőrt örülök, hogy használod, de a karddal majd még többre fogsz menni. De azt csak néhány nap múlva kapod meg, méghozzá a legelső küldetésed során!
*kacsint Rosera*
Szóval... mivel kezdjük? Képességek, vagy harc? Választhatsz!

-Képzelem mennyire érdekel, hogy élek e, vagy sem.
*vonja meg a vállát, lassan már őt sem érdekli. Na jó ez nem teljesen így van, de neki már annyira mindegy minden, hogy az már fáj.*
-Ha nem szemtelenkednék? Bocs az nem megy. Igazán sajnálom, de most ezt dobta neked a gép.
*A jellemén nem fog változtatni, nem áll szándékában, neki jó így. Ha büntetést kell vállalnia, neki úgy is jó, majd megedződik, legalább a démonok kínzásaik nem fájdalmasak lesznek, hanem csak fárasztóak.*
-Na ne már. Nem szeretnék küldetéseket. Még ezzel is fárasztani akarsz? Komolyan nincs jobb dolgod? *folytatja a kekeckedést, már csak azért is. Direkt csinálja, bár van, hogy csak úgy magától jön. A megszokás...*
-Na ne csináld. Most komolyan megengeded, hogy válasszak? Azta.... azt hiszem ezt jól meg kell jegyeznem, mert nem sűrűn fog előfordulni. Na de ha már ennyire kedves vagy, akkor hagyjuk a harctechnikát utoljára.
*Nem lepődne meg azon, ha már csak azért sem azzal kezdenék, amit Rose választott. Bár neki olyan mindegy. Csak azért mondott rá valamit, mert meg volt rá a lehetősége.*

-Akkor ma megismerkedünk a természeti elemekkel...
de előtte egy kis regenerálás gyakorlás.
*ezzel Rose jobb kezén az ujjai elkezdenek húzódni, majd végül a bőrcafatok jó lassan leszakadnak és a földre pottyannak.*
A helyedben igyekeznék, mert ha a démoni lények megérzik a vérszagot, akkor köréd gyűlnek és szépen megesznek. Tudom, hogy fáj, én is tanultam ezt egyszer. De szeretném, ha megváltoznál.
*tudja, hogy ez meglesz, ha nem is most. Csak jónéhány nap angyalként és a legtöbbjük személyisége megváltozik. Van, aki mestere képmására formálódik, van akinek kifejlődik saját személyisége, ami általában jól sül el. Ez Rosenak is meglesz néhány hónapon belül, csak idő kérdése. Alex ennél azért jobb volt, de ő szörnyen szeretett bajba keveredni. Mára komoly lett, de ezt Rose még nem értheti.*
A helyedben a csontokkal kezdeném, aztán rá az azt követő rétegek.
*mondja apró tanácsért. Persze neki az sem baj, ha jönnek a cerberusok, stalkerek, demon dogok, hogy megegyék a lányt. Legalább elkezdhetik a harctechnika alapvetőségeit is.*

*Mielőtt válaszolna, összeszorított fogakkal szenved, és próbálja rendbe hozni a kezét. Alex tanácsát megfogadva először a csontokat teszi rendbe, majd utána szépen sorban minden mást. Beletelik némi időbe, és persze koncentrációba, de a lényeg az a siker. Habár még nem régóta tartózkodik a Mennyben, azért volt ideje gyakorolgatni, pláne, hogy olyan helyen él, ahol előfordulnak démonok is. Éppen ennek a következménye az, hogy a múltkorinál már gyorsabban megy a regenerálás, és már nem is bizonyul annyira nehéznek. Inkább fájdalmasnak, mint a mostani 'balesetnél'*
-Mi? Megváltozni? Hogyne, majd mindjárt... ezt azért kaptam, mert nem vagyok olyan jókislány, mint amilyet elvársz? Van egyáltalán olyan, aki neked megfelel?? El sem hiszem, hogy azt akarod, hogy dögunalom legyen ez az egész.
*szabályosan felháborodik, már majdhogynem kiabál, de visszafogja magát, mert azért mégiscsak a mesterével beszél.*

*Végignézi a folyamatot, ami egyenlőre elég lassú, de lesz ez még sokkal gyorsabb is, erről Alexnek kétsége sincs. Nem várhatja el tanítványától, hogy rögtön megváltozzon, hiszen úgy már túl tökéletes lenne...*
-Ó... volt egy házi feladatod. Remélem megcsináltad.
*egy pillanatra habozni látszik, majd a semmiből a levegőben egy jágdarabka jelenik meg.*
-Találd el villámokkal. Remélem gyakoroltál.
*jegyzi meg az utolsó mondatot csak úgy halkabban. Úgy gondolja, hogy Rose azért kipróbálta ezt a képességet és így vagy úgy rájött a nyitjára a célzásnak is. Közben végiggondolja a további tananyagot, hogy mit fognak tanulni, vagy hogy hogyan fogják megtanulni. Maradjon a Rosenál nem túlságosan bevált módszernél, vagyis a szigorúságnál vagy most próbálják meg kicsit lágyabban.*

-Nem kaptam sem büntetést, sem dorgálást az előbbi visszaszólásomért??
*Ezen igazán meglepődik, utólag már rájött, hogy lehet nem kellett volna, de ha nincs gond belőle, az annál jobb. Mondjuk neki aztán mindegy, ő komolyan gondolta amit mondott. Csak néha meggondolatlan az ilyennel kapcsolatban.*
-Házi? A villámok? Az megy. Érdekes képesség, használtam is. Nem volt annyira nehéz rájönni, hogy hogyan működik.
*És tényleg nem, a célzással nem volt gondja. Próbálkozott és bejött. Most viszont a jégdarabot kellene eltalálni. Meg lesz az, nem akarja elrontani, éppen azért nem, mert tényleg gyakorolt. És ha nem jönne össze, akkor Alex azt is gondolhatná, hogy hazudott. Eléggé neveletlen néha, de hazudni nem fog.
A tanult módszerrel magához vonzza az elektronokat, majd irányítja őket villám alakzatba a jégdarabhoz. El is találja, nem hiába gyakorolgatott.*
-Megfelelt, egyetlen drága maximalista mesterem?
*Nem sokat tud még Alexről, de annyit biztosan, hogy mindig a tökéletességre törekszik. Pont emiatt lesz Rosenak is nehéz dolga.*

-Így még nem jó...
*Újabb jégkocka jelenik meg, egy köbdeciméternél nem nagyobb. Villámgyors mozgásba kezd a jégkocka, szinte alig lehet látni, de hiába a nagy gyorsaság, a jégkocka nem olvad el.*
-Remélem jó a szemed, mert most ezt kellene eltalálnod. Légyszíves ne koncentrálj sokat... csak egy lehetőséged van, gyakorolni volt időd. Különben, tudod mi jár érte...
*utal ezzel a büntetésre. Igen, ő komolyan gondolja a dolgot. Háború van, komolyan meg kell küzdeni az életért, nem csak játszadozás most a harc. És erre Rosenak is rá kell jönnie előbb-utóbb. Jobb lenne, ha előbb lenne, de ki tudja... talán majd a saját bőrén tanulja meg. Ami persze szintén nem baj, hiszen így még többet tanul. Ezért gondolja vajon Rose Alexet maximalistának? Lehet, hogy sokat kér, vagy annak tűnik, de ez Rose véldemét szolgálja. Ő csak tanítványát akarja óvni... és a gyakorlásból nagy baj nem lehet.*

-Így nem jó?? Mi az, hogy nem jó? Teljesítettem a feladatot. Igen is jó volt. Csak nem akarod belátni, pedig megtettem amit kértél.
*Szabályosan felháborodik, ő megoldotta a feladatot, ha ez így nem volt jó, akkor nem tudja, hogy mi az.*
-Viccelsz?? Alig látom, gyorsan mozog, és még büntetéssel is fenyegetsz??
*Az, hogy nehéz követni a jégdarabka útját, még nem azt jelenti, hogy nem tudja megcsinálni. Nem szabad sokáig húznia az időt, így egyből nekilendül a feladatnak. Csak a célzással kell bajlódnia, de meg lesz az, nem aggódik emiatt. Egy villámmal szépen eltalálja a jégkockát, elsőre, és nem is koncentrált sokáig. Muszáj volt, nem szeret kudarcot vallani.*
-Csak úgy megjegyezném, teljesen mellékesen, hogy annyira sok időm nem volt. Csak pár napig hagytál békén.

-A gyakorlásra bőven elég volt... és nem értem miért hisztizel. Sikerült megcisnálni, nem? Nincs büntetés, inkább örülj.
*mondja az utolsó két szót kicsit szúrós tekintettel.*
-Na, szóval... akkor tanuljunk. Az esővel kezdjük...
a feladatot az, hogy gerjessz esőt. Először csak szemerkéljen, majd tombold ki magad. Villámokat is kérek szépen hozzá, de ha lehet ne minket süssenek meg.
*mondja türelemesen. Nem hiába mondta az, hogy "tombold ki magad". Ha Rose kellőképpen figyelt, akkor rájöhetett, hogy itt szüksége lesz az érzelmekre. Persze a szemerkélő esőhöz nem igazán a vad érzelmek kellenek, a hatalmas esőhöz azonban kell egy kis vadság is, természetesen megőrizve a szomorúság hangulatát legbelül, hiszen az élteti magukat az esőcseppeket. A feladat marha egyszerű, kétsége sincs Alexnek afelől, hogy ez lesz Rose egyik legkönnyebb feladata... persze, utána majd azt is meglátja, hogy soha az életben nem fogja használni, de ezt majd azután mondja el, hogy a lány megtanulta. A képesség kötelező, de haszontalan.*