- Senkivel nem tartjuk. Önálló társadalom vagyunk s nem képviselünk nem magunkfajtát. Elszigetelődve minden többi démontól.
*Nyxről nem ejt szót. Azt még nem érdemelte ki az angyal. Ezeket is csak azért osztja meg az angyallal, mert megkedvelte.*
- Igazán megtisztel a kíváncsiságod. És örülök, hogy nem akarsz jelentést tenni rólunk. Nem örülnék ha a fajom az angyalok világa elé tárulna. Gondolom megérted. Nincs szükségünk arra, hogy bármelyik világ a hatalmunk miatt ránk törjön.

*Megértően bólint. Ugyan az angyalok nem tartoznak azok közé, akik hatalom vagy egyéb ehhez hasonló erő miatt bárkire rátámadnának, de a mostani időkben kiismerhetetlen a harcosok gondolkodásmódja, és lehet, hogy valóban kellemetlenséget okoznának a shin démonoknak*
- Amíg nem jelentetek problémát, nem szólok rólatok, ígérem.
*azért nem véletlenül tette hozzá azt a kis kiegészítést, hiszen sok minden történhet, aminek következtében véletlenül vagy akaratlagosan ellenségekké válnak*
- Azt hiszem, most jobb lesz, ha megyek, mielőtt a kíváncsiságom olyan helyzetbe sodor, ami mindkettőnknek kellemetlen lenne...
*pirul el megint, kedvesen mosolyogva a démonra, miközben feláll*
- Örülök, hogy megismertelek, Lucas... és nagy reményeim vannak afelől, hogy még látjuk egymást.
*kacsint... elvégre ő látja a jövőt szerfánként, így tudja, hogy amit mondott, az be fog következni... Mikor szárnyra kél és int egyet a magasból, egy hófehér toll hullik alá szárnyából, egyenesen Lucas elé érkezve... Azonban mire a toll földet ér, Jelena már nincs sehol*

*Bólint csupán köszönete jeléül.*
- Igazán öröm volt ezen apró találkozás kegyeddel Jelena. Őszintén várom a pillanatot amikor ismét láthatom föndöntúli szépségét.
*Nem kell kiáltania, az angyal anélkül is meghallja. A toll egyenesen a lába elé érkezik. Szemtelen mosollyal arcán emeli meg és rejti el - olyan helyre hol lázadozása nem kelt viszályt.*

*Érzi, hogy eljött az idő. tanítványával együtt érkezik, vagyis jobban mondva ő jött előre, ha esetleg tisztításra szorulna a terület. De semmi. A fiatal lényeken és a vízesés morajlásán kívül mást nem látni v hallani a közelben. Üzen Ceresnek, hogy nyugodtan megérkezhet. Kezdetét veszi a régóta tervben lévő művelet. Sokan suttogtak a történtekről, sokan el sem akarták hinni, de megtörtént. És ezt a veszteséget nem hagyhatják figyelmen kívül.*

*Percekre rá megérkezik ő is. Satanael mellé sétál, tekintetét végig hordozza a tájon... és Shalmirára gondol. A nővel ugyan nem ebszélt sokat, de az a pár alkalom is megtette a hatását. Jó angyal volt, és szívében még ott maradt a szeretet, ami nagy kincs a harcos nemzedékek között*
- És testvérének nem kellene itt lennie?
*szólal meg végül, mikor találkozik tekintete Satanael szemeivel*
- Örülne, ha tudná... hogy utolsó rokona ismét életre kel... Bár be kell vallanom, Satanael... kételkedem döntésünk helyességében. Egy ártatlan halandó életét elvenni nem szent célú terv.
*csóválja meg a fejét, és tekintetében máris ott lakozik a fájdalom, pusztán a tudat miatt, hogy valakinek az életét követelik*

- Nincsenek információim a testvéréről. De bizonyára hamaorsan értesülni fog a felállásról. *majd elgondolkozik azon, amit Ceres mond. Persze, neki nem jelenti a világvégét egy halandó élete, de tudja, hogy a szerfánok mennyire érzékenyek erre a témára.*
- Shalmira nagyszerű harcos. Háború idején minden emberre szükség van, főleg egy olyan angyal tudására, mint amilyen ő! Sajnálatos dolog, hogy a háború egyes dolgokat előtérbe helyez a többinél. Inkább nézd bele annak a halandónak a jövőjébe, aki íly nemes cselekedet része lesz. Silent Hillben nem tartják sokra az emberi életeket, viszont számunkra egy harcos angyal léte, főleg ha az a legjobbak közül való, rendkívül szükséges.

*szomorúan sóhajt egyet*
- Már megpróbáltam a jövőbe tekinteti, hogy megtudjam... melyik halandó hozza el a megváltást Shalmira életéért, de a szemem vak maradt. Isten nem akarja, hogy előre megtudjuk... bizonyára tervei vannak ezzel... Így azonban fájó a tudat, hogy amit cselekszünk talán annak az embernek nem csak a véget... de a démoni létet hozza el, vagyis kényszeríti abba... Csak imádkozni tudo lelkének üdvéért...
*mondja lehangoltan, de tudja, hogy amit Satanael mondott az mind igaz. Szükség van Shalmirára és próbál a legjobbakban bízni*
- Kezdjük... Ha tovább késlekedünk Shalmira belép a Végső halál kapuján, és nekünk még addig kell érte tennünk, míg csak a tornácon van...

*Ceresre néz, majd vissza maga elé. Hát, ideje lesz elkezdeni végre. Leguggol és a földre tapasztja jobb tenyerét. A föld még mindig magában hordozza az angyal halálát, valamint a gonosz erejét, ami megölte. Démon.. dehogy. Ha csak ilyen egyszerű lenne. Ez a démon valamivel összetettebb és gonoszabb. Más.. de most nem ezért jött, hogy elmélkedjen, hanem hogy cselekedjen. Átadja magát a föld erejének, a forrás hatalmának, az állatok természetének; mindennek, ami csak itt található. Tenyere alatt a föld mocorogni kezd. Nem földrengés formájában, inkább mintha egy alakot formálni a homok és por. Satanael feláll, hiszen ennyi energia bőven elég volt. Az alak kezd élesebb körvonalakat felvenni, majd a részletek is láthatóak lesznek. Egy kis idő elteltével egy nő jelenik meg, mintha csak egy szobor lenne. Testét kőszárnyak védik az esetleges gonoszságtól, vagy bármi mástól. A test megvan, de lélek nélkül olyan, mintha csak egy szobor lenne. Jobban mondva nem olyan, hanem az. Itt ismét Ceres felé fordul. Némán áll, mindketen tudják, hogy most a másik angyal következik.*

*Némán figyeli Satanael mozdulatait és munkáját, ahogyan a benne lakozó erővel a földbe süllyedt testet visszahívja a valós időbe és térbe... Mikor rá kerül a sor, letérdel az angyal corpusza mellé, homlokára és szíve fölé helyezve tenyerét. Lehunyt szemmel halk imába kezd, aminek következtében fényesség árad a tenyeréből... a szentség és a megváltás aranyozott fénye, ami emgisztítja a lelket a gonosztól, és megvédi tőle, hogy míg visszatalál a testbe... ne támadja meg semmi ártó szellem...
Nem telik bele sok időbe, mire megérkezik Shalmira messzire tévelyedett lelke, hogy elfoglalja megszokott helyét... A cselekményt vakító fényáradat övezi, ami egyrészt fenséges másrészt rettentő... az erejétől.
Szóval nem szabad megszakítani a szertartást, de elég csak egy pillantást váltaniuk, hogy tudják, most mindkettejük hatalmából kell egy kis darab, hogy a testbe jutott lélek ne akarjon onnan elmenni*

*Ismét leguggol a testhez, Ceres mellé. Elméjét és erejét egyszerre tárja ki, hogy azzal bírja maradásra Shalmira tébolygó lelkét. Ereje összekovácsolódik Ceresével, s az együtt költözik Shalmirába. Részben ez az angyal régi ereje, amit Satanael a földtől kapott, részben a sajátjuk, ami a művelethez elengedhetetlenül szükséges. Most már ő is érzi a lelkét, valamint azt,amint fokozatosan kezd megnyugodni, és betalálni a testbe.
Ez a művelet hatalmas fényár kíséretében zajlik, úgyhogy csak remélni tudja, hogy a környező démonokat megrémíti, és még véletlenül sem csalogatja a közelbe. Nem, a gyengébbeket biztosan nem. A folyamat lassacskán a végéhez közeledik.*

*Mikor véglegesen stabilizálták Shalmira lelkét a fény kezd egyre csillapodni és Ceres szemeibe könnyek szöknek a halandó életért, amit ez a művelet követelt. Még ha tudja is, hogy szükség van Shalmirára, a fájdalma, amit az ember halála okozott nem csillapodik.
Feláll, miutén kisimította az angyal arcából a haját*
- Hamarosan magához tér... én most elmegyek. Meg kell tudnom, ki halt meg miatta. Gondolom lesznek kérdései, mikor kinyitja a szemeit... de majd te válaszolsz neki...
*suttogja halkan, könnyei legördülnek az arcán, majd szárnyra kél és a magasban eltűnik Satanael szemei elől*

*Meg tudja érteni Cerest is, hiszen neki még többet jelent a halál fogalma, mint bármely más angyalnak. Még egy ideig a távozó alakot figyeli, majd visszafordul az éledező lélekhez, amely sikeresen megtalálta a gazdatestét. Most már csak percek választhatják el Shalmirát a teljes visszatéréstől, ha jól sikerül a folyamat. Ugyan Satanael kizártnak tartja, hogy ő és Ceres elbaltázott volna valamit, de mellékhatások mindig felléphetnek. Reméljük a legjobbakat. Addig feláll, körülnéz, van-e valami a közelben, de amint nyugtázta, hogy semmi, visszapillant az angyalra, és vár.*

*Lassan tér magához... eleinte még nem hajlandó kinyitni a szemeit, de nem lustaságból, hanem a fájdalom miatt. Nem valami kellemes érzés, mikor a lelkét kiszakítják a világmindenségból, hogy egy ilyen pöttömnyi alakba zárják, amiben ugyan temérdek időt eltöltött élete sorén, most azonban mégis kényelmetlennek találja...
egy sóhaj szakad fel mellkasából, de a hűvös levegő égeti a tüdejét... hiszen már napok teltek el azóta, hogy legutóbb ezt a reflexmozdulatot megtette volna.
Végül elszánja magát arra, hogy kinyissa a szemét, de azonnal be is csukja. Az átlagos fény is sérti a szemeit, hiszen eddig... halála után vak sötétben volt a lelke és meg is szokta azt... Várnia kell egy kicsit, míg érzékei megszokják a valóság és a világ ezen részét és képesek feldolgozni azt.
Mikor ez megtörténik, felkönyököl és azonnal Satanaelre pillant. Tekintetében megannyi kérdés, mégis először megköszöni, amit érte tettek... *
- Köszönöm... hogy vissza hoztatok, bár nem számítottam rá.
*elhallgat... bölcsen, hiszen tudja, ez a rítus mivel jár*
- Miért szegtétek meg a tilalmi szabályt?

*Csak mosolyog az angyal szavain. Általában mindenki buta kérdésekkel jön, ha ismét életet kap, úgyhogy nem lepődik meg*
- Mi alomanok vagyunk, Shalmira. A szabályok betartása nem a mi feladatunk.. mi csak meghozzuk őket, hogy ahhoz képest éljen a többi angyal. De ez most amúgy is kivételes alkalom volt, de ezzel te is tisztában vagy. Ne törődj semmivel, ami ehhez kapcsolódik. Pár nap alatt ismét rendbe jössz, és folytathatod hajdani mivoltodat. Mintha mi se történt volna.. *és ezt persze el is várja, mert egy jó harcosra bármikor szükség van.*

*Bólint... nem volt szokása soha, hogy feleseljen egy felettesével, bár még mindig milliónyi kérdése lenne, többek között az, hogy Leito merre van... miért nem ő jött el visszahozni őt a másik oldalról... De ahogy a férfira gondol, máris megtudja távollétének az okát, kezei ökölbe szorulnak.
Felkel a földről, elszántan tekint Satanaelre*
- Számíthatsz rám... beszélnem kell az öcsémmel, és Leitoval... utána ha megkapom rá az engedélyt, akkor már holnap kimegyek a többiekkel járőrözni. A halál szerencsére nem butít, tehát az erőm meg van még. Van valami közvetlen utasítás, vagy elmehetek?

- Közvetlen utasítás nincs. Ma és holnap inkább pihenj, sőt, még párnapig kerüld a közvetlen harcot az erősebb démonokkal, mert nem szeretnénk ismét összekaparni. *mosolyog ugyan, de pillantásával erősen utal rá, hogy ez a javaslat felér egy igen erős utasítással.*
- Ha gondolod, Citadelen keríts valakit, hogy ismét hozzászokj a testben lévő élethez. Gyakorolj, eleveníts fel minden tudást és mozdulatot. Következő parancsig te osztod be az idődet. Hamarosan felkeres valaki, addig pihend ki magad.

- Értettem...
*feleli cseppet keserű szájjal, mert igazán nem ő tehet arról, hogy valaki olyan démoni lényt alkotott, amivel egyáltalán nem tudott semmit kezdeni. Kíváncsi lenne, hogy Satanael egyáltalán meg tudná-e bökni azt a lényt... aki ezelőtt angyal volt és ráadásul saját tanítványa... de mindent lenyel.*
- Akkor majd találkozunk...
*kibontja szárnyait, meglebegteti párszor, aztán elrepül... beszélnie kell Dantéval*

*Tisztában van vele, hogy Shalmira nem lehet túl lelkes az utasításai miatt, de mindez az ő érdeke, még akkor is, ha nem látszik. Ismét körülnéz a környéken, mielőtt elmenne, majd miután ezzelmegvolt, előhívja szárnyait, és a magasba emelkedik, azonban párszáz méter magason visszateleportál a Citadel tornyába. Még van egy kis elintézni valója, mint ahogy az lenni szokott.*

*Ahogy leszállt az éj... Zandler elköszönt Sandrától és útnak indult, hogy táplálkozzon. Ugyan nem rég óta lélekkínzó... úgy egy fél éve talán, de szerencsére nem kellett vesződnie azzal, hogy fiatal kora ellenére lenézik őt, hiszen minden lélekkínzónak ugyan akkora ereje van, teljesen mindegy mióta táplálkoznak félelemmel illetve lelkekkel, ha úgy hozza a kedvük.
Az azonban, hogy démoni életében is kevés érzelmei mind elcsitultak olyannyira megszokottá vált számára, hogy már gondolni sem gondol rájuk... csak néma árnyként járja a várost, hogy kiszemelt áldozatát kövesse... Egy archon az, aki a ma esti táplálékot jelenti számára és hiába tartja nagyra az erejét a démon, egy lélekkínzóval szemben semmi esélye... de mivel pimasz volt és öntelt, Zandler nem csak a félelmét csapolta meg, hanem ellopta annak démon lelkét is, majd sötét szemekkel végignézte, ahogyan hamuvá ég a felgyulladt test.
Ezután lábai a forráshoz vezették őt, érzi a halál és a szenvedés... a félelem szagát, ami ide csalta őt, de mindegyiknek a lenyomata van itt csupán, nincs hozzájuk tartozó személy... azonban így is felér egy lakomával... *

*Néma mozdulatlanságba borkulózva, összehúzott szemekkel figyeli a nem is olyan régen maguk közé fogadott férfit... olyan mohó vágyakozással issza a látvány minden percét melyre hangos sóh szakad fel tüdejéből. Mindig is elragadó volt a látvány számáramiközben a fiatalok esznek... táplálkoznak abból a sok gyönyörű halálból, félelemből s fájdalomból... milyen csodás is ez főleg mióta kitörtek....*
- Mily csodás éjszaka is a mai... nem de bár Zandler?
*A hang nem bájos s nincs benne semmi kedvesség vagy jó indulat. Tömégy kegyetlenség szólal belőlük minden féle könyörtelenség nélkül, hidegen s ridegen.*