*Ő már óvatosabban mászik le a fáról.*
-Megtennéd? *vigyorodik el.* Ezer köszi előre is!

- ugyanmár, semmiség*mosolyog majd éles körmével felsírti Kity alkarját* nem fáj.. ugye?*pislog rá angyali szemekkel* a regenerálás lényege, hogy elhidd, hogy nincs seb a kezeden. koncentrálni kell, és akarni. démon vagy, van benned egy belső erő, amit a tudatod határok, és elfolyt. fel kell h szabadítsd. érintsd meg a tudatod legmélyét, szabadítsd fel a benned lakozó erőt...

-Szólj, ha tudsz beszélni az újoncok nyelvén is *ereszt meg egy vigyort* Ezt az ősbablát nem értem... *azért nagyjából érti, hogy mit kéne csinálnia, és meg is próbálja, de egyelőre semmi nem történik.*

- az a baj, h nem hiszel a fantáziádnak. ez az egész, olyan mint egy játék. ha elhiszed, amit kitalálsz, akkor az lesz a valóság számodra*próbálja magyarra lefordítani az előbbi hablázást*

*Elmosolyodik*
-Így már érthetőbb... szóval képzeljem el, hogy működik, hitessem el magammal, és sikerülni fog. *foglalja össze a tanácsokat. A sebre néz, és próbálja elképzelni, hogy nincs ott, köddé válik, és ismét ép a karja. Egy darabig nem történik semmi, majd végre elkezd begyógyulni a karmolás. Kity hitetlenkedve mered a karjára.* Tényleg sikerült!

- na látod! mondtam, h nincs benne semmi ördöngősség. ha belegondolsz a démonok világa is "meseszerű" így az itt történtek is a mesének a szálai. így kell felfogni mindent, persze leszámítva az életveszélyes helyzeteket, és hogy itt általában a gonosz győz*vigyorodik el* na most próbáljuk meg keményebb sebbel... *egyszerű mozdulattal töri el Kity vállát* bocsi... de a csontösszeforrasztást is meg kell tanulnod... hasonló eljárás mint az előző.

*Felszisszen a fájdalomtól.*
-Csak nehezebb, úgy veszem észre... *morogja, de koncentrálni kezd ismét, ezúttal csukott szemmel. A fájdalom nem hagyja figyelni, ez kicsit erős neki így kezdetnek... azért lassan a helyére illeszkedik a csont, de Kity itt abba is hagyja, kimerülten zihál*

*együttérzően mosolyog barátnőjére* semmi gond, pihenjünk egy kicsit, de a ami nap be fogod gyógyítani azt a törött csontot. tudom, h így elsőre kicsit nehéznek tűnik, de ha belejössz, már csak rutin munka lesz, mint a sebgyógyítás...

-Nehezebb, mint gondoltam... *sóhajt, és megpróbálja összeszedni magát. Tovább gyógyítja a sebet, ami végre össze is forr, a bőr már rutinmunkának tűnik ezek után.* Köszike, hogy megtanítottad *vigyorodik el*

- nincsmit! ez a legkevesebb azok után, amiken keresztül mentél miattam*feszes mosoly jelenik meg az arcán, amihez hálás tekintet párosul*

*Megrázza a fejét*
-Legalább nem unatkoztunk... bár azóta, hogy idetévedtem Silent Hillbe, nem volt sok unalmas percem... *angyali arc*

- ezt reméltem is. a vendégeinknek a legjobb szolgáltatásokat próbáljuk nyújtani.. kinél milyen sikerrel... *vigyorog* na de most már pihenjünk le. végre otthon aludhatok a megszokott ágyamban... *felcsillannak a szemei* remélem holnap találkozunk! *azzal szárnyra kél, és a kastély bejáratához repül, majd lesiet a lépcsőn, és szobályába érve egy jóleső fürdő után azonnal elaszik*

-Viszlát! *köszön el, és ő is reménykedik benne, hogy holnap találkoznak. Kiszemel magának egy házat, és bemegy, a "sajátját" most nem hajlandó megkeresni. Letusol, majd elveti magát az ágyon, és hamar álomba merül.*

*Céltalanul bolyong, épp mesterére gondol, bár a szokottnál kicsit erősebben, és mintha ezt üzenetben is közölte volna Echidnával...*

*visszatér a városba, megjeelnik Charlie előtt* szóltál kedves? -mosolyog rá* miben lehetek a szolgálatodra? *ekkor veszi észre, h mondhatni egy kis semmiben van, ami nála a pizsit teszi ki* ne nézz ide... *vigyorog, és eltakarja szárnyaival a testét*

*Csak némán áll és bámul. A szárnyak annyira ledöbbentiuk, hogy észre se veszi a semmit* - Ez honnan van?*nyögi ki nem túl értelmesen. Továbbra is tátott szájjal bámulja mestere új szárnypárját*

- öhm, ez hosszú és fárasztó, nameg fájdalmas történet *mondja kedvesen* de ha gondolod, akkor te is kaphatsz ilyet, bár fogalmam sincs, h túléled e a dolgot...

*Felcsillan a szeme, olyanannyira elragadtatja magát, hogy a mondat második fele már el se jut a tudatáig, hogy akár fűbe is haraphat* - Kell, kell, kell *bólogat, mint kis műanyag kutya az autókban*

*sóhajt* oké... de ebből nem csinálunk rendszert... te kapsz, és slussz passz... na gyere közelebb... *int neki*

*Visszaszáll a földre, és nagyon meglepődik mestere kedvességén, és hogy megkapja, amit ígér. Nem foglalkozik ezzel a gondolkattal többet, engedelmeskedik, és közelebb megy.* - Itt vagyok *vigyorog, mint a vadalma*