~Huh...~*jegyzi meg magában, és elmosolyodik... kicsit félt, hogy Tristan tesz valami szúrós megjegyzést, azért, hogy most jön.*
-Nem félek tőled.*mosolyog kedvesen Tristanra*~csak magamtól, hogyha a közeledben vagyok csinálok valami hülyeséget~*mondja magában, de ezen gondolatokat gyorsan elhessegeti, úgyhogy nem zargatják őt sokáig. Miért nem tud a jelennek élni, és nem azon gondolkodni, hogy ehhez mit fognak szólni, és ennek mi lesz a következménye. Majd megindul Tristan felé... lassan, közben hallgatja a dalt.*Szép.*kacsint a férfira, miközben odaér az ablakhoz*

*Nyugodtan helyetfoglal Tristan mellett, mad gyorsan és őszintén felel a kérdésre*
-Mindig az eszemben jársz.*mondja, majd lehunyja szemeit, alsó ajkába harap... te jó ég mit mondott. És mit fog szólni hozzá Tristan. Elfordul mivel érzi, hogy az egész arca elvörösödött... nem mer megszólalni.*

*A szavakat azt hiszi flreérti, az arcsimítást viszont már nem lehet... lassan visszafordul Tristan felé, szégyenlős mosollyal az arcán.*
Tényleg?*eddig még sosem volt bizonytalan, ha pedig az volt akkoris csak néhány pillanatig... ez a határozotság most szűnni látszik az arcáról. Arca még mindig lángvörös, viszont az a bizonytalan mosoly még mindig ot fut arcán.
Nem, nem saját érzéseiben bizonytalan... inkább a férfiéban... hiszen több mint 200 év után olyan nehéz elhinni.*

*Igen... ritka alkalmak egyike, hogy Tessa nem mer megszólalni, majd gyors magyarázásba kezd.*
-nem feltétlenül... de az sem normális, ha így gondolok egy halandóra... mint rád.*már, hogy ne lenne normális? Az angyaloknak vannak érzéseik. És azt nem tilthatják meg, hogy Tessa szeressen egy halandót. Annyira nem biztos a dolgában... semmit sem mer tenni. Csak hebeg-habog mint egy bolond.*

*Ez olyan mintha randira hívnák őt. Te jó ég... Tristan randira hívta. Tessa ettől nem tud megszólalni... pillanatnyi meglepetség ül ki az arcára, de rájön, hogy nem készülődhet órákat, mivel efoglalt és egyébként sem viselkedhet úgy mint egy szappanopera főhősnője... vannak annál fontosabb dolgok az életben. Majd vigyorogva öleli át a férfit*
Persze, hogy elmegyek!*habogja és máris azon jár az esze, hogy mit vesz fel, hogy mikorra kell jönnie, hogy kik lesznek ott. Majd megint elpirul mint egy kislány*
Köszönöm, hogy elhívtál...

-jó*bólint lasan, hogy közben mindent végigondolhasson.* jut eszembe... elég este van már. Hagylak pihenni.*mosolyog, majd egy puszit nyom Tristan arcára... ezzel eltűnik.*

*A rozoga kastélytól tovább viszi az út a város közepe felé. A szokásos főtér, a kedves kis padokal, néhány fával a poén kedvéért, és amolyan kis szökőkuttal a közepén. Mert ez így poén. Az emberek nyüzsögnek, messze van még az éjszaka, a sötétedés, a félelemnek most nincs olyan szaga, hogy Gerard ne érezze jól magát.*

*Sosem érdekelte, hogy az embereket halálra rémiszti, vagy éppen megbotránkoztatja a megjelenésével, ezért most is - mint mindig - látványosan érkezik. Hófehér, hatalmas szárnyaival kisebb vihart gerjeszt, az ősz miatt lehullott levelek pihesúllyal kapódnak fel az örvényekben, míg Leito a szökőkút tetején nem landol*

*Valahogy különös ez a vihar, ezért elkezd egy kirakatot pásztázni szemeivel. Jéé, de fasza basser. Bár a kiraat, ahogy visszatükröődik, észreveszi Leitot. Nem volt túl lassú. Gondolatait próbálja nem Ayát tartani, hanem elterelni. ~Nézzük csak, de jó basser.~ Közben megfordul, mintha nem látta volna Leitot, majd egy "nem hittem volna, hogy ilyen hamar jön el a még találkozunk" fejet vág, közben:..* ~Van egy piros-fehér kockás övem.~

*Érkezése többekből kiváltotta a hisztérikus menekülési vágyat, de az emberek nagyobb része már megszokta az ilyesmit, és nyugodtan sétál tovább. Leito egyáltalán nem foglalkozik velük, Gerardot figyeli, arcán egy gúnyos mosollyal. Mennyire szánalmas, ahogyan próbálja őt nem észre venni, vagyis ezt elhitetni. Hát sebaj, úgy is rá fog pillantani... ha ő azt akarja. Mentálisan hat a halandóra, egy ideig uralva a tudatát*

*Eddig is Leitot nézte, de mostmár szabályosan bámulja. Nem tudja levenni róla a szemét, pedig mostmár eleget látta. Nem tudja, hogy adja a tudtára, hogy észrevette. Előbb-utóbb csak rájön.*

*Leugrik a szökőkút tetejéről és int Gerardnak, hogy menjen oda. Már elengedte őt, szóval akarata szerint dönthet. Közben hátat fordít neki és a kutat nézi, vagyis inkább az angyal démon szobrot a tetején, amik lassan mintha megmozdulnának*

*Oh, a hőn áhítot szabadság. Leito intésén gondolkozik, hogy odamenjen, vagy sem. Valószínűleg ha nem megy oda, fájni fog. De miért van olyan érzése, hogy akkor is, ha odamegy? Mindegy, nem túl határozottan, de elindul Leito felé, és végül mellette áll meg. Ilyen közel még nem "merészkedett" hozzá egyszer sem. Akkor ez biztos, hogy nagyon fájni fog. De hát, a kis játszadozás eredménye lett az is, hogy nem fél.*

- Lám, lám... megint nem az elmenetelt választottad. Ezek szerint tetszett a tegnapi majdnem meghalásod, nincs igazam, Mr. Magának bizonyító?
*szólal meg a tőle megszokott semmitmondó hangon és arckifejezéssel*