- nyugi.. lazíts... mondtam, hogy nem foglak megölni most, csak kiélvezem azt, ami jár a jegyemért cserébe. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem ez lesz az utolsó előadás, amiben te szerepelsz, és én vagyok a néző. tetszik nekem, ahogyan szenvedsz, jóérzéssel tölt el, de komolyan! ez már egy bók is lehetne akaár... nagy rajongód vagyok, egyszer majd autogrammot is kérek tőled, ha már feljutottál a csúcsok csúcsára, és elteszem emlékbe...

- Tartsd meg magadnak a hülye szövegedet! *kezdi elveszteni a humorérzékét, bárnem is tudni, hogy miért... Bár a lazítás tényleg jót tesz, valamivel kevésbé elviselhetetlen a fájdalom.* - Eljön majd az alkalom, amikor te fogsz szenvedni, és én nézem élvezettel *fenyegetőzik*

- már alig várom azt a percet! Mert, ha az bekövetkezik, akkor csodatvő leszel angyalkám, és nagy valószínűséggel téged neveznek ki a legújabb Buddhának.
*feleli mosolyogva és mélyrehatóan folytatva a gúnyolódást. aztán, mikor emgundja, hogy Cyra olyan gyámoltalanul fekszik a földön, lassú léptekkel megközelyti, hogy aztán egy mozdulattal felrántsa őt a földről. Pár elhúzott pillanatig a szemébe néz, majd a falnak löki, de legalább áll... hátat fordít neki*
- szedd össze magad, és tedd rendbe a kezedet... legközelebb jobban fogsz már szerepelni!
*szól vissza a válla fölött, aztán a következő mozdulat során eltűnik, az árnyakkal együtt*

*Miután a férfi lelépett, még úgy egy percig tartja magát. Nem szól utána, tudja, hogy felesleges. A vállát helyrerántja, de azonnal fel is üvölt a kíntól, bár legalább tudja használni a még mindig sajgó karját. Mikor ez megvan, összekuporodik a fal tövében, és csendesen zokogni kezd, abban a tudatban, hogy senki nem látja.*

*A városban sétál újra, de inkább ezt betondzsungelnek nevezné... füves, parkosított részt nem sikerül találnia, pedig azt jobban szereti. Megfordul a fejében, hogy ideje lenne visszaindulni, de annyira nyugodt és csendes minden, hogy most biztos nem bírná ki a négy fal között.*

*hangos nevetés hallatszik az utca vége felől, ahol is éppen Darius beszélget az egyik harcos társával, viszont ahogyan Stephanie közeledik feléjük, Darius belesúg valamit a másik férfi fülébe, és az hatalmas szárnyait kiterjesztve elrepül, hogy egyedül hagyja őket. Darius széles mosollyal lép az ismerős nőhöz*
- Hát megint találkoztunk...

Neked is szép estét... de úgy látom már megvan. *Elmosolyodik, érti ezalatt az előző percekben hallott kacagásokat. Örül, hogy újra találkozott a férfival, eddig ő az egyetlen értelmes ember, akit ismer.*

- hát igen, tudod, most nálunk egy kis szünet van, ugyanis nagy banzájra készülnek az angyalok... tehát, minden hivatalos ügy el van halaszva, és csak a bulira hangolódik mindenki, harcos, szerfán egyaránt.
*magyarázza, bár tudja, hogy ennek a felét sem értette a halandó. Az egyik pad felé int, hogy üljenek le*
- És, veled mi a helyzet eme rettenetesen szürke, és unalmas városban?

- Legalább ti nem unatkoztok... *Leül Darius mellé és a saját ujjaival kezd szórakozni, miközben beszél.* Épp az a helyzet, amit lefestettél a városról... az itteni élet is ugyanolyan unalmas és szürke. Emberekkel nem találkozni, mert állandóan a házukban kuporognak és rettegnek, akikkel meg mégis összefut az ember, vagy megőrült, vagy csak olyan részeg, hogy beszélni sem lehet vele... csupán ennyi. *Nem is kérdez, hogy miféle buli lesz, úgysem értené. Azt is nehéz felfogni és megérteni, hogy mindez létezik, nem hogy még több információt elraktározni...*

- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél... de tényleg.
*mondja halkan, miközben Stefire pillant lágyan*
- Ha tehetnék ellene valamit...
*elharapja a mondat végét, tehetne, hogyne... megölhetné őt, és akkor véget vethetne a szenvedésének. Vagy angyal lesz, vagy halott... de erre Darius képtelen. Igaz, hogy minden szó nélkül megöl bárkit, de nem így... és nem egy halandót...*

- Én is, de ezt kell szeretni... *Vállat ránt, majd a kezéről Dariusra emeli pillantását.* Miért, te tudsz ellene tenni valamit? *Picit hallgat, de feladja, hisz ez baromság, úgysem lehet semmit tenni.* Ha esetleg több parkos részt tudnál a közelembe helyezni, már én annak is örülnék... *Elmosolyodik.*

~ nem mondhatom el neki, hogy csak akkor szabadulhat, ha meghal... nem... erre képtelen vagyok ~
*vívódik magában, majd a nő szavai húzzák vissza a jelenbe. Elmosolyodik*
- Hunyd le a szemedet egy pillanatra...
*miután Stefi megtette neki ezt a kis szívességet, enyhe szél söpör végig a tájon, és furcsán édes illat telíti be a levegőt a megszokott undorító szag helyett*
- jól van... kinyithatod!
*a környezet teljesen megváltozott, mintha egy parkban lennének tavasszal, gyönyörű fehér és rózsaszín virágú fák díszítenek mindent és a lehullott szirmok a levegőben szállnak, illetve a földet terítik puha bársonyként be*

*Lehunyja a szemét, közben kíváncsi, mi történik, mégsem nyitja ki, csak akkor, mikor már szól Darius. Mélyen magába szívja ezt a friss illatot, és jó pár percig meg sem tud szólalni a csodálattól. Nagy mosollyal nézelődik, fél felállni, vagy akár megmozdulni, nem akarja hogy minden eltűnjön... fél, hogy ez csak egy álom, vagy a képzelete, ami bármikor eltűnhet.* Ez... ez csodálatos! *Suttogja és csillogó szemekkel néz Dariusra.*

*elmosolyodik, egy kicsit tartott attól, hogy nem nyeri el a lány tetszését, mert mondjuk nem szereti a rózsaszínt, vagy túl nagyzolónak tartja majd, de így már minden más*
- Örülök, hogy tetszik... remélem, ez egy kicsit szebbé teszi a mai napodat.
*elkap egy a levegőben szálló virágszirmot, és Stefi kezét megfogva annak tenyerébe helyezi*
- Ne aggódj... nem tűnik el, amíg veled vagyok.
*mondja nyugtatólag, kiolvasva a nő gondolatait*

*Elpirul, és a virágszirmot tapogatja. Annyira lágy és selymes, egyszerűen hihetetlen... feláll, és elindul lassan, közben néhány virágszirom a hajába hullik, de nem zavartatja magát.* Kicsit? Ez nem kifejezés! Eddig történt legjobb dolog, amióta itt vagyok... *Mondja, és hallani a hangjából, hogy ez igazán tetszik neki.*

*akaratlanul is követi a lány minden mozdulatát, és most kell rájönnie arra, hogy eléggé illetlenül jószerivel méregeti őt, és olyan szemekkel nézi, ami zavarba ejtő lehet, tehát gyorsan elkapja a tekintetét, és a közeli fára szegezi*
~ mit csinálok? Leito kinyírna, ha egy halandóval bármilyen kapcsolatot létesítenék... ~
*hátradől a padon, és a fejét is teljesen hátra dönti*
~ miért kell nekem mindig ilyen helyzetbe kerülnöm? miért kell mindig a legszebb halandókkal találkoznom? ~
*kérdezi magától, közben ismét stefire pillant, szinte felfalja a tekintetével*

*Észreveszi, hogy valami baj van, visszamegy Dariushoz.* Mi történt? Jól vagy? *Aggódó pillantással néz a férfira, a figyelmét a hely foglalta le, és nem az, hogy néz rá D, így erre nem is jön rá.*

- öhh... nem, nincs semmi baj...
*feleli egy mosolyt csikarva az arcára, majd Stefi szemeibe néz, és szinte elolvad*
- csak, olyan gyönyörű voltál a virágszirmok között...
*szalad ki akaratlanul a száján az, amit gondol, szóval le si süti szépen a szemeit, és zavartan fészkelődni kezd*

*Már nyugodna meg, hogy hu, semmi baj, mikor kiszalad Darius száján a mondat... szinte megakad benne az ütő, nagyokat pislog, majd leül a padra, a férfi mellé. Nem közvetlenül mellé, de nem egy másik padra... nézi a hulló szirmokat* és az ennyire rossz dolog, ha... *sóhajt, nem tudja, hogy fejezze ki magát.*

- nem... nem dehogy, nem erről van szó..
*siet gyorsan magyarázatot adni és tiltakozni, csak nem tudja, hogyan tegye, végül egy hatalmasat sóhajt, és maga elé bámul*
- Én angyal vagyok Stefi... te meg halandó... nem tudom hogy... nem akarom, hogy szóval még ha lenne is köztünk valami... nem szeretném, ha miattam szenvednél, érted? mert ez nem mindennapi dolog, hogy egy halandó meg egy angyal...
*hebeg össze vissza, azért reméli, hogy érti a lány a lényeget*