*Újabb sóhaj hagyja el ajkait.*
~ Ez nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltam. ~ *gondolja*
- Már éppen belementem volna a játékba, ha nem követsz el ekkora baklövést. Hannah egy nagyhatalmú démon, semmi szüksége ilyen alantas módszerekre, hogy elérje, amit akar. Ha téged lamiává akart tenni és a párodat, azt a Viviant is, akkor azzá tett volna, nem foglalkozott volna olyan megalázóan alantas ügyletekkel, hogy a saját fiát eladja! - *hangját igyekszik szabályozni, nehogy átmenjen kiáltozásba. Odébb lép a lány közvetlen közeléből.*
- Kedves névtelen, a lamia vendégszeretetet így is megkaphatod, ha igényled. - *mondja mosollyal az ajkain.* - A lakosztályom helyét ismered. De mára elég is az ismerkedésből. Dolgom van.. - *két tenyerét összeilleszti, de mielőtt elteleportálna, még köszönésképpen azt mondja:*
- A mihamarabbi viszont látásra!

*Miután Nox elment, nem bírja visszatartani, hogy ne nevesse el magát. A játék elkezdődött, és így vagy úgy... de mindenképpen ő fog nyerni, az már más kérdés, hogy milyen eszközöket használ majd a cél érdekében. Minden esetre, most meg kell köszönnie Hannah-nak, hogy ilyen jó szórakoztató partnert küldött neki... Egy kegyetlen mosollyal lép be az Árnyak birodalmába, hogy meglátogassa a két Őst... úgy is akart beszélni Lilith-el is... *

*Egy kis kiruccanás, vagy egy kis friss levegő céljából jött ide... Tulajdonképpen maga sem tudja, hogy miért. Talán egyszerűen csak kedvet kapott ehhez a helyhez. Mostanában mindenütt harcolnak. Angyalok és démonok küzdik a véget érhetetlen csatájukat. Amibe végül majd mind beledöglenek. Bár őt annyira ez nem érdekli. A maga részéről ki is marad szépen az egészből. Ha csak Hannah nem ad neki valamilyen parancsot, mert akkor azt egyértelműen teljesíti, de egyébként csak tengeti napjait. Henyél és zabál. Így, hogy a sok bunyóban annyira kimerültek mind a démonok, mind az angyalok, sokkal könnyebben tud vadászni és ezzel együtt vérhez jutni. Na nem mintha eddig olyan nehezen ment volna neki, de azért mégis, na...*

*Az árnyak gomolyogni kezdenek és mintha a megszokottnál is feszültebbé válnának, ahogyan egy férfi alak lép ki a sötétségből, testet öltve ebben a világban. Szívét megdobogtatja a hely varázsa, az otthon érintése, amiben már nagyon rég óta nem volt része... persze saját döntése miatt... De most még is visszatért, talán mert hiányzott neki a családja, vagy mert megunta a folytonos bolyongást és a világok közötti utazásokat és végre szeretne egy lenni a többi lamia közül... ezt még jómaga sem tudja megmondani. Majd az idő eldönt mindent...
Most azonban elmélkedése közepette egy testvérének jelenlétére lesz figyelmes. Abba az irányba fordul, amerről a jól ismert energiát érzi, ajkai automatikusan mosolyra húzódnak, ahogyan Erynre néz. Nem vesztegeti az idejét holmi sétálással, egyszerűen csak megjelenik a lamia előtt és szorosan magához öleli őt*
- Eryn! Úgy örülök, hogy épségben vagy... és hogy veled találkoztam visszatérésem alkalmával először!
*suttogja a nő fülébe szinte nevető szavait, miközben ujjait végigfuttatja a jól ismert fürtökön... vállakon... háton...*

*Érez valamit a közelben. Valami olyasmit, ami az előbb még nem volt itt, de neki mégis valahonnan olyan ismerős. Ám mielőtt még áttudná gondolni a dolgokat, előtte terem egy rég látott testvére, kit annak idején nagyon szeretett, meg persze még most is. De ő a saját útját kezdte el járni, és Eryn azt hitte, hogy többé már nem látta. És pont, mikor nem számított rá egy cseppet sem, íme itt termett.*
- Zephyros! Azt hittem, már többé nem is látlak!
*fakadt ki belőle, miközben erősen magához szorította a férfit. Arcát belefúrta annak mellkasába, beszívta azt a régi illatot, ami már úgy hiányzott neki.*

- Megmondtam, hogy még vissza jövök egyszer... ezek szerint türelmetlen voltál, és nem hittél bennem. nem tudtak kivárni a visszatértemet, inkább elfelejtettél?!
*incsekedik a szavakkal, természetesen nem komolyan mondja őket, az egyetlen dolog veszett életében a család volt... aminek képtelen lett volna ártani. Még akkor sem tudott volna ilyet tenni, amikor azzal vádolták, hogy magányos élete csak álcázza a bűnét, miszerint saját fajának árulójává vált. Természetesen ezek a pletykák az évszázadok alatt elcsendesedtek, ahogyan Zephyros emléke is megfakult mindenki tudatában.*
- De azért jó érzés, hogy a nevemre még emlékszel, kedvesem.

- Ne mondj ilyet... Minden nap gondoltam rád. És szerintem a többiek is, akik bizonyára szintén nagyon fognak neked örülni.
*persze talán nem annyira, amennyire ő örül, de azért fognak örülni. Hiszen Eryn úgy gondolta, hogy ez a nap is olyan lesz csak mint a többi. Eszik és gyilkol pár angyalkát vagy démont a saját szórakoztatására, de nem, most visszatért testvére. Úgyhogy most nem is tudja levakarni arcáról a mosolyt, és szemeiből az örömöt.*
- Még szép, hogy emlékszem! Hiszen te is emlékszel az enyémre... Na de mesélj! Gondolom annyi minden történt veled. Biztosan rengeteg mesélni valód van.

- Mesélni valóm ugyan nincsen, nem hódítottam meg világokat és nem törtem uralomra sehol sem.. csupán vándoroltam, amíg meg nem untam az egyedül létet. Igaz ez bele telt egy "kis" időbe, de végül visszatértem hozzátok, és valószínűleg most már itt is maradok, amíg Hannah ki nem teszi a szűrömet valamilyen okból kifolyólag!
*kacsint Erynre, miután nagy nehezen, de elengedte a nőt az öleléséből. Megfogja a kezét és ad rá egy kézcsókot*
- Mi lenne, ha a visszatértemet megünnepelnénk? Egy kis vadászattat? Vagy gyertyafényes vacsora a kastélyban?

- De azért csak csináltál valamit a vándorláson kívül! Azért csak voltak arrafelé is események, amerre mentél. Vagy ilyen unalmas volt az út?
*mondjuk ezt nem igazán tudja elképzelni, hiszen akkor miért is lett volna olyan távol. Azonban megfogalmazódik benne egy újabb kérdés, amit nem is tud magában tartani.*
- Olyan jó volt egyedül, hogy ilyen sokáig elvoltál? Hiányoztunk egyáltalán?
*na jó, az utolsó kérdése kicsit erős volt. Meg igazából elég nagy baromság is. Amit meg is bánt azonnal, miután kimondta, de már mindegy. Nyilván való, hogy valamilyen szinten hiányoztak neki. Különben nem jött volna vissza.*
- Megünnepelhetnénk szerintem is. Egy ilyen eseményt meg kell ünnepelni. A módját te válaszd ki, hisz te vagy az újonnan visszajövő!
*széles mosoly.*

- Természetesen hiányzott a család, már azon a napon, amikor elmentem éreztem a hiányotokat, de szerettem volna megismerni a világ rejtelmeit... Olyan szemmel látni a körülöttem lévő elemeket, amilyennel azelőtt nem láthattam, ezért erőltettem magam, hogy távol maradjak. Kicsit bántotta a büszkeségemet, hogy a család védelmez, ha kellett... szerettem volna megtudni, hogy képes vagyok-e egyedül is megállni a helyemet?! És, mivel életben vagyok... ezért ez az "akció" sikerrel járt.
*magyarázza azt, amire sikerült rájönnie, mikor eldöntötte, hogy haza jön*
- Hallottam az itteni helyzetről, hogy felfordult a síkok rendje, ezért jó lenne körül nézni. Kíváncsi vagyok, mi változott! Szóval menjünk, kedves...

- Értem. Hát, én nagyon örülök, hogy visszajöttél!
*amolyan őszinte, szívből(?) jövő mosoly, amit nem mindennap lehet tőle látni. Sőt, szinte soha.*
- Igen, mostanában áll errefelé a bál. Nagy a kupi meg a felfordulás. Hát még a vér...
*csillan fel a szeme, mert azért mégiscsak démon, meg lamia... És ugye a vér látványa gyönyörű az ő számára.*
- Menjünk! Csakis utánad...
*ezt azért mondja mert sok hely van errefelé, és ki tudja, hogy Zephyros éppen melyikre kíváncsi. Úgyhogy ő majd szépen követi testvérét.*

- Ó, szóval rám bízod magad?! Helyes!! Helyes!!
*átkarolja Eryn derekát, mosolyogva a szemeibe néz, majd egyszerre tűnnek el a helyszínről*