Vissza érkezik az arénába, ahol szerez ismét plusz pontokat. +8 Támadási és Védekezési pontot.
Az arénában Echidnával találja szembe magát Relia. testéről etűnnek az illúzió által rávarázsolt harci ruhák, helyette a sajátja van rajta. A nézőtéren holt lelkek ülnek közömbös, olykor szúró pillantásokat veteve a fiatal dámonnőre.

*Felsóhajt*
- Huh, de kényelmetlen volt ez a ruha! *Majd észreveszi a démonokat és mesterét, kissé elbizonytalanodik* Izé... akarom mondani, illetve kérdezni: Vége van? *Félve, alig hallhatóan teszi fel a kérdést, szemében a remény sugarára lelhet rá, aki keresi*

*tekintete talán most először kemyén (Reliával szemben) fejét alig mozdítja oldal irányban, jelezve, hogy még semminek sincs vége. Jobbját felemeli, amiben egy árnykard fejlődik és hegyét Relia felé szegezi. kb. 10 m-re állnak egymástól*

- Jó vicc volt... *Morogja, majd maga is formál árnyból egy kardot és egy tőrt., bár tudja, semm iesélye, de szeretne minél tovább talpon maradni., közben már rendesen verejtékezik, elvégre elfáradt az imént* Elhajol az árnypenge elől, és így majdnem Echinda oldalával van egyvonalban, a nő medencecsontja felé csap saját sötétségből kovácsolt fegyverével*

*idejében észre veszi a visszatámadást, így szabad kezébe is formál egy fegyvert, amivel hárítja a csípőjére szánt csapást, majd elrugaszkodik a földtől, és a magasba emelkedve egy pillanatra megáll a levegőben, hogy teljes testsúlyával csapjon le. fegyvereit egybe olvassza, a feje fölé emelve a falcon támadást hajtja végre*

*Nem igazán tudja kivédeni, egy kicsit sikerül csak, annyit ér el, hogy Echinda ne a fejét metssze el a nyakától. megijed, remeg szinte, semmi kedve és ereje nincs egy ilyen hatalmas démon ellen harcolni. Dühe táveszi irányítást, a bestia kitör, és A nézőtér Echindától nem messze levő része leszakad, remélhetőleg maga alá temetve a nőt*

*a ráomló kőzettarabok hirtelen érik, azonban nincs mitől tartania, nem neki kell bizonyítania, hanem reliának. Hamarosan betemetik őt a lehulló fal részei, majd egy kisebb robbanással széjjel veti azokat. a holt lelkek még mindig unalmas tekintettel fürkészik őket. Eltünteti kezéből az árnyfegyvereket, kezében megcsörren egy csont, ami Olsterot idéz az aréna homokjából. Biccent relia felé, jelezvén, ez az utolsó feladata.* ~ meg kell szelidítened... az irányításod alá kell, hogy kerüljön, máskülönben széttép~ *üzeni gondolatban az instrukciókat, s közben az olstero megindul Vörös szemeit Relián pihentetve*

- Nem kéne valami enned? Persze nem engem, de csupa csont és bőr.. ja nem, csak csont vagy... *FItymálja a szörnyet Echinda üzenete viszont üdítőként hat rá. Visszafogja magában a bestiát, és az Echindának bevitt sikeres támadás is önbizalomáradat volt rá nézve. Ahhoz képest, hogy ilyen szorult helyzetben van, vigyorog, mint a tejbetök. Majd arca elkomorul. Koncentrál, sejti, hogy áshogy enm sikerül, mintha a lény (remélhetőleg létező) elméjére próbál hatni. * ~Nem akarsz bántani! Jó kis Olstero! Lassíts, és hajts fejet, csak most az egyszer! Muszáj, hogy engedelmeskedj akaratomnak, akármilyen bátor, és veszélyes lény vagy, akármennyivel erősebb nálam! Most az egyszer állj szolgálatomba kérlek!~ *Várja a hatást*

*Echidna elhátrált, és mintha egy kicsit elhalványult volna az alakja... az olstero nem adja könnyen magát, már szinte méterek választják el csak Reliától, és attól, hogy leharapja a fejét, majd jóízűen elfogyassza a démont. A csontsárkány uralásához komoly akarat kell*

*Megijed, fél, egy ideig teljesen megzavarodik, az olstero begyorsul, majd gyorsan visszakapcsol.* ~Engedelmeskedj, nem vagy erősebb nálam! Most bebizonyítom~ *Szeme szinte tűzben forog, annyira koncentrál, Echivel most nem foglalkozik* ~Állj meg, és távozz, vagy hajts fejet!~ *Üzeni ridegen és szárazon, de többször és nagy dózisban*

*Az olstero megáll, majd oldalra sandít, Echit kémlelve, mikor a démonnő bólint, a sárkány eltűnik. A démoni lényt végig Relia mestre vezette, s most lassú léptekkel megy hozzá* Gratulálni tudok! Megmondtam, hogy sokra viszed... *kezét nyújtja Reliának, tenyere feketés-ezüstös csillogással fénylik jelezvén, hogy a kézfogással valami történni fog*

*MAjdnem felsikkant örömében, de a népes nézőközönség előtt visszafogja magát, és kissé kételkedve, de megfogja a nő kezét.* ~Honnan jött most? Csernobilból?~ *Egyébként elpirul a dícsérettől, nagyon büszke magára a kis egoista formájával. Úgy érzi, sikerül bizonyítania m esterének ,aki nagyon nagyon a démoni, képletes szívéhez nőtt*

*Arcára sötét mosoly húzódik, amint Relia megfogja a kezét, ujjai ráfonódnak tanítványa kézfejére, majd egy kis idő elteltével, Relia keze is abban a furcsa fényben világít... energia árad kettejük között, leginkább mesterből tanítványba (+15 Támadási és Védekezési pont). ezután az energia megreked Relia hátában, rácsavarodik a gerincére és a lapockáira. Éles fájdalom árán alakítja át a nő csontozatát, hogy szárnyakat kaphasson...*

*először csak fogait szorítja össze, aztán egy sikoltás tör ki belőle, s ő a földre rogyik. A kapott energia sem volt elég hozzá, hogy ezt ne érezze meg. Percekbe telik, mire a csontok elhelyezkednek, a végén a lány már csak kuporog, mígnem kínőnek hatalmas, festett szárnyai:D. Feltápászkodik, nem szégyenli, ami történt, de próbál htárafordulva elkapni néhány képet szárnyairól*

*fél lépéssel hátrébb lép, hogy ő is emgszemlélhesse Relia szárnyait* Nagyon szépek, remélem hasznukat is veszed majd. Azért rejtsd el őket, nehogy valaki festett angyalkának tartson *mosolyodik el, majd emgköszörüli a torkát* most már Archon vagy, harcos. Kiérdemelted.

- KÖszönöm! *szinte visítja, annyira boldog. Miután a terem elnéptelenedik, ők is elköszönnek, és Relia végre szárnyakon megy haza, majd el is tűnteti őket éjszakára, nehogy a hátára fordulva valami bajuk essen*

*megmosolyogja Relia háláját, aztán kis idővel később ő is visszatér a kastélyába. Magának sem vallja be, h mennyire büszke*

Ajánlom avatásra Armandát, ugyanis kellő tudással rendelkezik, valamint ügyesen végigvitte a kívánt pályákat.

*megjelenik az avatás helyszínén, ezzel elfogadva rá szabott feladatát*

*Mikor Armanda megjelenik, Dalton azonnal eltűnik, s a terep ahol a nő áll megváltozik. Egy hosszú fedett folyosó, a vakolat nélküli hűvös falak szorosan húzódnak egymás mellet, csupán néhány fáklya biztosítja a fényt. Armandának végig kell mennie a szűk folyosón, ami a legvégén egy csapóajtóra végződik. Balra, a csapóajtó mellet, szintén van egy folyosó ahol egy ajtó van van, jobbra pedig egy lépcső ami felfelé vezet. Ahogy közeledik előre, a fákylák sorra kialszanak*